Fotó: Haáz Vince
A Maszkura és a tücsökraj koncertjével elkezdődött a koncertprogram kedden este a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, a székelyföldi Tusnádfürdőn. Az egyhetes programsorozat „nulladik” napja a beköltözés és készülődés jegyében telt.
2023. július 19., 08:392023. július 19., 08:39
A köztudatban Tusványosként élő, több évtizedes múltú rendezvénysorozatra – melynek neve a korábbi és a jelenlegi helyszín nevének összevonásából ered – a „nulladik” napon tömegesen érkeztek a résztvevők az Olt-parti városba. A zenei programot a Maszkura és a tücsökraj nyitotta meg, őket a Magna cum Laude követte a Petőfi színpadon.
Fotó: Haáz Vince
A nap a készülődésről szólt, a táborlakók sátraikat próbálták minél biztosabban kikötni, amiben egy-egy erősebb széllökés komolyan akadályozta őket. A szervezők a színpad előtti területet „padolták”, készítették fel az esetleges esőre.
Fotó: Haáz Vince
A szerdán kezdődő közéleti beszélgetéseknek otthont adó rendezvénysátrakat is berendezték, a legtöbb helyszínen már kedden délután a helyükre kerültek a pódiumok, székek, dekorációk.
Fotó: Haáz Vince
A koncertek mellett idén is nagy hangsúlyt kapnak a politikai és közéleti előadások: szerdától szombat délig időszerű politikai kérdésekről tartanak pódium- és kerekasztal-beszélgetéseket.
ezzel is a béke fontosságát hangsúlyozzák, mielőbbi megkötését sürgetik a szervezők. A biztonságpolitika mellett a kiemelt témák között szerepel az energiaválság és a nemzetpolitika is.
A négy nap alatt előadást tart több magyarországi és romániai magyar politikus, köztük Orbán Viktor miniszterelnök, a kormány számos tagja, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is.
Orbán Viktor kedd esti Facebook-bejegyzésben azt írta: „Viszlát, Brüsszel! Irány Tusnádfürdő!”.
A politikusok, társadalomkutatók, intézményvezetők részvételével zajló panelbeszélgetések mellett ugyanakkor a kulturális, szórakoztató programokból is nagy a kínálat, több sátorban már kedden segítettek hangolódni a még kisszámú, de annál lelkesebb közönségnek.
több irodalmi, színházi esemény is lesz, a népzene és táncház iránt érdeklődők számára pedig új helyszínt avatnak, a Kriza János Csűrben hajnalig tartanak majd a programok.
A rendezvénysorozat zenei nagyszínpadán, a Petőfi színpadon vasárnap hajnalig tartanak a koncertek. A hét folyamán
A 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor részletes programja a fesztivál honlapján (Tusvanyos.ro) és a fesztiválappon olvasható.
Minden korábbinál bővebb programkínálattal, A béke ideje mottóval kedden kezdődik a Hargita megyei Tusnádfürdőn a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata.
Meleg időre, de esőre is számítani lehet a következő két hétben országszerte – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 13. és 26. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A német állam anyagilag is támogatja a német anyanyelvű oktatásban részt vevő romániai tanügyi alkalmazottakat. A projektet az az alapítvány bonyolítja le, mely az erdélyi német gazdaságfejlesztési program „gazdája” is.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 50 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte kutyáit, majd egy mezőn szabadult meg a tetemektől – közölte hétfőn a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság.
Életét vesztette egy, Temesvár és Berekszó között történt közúti balesetben egy 17 éves lány hétfőre virradó éjszaka, miután az autó, amelyben utazott, felborult.
Lezárják hétfőn néhány órára az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyére és Maroskece közötti szakaszát a térségben zajló NATO-hadgyakorlat miatt.
Durván nekirontott az RMDSZ-nek Geroge Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Szatmár megyében.
Kalotaszeg legtöbb magyarlakta településén vasárnap konfirmáltak a református fiatalok, akik a hagyományoknak megfelelően cifra népviseletbe öltöztek a jeles alkalomból.
Holtan találtak rá a mentőcsapatok a Radnai-havasok egyik hegyi ösvényéről lezuhant nőre.
A felújított Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnáziumban és a kibővített Körtvélyfái Általános Iskolában kértek bizalmat a munka folytatásához az újabb mandátumra pályázó önkormányzati vezetők szombaton.
Románia hegyvidéki területein bárhol találkozhatunk viperákkal – hívta fel a figyelmet a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Róbert. A Maros megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjével a kígyótámadás elkerüléséről, a megmart személy kezeléséről beszéltünk.
szóljon hozzá!