A református papilak lesz Verespatak legnagyobb vendégfogadója

A református egyházközség ingatlanja Verespatakon. Az épület vendégfogadóként működik tovább •  Fotó: Kiss Gábor

A református egyházközség ingatlanja Verespatakon. Az épület vendégfogadóként működik tovább

Fotó: Kiss Gábor

A száz évvel ezelőtt még virágzó verespataki református gyülekezet mára hívek nélkül maradt. A szomszédos Abrudbányához tartozó leányegyházköség lelkipásztora és gondnoka azonban felújítja a templomot és a papilakot is. Ez utóbbiban a környék legnagyobb panzióját szeretnék elindítani, ahova szívesen várják majd az egyre nagyobb számban érkező magyar turistákat is. Riportunkban a verespataki turizmus kilátásait vettük számba.

Makkay József

2023. október 08., 10:512023. október 08., 10:51

2023. október 09., 19:572023. október 09., 19:57

Verespatak történelmi központjában található a református parókia romos épülete. Tavaly még az összeomlás szélén álló ingatlant körbeálványozták és az épületben nagy erőkkel folyik a felújítási és újjáépítési munka. Tervek szerint a manzárddal ellátott magyar ingatlan lesz az első nagy kapacitású panzió a turistaáradattal szembenéző faluban, ahol jelenleg kevés a szálláslehetőség. Néhány több szobás panzió működik a Fehér megyei településen, és néhány gazda falusi turizmus keretében ad ki tisztaszobát, de a környező településeken sincs jóval több vendéglátó hely.

Ladányi Péter Sándor abrudbányai református lelkész gyakran átjár a tíz km-re fekvő Verespatakra, ahol helyben élő híve már nincs, de a verespataki leányegyházközség felújítás alatt álló temploma és papilakja az ő felügyelete alatt áll. Ezt a feladatot közösen látja el a környező településeken gyógyszertárakat működtető Kopenetz Loránd Márton gondnokkal.

A kétezres évek elejétől az előző lelkipásztornak, Gábor Ferencnek is sok fejtörést okozott a 17. században épített, majd a 19. században újraépített parókia megmentése,

miután több évtizede üresen áll, és helyi pénzforrások híján a legalapvetőbb állagmegőrző munkálatokra sem futotta.

A korábbi református lelkipásztor kérelmet nyújtott be a Bukarestben székelő Nemzeti Örökségvédelmi Intézethez, amelyben támogatást kért a műemléképület restauráláshoz. A verespataki magyar egyházközség megkeresésére tíz év múlva érkezett érdemi válasz, de érdemes volt várni. Verespatakon a görögkeleti templom és a református parókia felújítására adtak pénzt. Az abrudbányai egyházközség verespataki leányegyházának 1,5 millió euró értékű román állami támogatást ítéltek meg az újjáépítési munkálatokra.

,,Nagy segítség számunkra, hogy nem mi intézzük a pénzügyi műveleteket: a felújítási munkálatokra meghirdetett pályázatot elnyert Rustic nevű cég direkt a finanszírozóval rendezi a kifizetéseket. A kolozsvári Utilitas tervezési iroda készítette el a részletes felújítási, építkezési tervet Kirizsán Ilona műépítész vezetésével. Ez részleteiben tartalmazza az ingatlan új hasznosítási módját is” – magyarázza Ladányi Péter Sándor a helyszínen, az álványzattal és hálóval körbevett épület előtt.

A tervezés során korabeli fényképeket, rajzokat tanulmányozva sikerült ,,kideríteni” a régi épület pontos kinézetét, hogy mai változata eredeti szépségében készülhessen el.

Ladányi Péter Sándor református lelkipásztor hívek nélkül is hisz a verespataki magyar fejlesztésekben •  Fotó: Kiss Gábor Galéria

Ladányi Péter Sándor református lelkipásztor hívek nélkül is hisz a verespataki magyar fejlesztésekben

Fotó: Kiss Gábor

Egyházi kempig és panzió

A református lelkipásztor szerint már most látszik, mekkora igény lesz az egyházi működtetésű panzióra. Mivel az aranybányaprojekt becsődölése után Verespatak önkormányzata nem dolgozta ki a település új általános rendezési tervét – a régi terv az aranybányászati elképzeléseknek volt alárendelve –, hosszú évek óta nem állítanak ki új épületek építéséhezs építkezési engedélyt. Csak meglévő épületeket lehet felújítani, ezért a turizmus területén sincs új befektető.

Az ötven férőhelyes panzió üzemeltetési módja még nem dőlt el. Mielőtt az egyházközség vezetősége meghozná végleges döntését, kikérik az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének véleményét is, hiszen egyházkerületi szinten több hasonló projekt született az elmúlt években, melyek tapasztalatát hasznosítani lehet Verespatakon is.

