Digitális krach. A tanügyminisztérium továbbra sem ad biztos támpontokat a távoktatásban
Fotó: Pixabay
Nem segíti a pedagógusokat, a diákokat a tanügyminisztérium online oktatást szabályozó rendelete, sőt éppen ellenkezőleg – szögezte le a Krónikának Ferencz S. Alpár. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke szerint csupán ellenőrzés alá vonják mindazt, amit a pedagógustársadalom eddig önállóan megvalósított.
Kötelezővé vált a távoktatásban való részvétel azon diákok számára, akik rendelkeznek internetkapcsolattal – derül ki abból a miniszteri rendeletből, amelyet szerdán bocsátott ki Monica Anisie tárcavezető. Az ellenőrzést bevezető előírások szerint a tanulók jegyet is kaphatnak a digitális tanrend során elvégzett feladatokra; az osztályzatokat azok után vezethetik be a katalógusba, miután a gyerekek visszatérnek az iskolába, ám csak a felnőttkorú diákok, kiskorúak esetében pedig a szülők beleegyezésével.
Mint ismeretes, a távoktatás eddig csak ajánlás formájában működött Romániában. „Eddig azt javasoltuk, hogy az érintettek találjanak megoldásokat erre, gyűjtsenek információkat a diákok bekapcsolódási lehetőségeiről, tanulási módjukról, a szerzett ismereteik lehetséges felméréséről. Most gyakorlatba ültettük kötelező formában, mert érződött az igény, hogy miniszteri rendelettel erősítsük meg az eddigi intézkedéseket” – magyarázta szerdán este a Digi24 televízió műsorában a tanügyminiszter.
„Annak a tanulónak, aki rendelkezik internettel, és be tud kacsolódni a távoktatásba, kötelessége részt vennie a tanárok online óráin” – jelentette ki a tárcavezető. Anisie ugyanakkor az oktatási intézmények és az önkormányzatok segítségét kérte abban, hogy minél több diák kapcsolódhasson be a digitális tanrendbe.
Az online órákat illetően a tanügyminiszter úgy fogalmazott, a pedagógusok rugalmasan kezelhetik azok időtartamát, de az ajánlások szerint nem haladhatják meg az 50 percet. Ugyanakkor a tanárokra bízzák azt is, „milyen módon dolgozzák fel, alkalmazzák és válogatják ki az oktatási erőforrásokat”.
Nem segítette a pedagógusokat, a diákokat a tanügyminisztérium online oktatást szabályozó rendelete, éppen ellenkezőleg: még nagyobb káoszt generált – mutatott rá megkeresésünkre Ferencz S. Alpár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) alelnöke. Hangsúlyozta, nem kaptak megoldásokat, csak a távoktatás ellenőrzése vált bizonyossá.
– részletezte az oktatási szakember. Visszásnak tartja, hogy a rendeletben nincs semmilyen konkrét támpont arra vonatkozóan, hogy a távoktatás helyzete javuljon, viszont kontroll alá vonja mindazt, amit a pedagógustársadalom önállóan, minden segítség nélkül eddig megvalósított. Az iskolaigazgatók, a tanárok eddig is minden követ megmozgattak, hogy működjön a távoktatás, ám ahol erre nincs lehetőség, ott továbbra sem lesz előrelépés.
A rendelet 15-ös számú cikkelye kimondja, hogy a megyei tanfelügyelőségek a helyi önkormányzatokkal együttműködve oldják meg, hogy minden diákhoz jusson el okoseszköz és internet.
– sorolta az akadályokat az RMPSZ alelnöke.
Hangsúlyozta, legjobb esetben is ugyanaz marad az online elért diákok aránya, mint a rendelet előtt. A minisztérium azt kérte, készítsenek pontos jelentést arról, hogy a diákoknak van-e okoseszközük, internet-hozzáférésük, és azt egyedül vagy a családban megosztva használják-e. „Azt vártuk el a minisztériumtól, hogy legalább határozza meg pontosan, mit értünk online oktatás alatt, mit fogadnak el, milyen típusú platformokon kommunikálhatnak a tanárok a diákokkal. Meglátásom szerint az még nem online oktatás, ha egy tanár elküld a diákjainak két elektronikus levelet” – mondta Ferencz S. Alpár.
További zűrzavart okoz, hogy nincsenek válaszok arra vonatkozóan, miként osztályoznak, milyen módon zárják majd le a diákokat. Eddig azt hangoztatták, hogy nincs lehetőség értékelésre, csak ismétlés zajlik, de most sem egyértelmű, hogy a pedagógus adhat-e, vagy sem jegyet ebben az időszakban – vázolta a félreérthető rendelkezéseket a szakértő. Rámutatott, egy jegynek nincs semmilyen relevanciája, ha csak a szülő vagy a felnőttkorú diák beleegyezésével írható be. Másrészt
„Ez a rendelet a 22-es csapdája, megoldhatatlan feladatok elé állítja a pedagógusokat, tanintézet-vezetőket”– összegzett Ferencz S. Alpár.
Egyébként Monica Anisie az iskolákba történő visszatérés esetleg módozatairól is beszélt a Digi24 műsorában – nagyjából minden felvázolt lehetőséget elképzelhetőnek tartott. Megtörténhet, hogy egyszerre csak legtöbb 15 diák vehet majd részt a tanórákon a tisztes távolságtartás végett, de a fokozatos „osztályteremnyitáson” is gondolkodnak, és először csak a végzős évfolyamokat engednék vissza az oktatási intézményekbe. Ugyanakkor az is felmerült, hogy meghosszabbítsák a tanévet. Ám a helyzet napról napra változik a koronavírus terjedése, visszaszorítása függvényében, ezért a tanügyminiszter szerint csak akkor tudnak biztosat mondani, amikor a tanárok és diákok egészsége már nem forog veszélyben.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
1 hozzászólás