Minden valószínűség szerint a fürdőzők felelőtlensége okozta hétfőn délután a Szatmár megyei Ákos község termálstrandján történt balesetet, melynek során egy háromtagú család szenvedett súlyos égési sérüléseket – tudtuk meg szerdán Dan Gheorghétól, a katasztrófavédelmi felügyelőség vezetőjétől.
2014. szeptember 03., 22:062014. szeptember 03., 22:06
Mint elmondta: cigarettacsikkeket és öngyújtót találtak a picike kabinban, ahol a szülők és hatéves gyerekük fürdőzött. Liviu Tăut megyei rendőrfelügyelő-helyettes szerint egy alaposabb vizsgálatot is elrendeltek az ügy részteleinek tisztázása érdekében, mivel szeretnék azt is kideríteni, hogy miként sűrűsödött be olyan mértékben a termálvízből párolgó kéngáz, hogy az egy szikrától berobbant.
Az ákosi strandon egyébként a vendégek maximum fél órát tartózkodhatnak a kádas kabinokban. Dan Gheorghe kifejtette: a strand vezetősége megállapításaik szerint tartotta magát a kötelező előírásokhoz, azaz jól látható helyen kifüggesztette a dohányzást tiltó feliratot. Hozzátette: tájékoztató kampányba kezdenek annak érdekében, hogy a jövőben az emberek figyeljenek jobban, és tartsák be a figyelmeztetéseket.
Pataki Ferenc, a mentőszolgálat vezetője úgy vélte, ilyen esetekben ajánlatos lenne azt is feltüntetni, hogy milyen veszélyekkel jár a cigarettázás, esetünkben például érdemes lett volna a robbanás kockázatát hangsúlyozni, mivel a füstölés egyre szélesebb körben van betiltva, azonban a legtöbb esetben ezt a cigisek figyelmen kívül hagyják.
Amint arról beszámoltunk, hétfőn délután hárman szenvedtek súlyos égési sérüléseket az ákosi strandon történt robbanás, illetve a nagy nyomás által okozott csőtörés következtében. Az anya testfelülete 85, a férfié 65, míg a gyereké 60 százalékban égett meg, a helyzetet pedig súlyosbítja, hogy a légutak nyálkahártyája is roncsolódott.
A családot katonai helikopterrel szállították a bukaresti égési sérülések kezelésére szakosodott kórházba. Szerdán az orvosok nem tudtak konkrét választ adni arra a kérdésre, hogy milyen túlélési esélyeik vannak.
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.
Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.
A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.
Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.
Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.
Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
szóljon hozzá!