A tágas udvaron sátorozóknak és lakókocsival érkezőknek építenek kempingezési lehetőséget, és ezzel a református egyház verespataki turisztikai központja a környék legjelentősebb vendéglátó helyévé válik.

A felújítás alatt álló református templom különböző rendezvényeknek ad majd helyet •  Fotó: Kiss Gábor Galéria

A felújítás alatt álló református templom különböző rendezvényeknek ad majd helyet

Fotó: Kiss Gábor

Megújuló református templom

Ladányi Sándorral átsétálunk a szomszédos utcában fekvő református templomhoz, ahol munkások dolgoznak. Magyar kormányzati forrásból, az Erdélyi Református Egyházkerület közvetítésével megújuló templomot december végéig kell átadni. Hamarabb is elkészülhetett volna, de a korábbi kivitelezővel szerződést kellett bontani, így a munkálatokat soron kívül vállalta el Virgil Apostol bukaresti műépítész helyi házakat restauráló civil szervezete, akik igyekeznek időben befejezni a templom felújítását.

Sok pénzbe került egy hatalmas támfalat emelni a templom mellett felkapaszkodó út miatti omlásveszély megakadályozására,

miután a szűk utcát az utóbbi években teherautók is használják. Félő volt, hogy a súly miatt a templomfal is beomolhat.

A lelkész még nem tartott istentiszteletet a verespataki templomban, nem volt kinek. Azt tervezi, hogy évi egy alkalommal összehívja a Verespatakról elszármazott református magyarságot ünnepi találkozóra, de szívesen tart majd áhítatot az egyre gyakrabban ide látogató magyar turistáknak is.

Restaurálás után a régi padok egy részét visszaviszik a templomba, de a korábbinál több szabad helyet biztosítanak kiállítások és egyéb rendezvények számára. Ladányi abban bízik, hogy az egyre nagyobb számban érkező magyar turisták számára kedves hely lesz az eredeti szépségében megújuló református templom. Amely közvetlenül az 1849-es magyarellenes vérengzés után épült.

Verespatak madártávlatból. A nyíltszíni bányakitermeléstől megszabadult falu a turizmus fele nyit •  Fotó: Kiss Gábor Galéria

Verespatak madártávlatból. A nyíltszíni bányakitermeléstől megszabadult falu a turizmus fele nyit

Fotó: Kiss Gábor

Üresen álló magyar templomok

A református lelkész a környék helytörténetének jó ismerőjeként feleleveníti a Verespatakon és Abrudbányán történt kegyetlen magyarellenes vérengzést, amihez Hatvani Imre őrnagy szabadcsapata szolgáltatta a ,,szikrát". Rekvirálni akartak Verespatakon, és kivégeztetett a fosztogatásnak ellenálló néhány helyi lakost. Utána Avram Iancu csapatával szállt szembe Abrudbányán, de a csatát elveszítette, ami a két település magyarsága számára végzetessé vált. Akinek nem sikerült elmenekülnie, azt a román lázadók lekaszabolták.

Ladányi Sándor Péter egy magyarországi szervezettől a magyarellenes mészárlást kemény hangon elítélő emléktáblát kapott, de mint fogalmaz, nem helyezi ki a falra. Minek kelteni a hangulatot egy olyan faluban, ahol már egyetlen magyar sem él, csak olyan románok, akiknek szülei és nagyszülei még magyarok voltak, de már nem beszélik eleik anyanyelvét.

A 19. századi forradalom és szabadságharc után hazatérő magyarok ismét otthonra leltek Verespatakon,

amit jól bizonyít az a tény, hogy az 1910-es népszámlálás adatai szerint Verespatak 2907 lakosából 1481 magyar és 1412 román volt.

A római katolikus, a református és az unitárius templom a régi idők emlékét őrzi. Magyar híveik ugyan nincsenek, de az ide látogató turisták szívesen felkeresik, körbejárják mint a régi világ érdekes maradványait.

korábban írtuk

Az aranybányaprojekt becsődölése után a turizmus fellendítésében bíznak Verespatakon
Az aranybányaprojekt becsődölése után a turizmus fellendítésében bíznak Verespatakon

A verespataki aranykitermelés története pár éve bejárta a világsajtót is. A faluban működő civil szervezetek ma a turizmus megerősödésében látják a jövőt. Erről beszélgettünk Virgil Apostol bukaresti műépítésszel, műemlékvédelmi szakemberrrel.

korábban írtuk

Lezárult a verespataki aranybányaprojekt washingtoni pere, amelyben dollármilliárdokat követelnek a román államtól
Lezárult a verespataki aranybányaprojekt washingtoni pere, amelyben dollármilliárdokat követelnek a román államtól

A Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja lezárta a verespataki bányaprojekt ügyében évekkel ezelőtt kezdeményezett bírósági eljárást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 16., péntek

Kiállt Románia európai irányvonala mellett a demokrácia menete Kolozsváron (FOTÓRIPORT)

Több százan vettek részt azon a felvonuláson, amelyet pénteken este szerveztek civilek Kolozsvár központjában. A demonstráció részvevői annak fontosságát hangsúlyozták, hogy Románia az államfőválasztást követően is megőrizze európai elkötelezettségét.

