A nagynevű szentgyörgyi gimnáziumban is maradtak üres helyek

Az előkészítő osztályba való beiratkozás első szakaszának eredményei alapján kijelenthető, hogy Sepsiszentgyörgyön továbbra is veszélyben vannak a lakónegyedi iskolák, kellemetlen meglepetésnek számít viszont, hogy a nagynevű belvárosi Székely Mikó Kollégiumban is közel egyosztálynyi hely maradt üresen.

Bíró Blanka

2017. március 27., 14:522017. március 27., 14:52

Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő a Krónikának kifejtette: a beiratkozás első szakasza során a háromszéki iskolákban meghirdetett helyek 83 százaléka telt be, azaz 372 helyet nem foglaltak el. A főtanfelügyelő arra is kitért: a belvárosi iskolák általában népszerűek, de idén meglepetésszerűen a Székely Mikó Kollégiumban maradt a legtöbb üres hely, még húsz kisdiák jelentkezését várják, hogy a jóváhagyott három osztály megalakulhasson. Szerinte erre az lehet a magyarázat, hogy a szülők inkább tanítót, nem iskolát választanak, a kollégiumban pedig idén nyugdíjba vonult egy pedagógus, és nem lehetett tudni, hogy ki kerül a helyébe.

Sepsiszentgyörgyön ugyanakkor évek óta jelenség, hogy a lakónegyedi iskolákba kevesen jelentkeznek, ez idén sem változott, a három tanintézetbe alig félosztálynyi gyerek jelentkezett. A tendencia nemcsak a magyar tannyelvű iskolákra jellemző, hasonló gondokkal küzd a román tagozat is. A községközpontok többségében beteltek a meghirdetett helyek, sőt kiegészítésre is volt példa, de a falusi, összevont iskolákban a meghirdetett 328 helyre mindössze 252 kisdiák iratkozott be.

Az iratkozás második fordulója már elkezdődött, a gyermekek március 30-áig jelentkezhetnek az üresen maradt helyekre, a gyakorlatban azonban az iskolakezdés előtti napon is beírják a gyerekeket. A tapasztalatok szerint elsősorban a külföldön dolgozó családok körében gyakori, hogy az utolsó percben jelentkeznek a tanintézetekben, hogy gyerekük betöltötte a hat évet, tehát iskolaköteles. A legnépszerűbb sepsiszentgyörgyi tanintézet egyébként a Váradi József Általános Iskola, ahol akkora volt a túljelentkezés, hogy kénytelenek voltak még egy osztály indítását jóváhagyni. Kiss Imre elmondta: a törvény szerint nem tehetnek különbséget az állandó és az ideiglenes lakhellyel rendelkezők között, így kötelesek voltak minden gyereket beírni, és új osztályt létrehozni.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter

Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter
2025. május 11., vasárnap

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói
2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban