Visszavásárolná a szatmárnémeti volt Pannónia, jelenlegi nevén Dacia-szállót a szatmárnémeti önkormányzat – jelentette be szerdán sajtótájékoztató keretében a polgármester, Dorel Coica.
2013. október 30., 20:212013. október 30., 20:21
Az elöljáró arról is beszámolt, hogy elhárult az utolsó akadálya is annak, hogy az egykori hotel báltermét – melyben évek óta szatmárnémeti filharmónia működik – a város nevére telekkönyvezhessék. Mint kiderült, meghozta a bíróság a legutolsó döntést, mely a koncertterem tulajdonjogának átruházásához kellett. Amint arról beszámoltunk, a századfordulón közpénzből épült szállót a rendszerváltást követően a megyei turisztikai vállalat vezetősége privatizálta, majd eladták. A hotellel együtt pedig a bálterem is a vevő tulajdonába került. A szatmárnémeti városvezetés másfél évvel ezelőtt indított meg egy eljárást, melynek eredményeképp most külön-külön kerül telekkönyvi bejegyzésre a filharmonikusok által használt koncertterem és a szálló. A bálterem visszaszerzését követően pedig – amint Dorel Coica elmondta – arra készülnek, hogy a teljes ingatlant megszerzik a városnak. „Jövő héten leülnek tárgyalni a szakembereink a hotel jelenlegi tulajdonosával. Remélhetőleg megtaláljuk a módját, hogy a szálló visszakerüljön a város tulajdonába” – jelentette ki az elöljáró, utalva arra, hogy az ingatlant a századfordulón városi közpénzből húzták fel, így az lenne a helyes megoldás, ha ismét a szatmáriaké lenne. A polgármester elmondta, amennyiben a város anyagi lehetőségeit meghaladja a vásárlás, megpróbálja rábírni a megyei önkormányzatot arra, hogy társuljon. Az elöljáró egyébként az igen rossz állapotban levő ingatlant EU-s pénzből kívánja felújítani.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!