Kiállt Románia európai irányvonala mellett a demokrácia menete Kolozsváron (FOTÓRIPORT)
2025. május 16., péntek

Újabb határidő-túllépés fenyeget az erdélyi gyorsforgalmin

Ismét alábbhagyott a lelkesedés a Kolozs megyében épülő gyorsforgalmi út esetében, mely Tordatúr közelében köti majd össze az észak-erdélyi autópályát a rendkívül forgalmas DN1-es főúttal.

Újabb határidő-túllépés fenyeget az erdélyi gyorsforgalmin
2025. május 16., péntek

Szili Katalin Szatmáron: az identitásunk, a kultúránk köt össze bennünket

Az identitásunk, az önazonosságunk, a kultúránk, a hagyományaink és a történelmünk az, ami mindvégig összeköt bennünket – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó pénteken Szatmárnémetiben.

Szili Katalin Szatmáron: az identitásunk, a kultúránk köt össze bennünket
2025. május 16., péntek

„Ne csak a gitár szólaljon meg, hanem a szavazók akarata is” – Nicuşor Dan megválasztására buzdítanak a rockerek

Nicuşor Dan államfőjelölt megválasztására buzdítanak nyílt levélben a romániai rockzene területén tevékenykedők: zenészek, szervezők, újságírók és fotósok.

„Ne csak a gitár szólaljon meg, hanem a szavazók akarata is” – Nicuşor Dan megválasztására buzdítanak a rockerek
2025. május 16., péntek

Az utolsó gigaszállítmány indul útnak Nagylaktól a marosnémeti hőerőmű felé

A 753 tonnás turbinát szállító gigaszállítmány hossza 118 méter, szélessége 6, magassága 5,4 méter, és majdnem egy hét alatt teszi meg a közel 200 kilométeres távolságot.

Az utolsó gigaszállítmány indul útnak Nagylaktól a marosnémeti hőerőmű felé
2025. május 16., péntek

Politikusok letartóztatását ígérő levélben népszerűsítik Simiont – Az AUR elhatárolódik

George Simion letartóztatja Klaus Iohannist, illetve a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ összes képviselőjét, és elveszi a házukat – áll egy névtelen levélben, amelyet több nagyszebeni postaládában is elhelyeztek.

Politikusok letartóztatását ígérő levélben népszerűsítik Simiont – Az AUR elhatárolódik
2025. május 16., péntek

Cannesi-i filmfesztivál a romániai választások árnyékában: mintha Robert de Niro is hozzánk szólna

Évek óta fesztiválozom, így bátran kijelenthetem, hogy a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál mindig ugyanolyan, de számomra most nagyon más.

Cannesi-i filmfesztivál a romániai választások árnyékában: mintha Robert de Niro is hozzánk szólna
2025. május 16., péntek

Migrációellenes akciók Arad megyében magyar és német rendőrök részvételével

Nagyszabású migrációellenes akciókat szervezett a határrendészet két napon át Arad megyében, a román–magyar határhoz közeli utakon, amelyeken a magyar és a német rendőrség munkatársai is részt vettek.

Migrációellenes akciók Arad megyében magyar és német rendőrök részvételével
2025. május 16., péntek

Újra medvét láttak Bihar megyében

Ro-Alert üzenetben figyelmeztette a környéken élőket a Bihar megyei katasztrófavédelmi felügyelőség pénteken reggel 6.30 óra környékén, miután medvét láttak a Kövesegyháza és Sástelek közötti erdőben – írja az Ebihoreanul.ro helyi portál.

Újra medvét láttak Bihar megyében
Újra medvét láttak Bihar megyében
2025. május 16., péntek

Újra medvét láttak Bihar megyében

2025. május 16., péntek

Az anyanyelvű oktatás jövője múlhat a vasárnapi választáson az erdélyi magyar egyetemek vezetői szerint

Az elnökválasztáson való részvételre és a magyar felsőoktatás jövőjének támogatására kérik a volt és jelenlegi diákokat, pedagógusokat a magyar nyelven oktató romániai felsőfokú intézmények vezetői, vezetőségi tagjai.

Az anyanyelvű oktatás jövője múlhat a vasárnapi választáson az erdélyi magyar egyetemek vezetői szerint