Szilágyi Róbert: nem a vásárlót, hanem az örököst pereljük a zsibói kastély eladásáért

•  Fotó: MTI/Kiss Gábor

Fotó: MTI/Kiss Gábor

Szilágy Megye Tanácsának semmi kifogása a jóhiszemű vásárlókkal szemben, az önkormányzat az örökös ellen indít pert a zsibói Wesselényi-kastély eladása miatt, mivel nem tartotta tiszteletben a tizenöt napos elővásárlási jogról szóló törvénycikkelyt – nyilatkozta a Krónikának a nagy visszhangot kiváltott kastélyértékesítés kapcsán Szilágyi Róbert István, a képviselő-testület alelnöke. Az RMDSZ-es elöljáró felháborítónak nevezte a műemlék épületen túladó örökös, Janicskó András hozzáállását, akinek szerinte tájékoztatnia kellett volna az elővásárlási jogával élni kívánó önkormányzatot a szándékáról.

Tóth Gödri Iringó

2021. május 20., 12:482021. május 20., 12:48

Janicskó András, a zsibói Wesselényi-kastély örököse szerdán ismertette az MTI-vel, hogy a patinás barokk műemlék épület először egy kolozsvári, majd egy magyarországi cég tulajdonába került. A telekkönyvi kivonat alapján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. portfóliójába tartozó Manevi Zrt. vásárolta meg a kastélyt, amelyért – elővásárlási jogával élve – a Szilágy megyei önkormányzat is bejelentkezett. A fejlemény nyomán megkerestük Szilágyi Róbert Istvánt, a Szilágy megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnökét, aki csütörtökön tudott nyilatkozni az ügyben, miután hozzá is eljutott az impozáns épület jelenlegi tulajdonosát rögzítő, egy nappal korábban kiállított telekkönyvi kivonatról készült felvétel.

Az elöljáró fontosnak tartotta leszögezni, hogy a megyei önkormányzat nem pereli, és nem is fogja perelni a magyar államot, az új tulajdonost, sem az előző, kolozsvári céget, a Micro Vision Consult Kft.-t, amely rövid idő alatt továbbadott az ingatlanon.

Szilágyi leszögezte, jogi úton csak az örökös, örökösök ellen szeretnének fellépni, akik szerinte nem tartották be a törvényes eljárást. „A megyei tanács azt kéri jogi úton, hogy a bíróság mondja ki: az örökös tévedett azzal, hogy nem tartotta be a tizenöt napos elővásárlási jogról szóló törvényes cikkelyt” – nyilatkozta a Krónikának a Szilágy megyei önkormányzat alelnöke. Szilágyi elmondta, a képviselő-testület a tizenharmadik napon jelezte vásárlási szándékát, elindították a procedúrát, és arra számítottak, hogy ezt követően majd tárgyalóasztalhoz ülhetnek. Hangsúlyozta, ez a lépés még nem jelentette azt, hogy biztosan megtörténik az adás-vétel, de szerinte mindenképpen le kellett volna üljenek tárgyalni.

A romániai törvények elővásárlási jogot biztosítottak a román államot megtestesítő intézményeknek: a Kulturális Minisztériumnak, a Szilágy Megyei Tanácsnak és a Zsibói Polgármesteri Hivatalnak. Miután a kulturális tárca márciusban lemondott az elővásárlási jogáról, a Szilágy megyei önkormányzat jelezte, hogy megvásárolná az épületet. Szilágyi Róbert István hozzátette, dokumentummal tudják igazolni, hogy a tizenöt nap letelte előtt jelezték az elővásárlási szándékukat. Mint ismeretes, Janicskó András két nappal ezelőtt az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a megyei önkormányzat kifutott a törvényes határidőből az elővásárlási jog érvényesítésével.

Szilágyi Róbert István szerint az örökös nem járt el tisztességesen a kastélyeladás ügyében •  Fotó: Szilágyi Róbert István/Facebook Galéria

Szilágyi Róbert István szerint az örökös nem járt el tisztességesen a kastélyeladás ügyében

Fotó: Szilágyi Róbert István/Facebook

Szilágyi azt is kiemelte, hogy ez a helyzet a megyei tanács számára jelen pillanatban problematikus, hiszen az ingatlan árát jelentő négymillió lejt elkülönítették már a költségvetésből, és ehhez nem tudnak hozzáférni addig, amíg a procedúra le nem zárul. „Emiatt szükséges, hogy bíróságon kérjünk jogorvoslást az ügyben. Az örökössel kell rendeznünk a viszonyainkat” – állapította meg az RMDSZ-es elöljáró, aki hozzátette, a vevőkre jóhiszemű vásárlóként tekintenek, „nincs problémájuk velük”.

Szilágyi Róbert István felháborítónak nevezte az örökös hozzáállását, szerinte ugyanis jól látható, hogy Janicskó András előre tudta, hogy miként és kinek adja el az épületet.

Az alelnök szerint ha korrekt, egyenes módon ismertette volna velük a szándékait, a tanácsnak nem lett volna problémája vele, illetve nem kerültek volna ilyen kellemetlen helyzetbe, nem lennének egy olyan jogi procedúra közepén, amiből most már nem lehet kihátrálni. „Ha becsületes, jóhiszemű ember, miért nem jelent meg a megyeházán, és közölte, hogy urak, mi már eladtuk, tudjuk ki lesz a tulajdonos? Így lett volna becsületes” – vélekedik az alelnök, fontosnak tartva kihangsúlyozni, hogy az önkormányzat sem az első, sem a második vásárlót nem pereli. Szilágyi Róbert István azt is kiemelte, hogy a tanács egyáltalán nem beszélt, kommunikált az örökösökkel, hiszen ők egy bukaresti közvetítő céget bíztak meg az üzlet lebonyolításával, így a tanács is ezzel a céggel tartotta a kapcsolatot, vele leveleztek, illetve minden értesítést elküldtek a tulajdonos címére is. Az elöljáró szerint abban bíznak, hogy az ügy lezárultával az örökösnek kárpótlást kell fizetnie a megyei tanácsnak, mivel jogot sértett.

korábban írtuk

Közvagyonná válhat a zsibói Wesselényi-kastély – Szilágyi Róbert István, a megyei tanács alelnöke a vásárlási szándékról
Közvagyonná válhat a zsibói Wesselényi-kastély – Szilágyi Róbert István, a megyei tanács alelnöke a vásárlási szándékról

Hamarosan megszavazhatja a Szilágy Megyei Tanács, hogy – elővásárlási jogával élve – elkezdje az alkudozást Ianicicău Andrással Erdély egyik legszebb barokk épülete, a zsibói Wesselényi-kastély megvásárlásáról. Szilágyi Róbert István, az önkormányzat alelnöke szerint akár már májusban

A zsibói kastély jövője kapcsán Szilágyi Róbert István elmondta, remélik, hogy az új tulajdonos miharabb felújítja az épületet. A testületnek nem áll szándékában felvenni vele a kapcsolatot, elfogadták, hogy előzetesen ismertetett terveik – miszerint múzeumot, kutatóközpontot, kulturális rendezvényeknek helyet adó központot alakítanak ki a műemlék épületegyüttesben – ezzel meghiúsultak. „Ha akarják, már holnap kikérhetik az építkezési engedélyt, és foghatnak neki a felújítási munkálatoknak. Reméljük, remélem, hogy az új – vagy a legutolsó tulajdonos – hozzáfog és felújítja. Reméljük, nem járunk úgy, mint a Szatmár megyei ingatlanok esetében, hiszen van, ahol évek óta húzódok a felújítás megkezdése” – utalt arra az alelnök, hogy Manevi Zrt. tulajdonában van a Szatmárnémeti központjában álló egykori Pannónia szálló, valamint azt a nagykárolyi épület is, amelyből 2014-ben költözött ki a város polgármesteri hivatala.

A barokk és klasszicista stílus ötvözésével 1779 és 1796 között felépített kétszintes kastély 2200 négyzetméteres hasznos területtel rendelkezik. A tízhektáros kastélykertből 1,3 hektárt szolgáltattak vissza az örökösnek, a fennmaradó részen botanikus kert működik. A kastélyra a bukaresti Artmark Historical Estate Kft. kereste a vásárlókat, folyamatosan csökkentve az árat, a műemlék épület végül 800 ezer euróért kelt el.

korábban írtuk

A magyar állam körözte le a Szilágy megyei önkormányzatot a zsibói Wesselényi-kastély megvásárlásában
A magyar állam körözte le a Szilágy megyei önkormányzatot a zsibói Wesselényi-kastély megvásárlásában

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. portfóliójába tartozó Manevi Zrt. tulajdonába került a zsibói Wesselényi-kastély. Az impozáns műemlék épület jelenlegi tulajdonosát jelző, szerdán kiállított telekkönyvi kivonatot a kastélyt eladó örökös juttatta el az MTI tudósítójának.

3 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 17., csütörtök

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában

Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában
2025. április 17., csütörtök

Többéves késés után végre elkészül egy alagút a páneurópai vasútvonalon (videóval)

Az eredetileg háromévesre tervezett munka kezdete után hét és fél évvel elkészülhet végre egy vasúti alagút a IV-es számú páneurópai közlekedési folyosó Arad megyei szakaszán.

Többéves késés után végre elkészül egy alagút a páneurópai vasútvonalon (videóval)
2025. április 17., csütörtök

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk

Az átlagosnál melegebb idő várható húsvétra az ország régióinak többségében, még akkor is, ha változékony égboltra és viharokra is kilátás van – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk
Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk
2025. április 17., csütörtök

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk

2025. április 17., csütörtök

Közel száz pap vett részt a hagyományos nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisén Gyulafehérváron

Nagycsütörtökön délelőtt tartották a gyulafehérvári székesegyházban a hagyományos krizmaszentelési szentmisét, amelyen közel száz pap és számos zarándok vett részt – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

Közel száz pap vett részt a hagyományos nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisén Gyulafehérváron
2025. április 17., csütörtök

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int

Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int
2025. április 17., csütörtök

Újabb tíz vadonatúj villamossal bővül az aradi tömegközlekedési flotta

Nagyszabású projekt keretében bővítik a közlekedési hálózatot: síneket cserélnek, autóbusz- és villamosjáratokat terjesztenek ki a külvárosokban, új villamosmegállókat telepítenek, és ötven fölé akarják emelni az új, energiahatékony villamosflotta számát.

Újabb tíz vadonatúj villamossal bővül az aradi tömegközlekedési flotta
2025. április 17., csütörtök

Óriási harcsát fogtak a Maroson – csak épp horgásztilalom idején

Egy 40 kilogrammos óriási harcsát fogott a Maroson egy alsókövesi férfi. A dolog szépséghibája, hogy tiltott módszerrel akasztotta horogra az óriási példányt, ráadásul horgásztilalom idején, amiért súlyos pénzbírságot kapott.

Óriási harcsát fogtak a Maroson – csak épp horgásztilalom idején
2025. április 16., szerda

Autónak ütközött és megsérült a rendőrök elől menekülő motoros

Elmenekült az intézkedő rendőrök elől egy motoros szerda délelőtt Aradon. Az egyenruhások üldözőbe vették a motorost, akiről kiderült, hogy nincs jogosítványa.

Autónak ütközött és megsérült a rendőrök elől menekülő motoros
2025. április 16., szerda

Balesetre hivatkozva csaltak ki pénzt egy idős embertől, őrizetbe vették az elkövetőket

Csalás gyanújával három Konstanca és Galac megyei fiatalembert vettek őrizetbe a Fehér megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai, ezt megelőzően házkutatást tartottak az elkövetők lakásán Konstanca megyében. A Fehér megye területén is garázdálkodó bűntársu

Balesetre hivatkozva csaltak ki pénzt egy idős embertől, őrizetbe vették az elkövetőket
2025. április 16., szerda

Megszűnt a kiskérődzők pestise miatt elrendelt élőállat-szállítási tilalom Arad megyében

Az Európai Bizottság hétfői rendelete értelmében megszűnt Arad megyében a kiskérődzők pestisének terjedése ellen hozott élőállat-szállítási tilalom, így a bárány- és kecsketenyésztők értékesíthetik jószágaikat.

Megszűnt a kiskérődzők pestise miatt elrendelt élőállat-szállítási tilalom Arad megyében