A Maros megyei ügyészség a kidobott levélszavazatokról: az egészet a sajtó számára rendezhették meg

•  Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság

Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság

Még zajlik a nyomozás a Marosvásárhely melletti Jedd település határában található illegális szeméttelepen kidobott, részben megégetett levélszavazatok ügyében, de a Maros megyei ügyészség feltételezése szerint a sajtó számára megrendezett színjátékról van szó.

Krónika

2022. július 05., 10:152022. július 05., 10:15

Erről Mircea Galina, a Maros megyei ügyészség szóvivője beszélt a Népszava című magyarországi ellenzéki lap megkeresésére. A szóvivő megerősítette azt a korábban napvilágot látott sajtóinformációt, miszerint tizenhárom kitöltött szavazólapról és néhány üres borítékról van szó.

Mint mondta, az eddigi vizsgálatok nem vezettek eredményre, mivel a helyszínen nincsenek térfigyelő kamerák, a részben megégetett, tönkretett papírok rendkívül szennyezettek voltak, ujjlenyomatokat sem találtak rajtuk.

A sérült maradványokat tovább küldték Bukarestbe biokriminalisztikai vizsgálatokra.

Mircea Galina elmondása szerint a szavazólapok és borítékok Maros és Hargita megye területéről bárhonnan származhattak.

Úgy tűnik, nem érvényes szavazatokról van szó, az azonosító adatok hiányosak. Feltételezhetően postaládákból kiszedett levélcsomagokat töltöttek ki, majd semmisítettek meg, üres, kidobott borítékokat gyűjtöttek össze, az egészet a sajtó számára rendezték meg.

Idézet
Hogy ki áll a történtek mögött, ki vagy kik voltak a rendezők, arra talán a biokriminalisztikai vizsgálat segít választ adni

– idézte az ügyészségi szóvivőt a Népszava.

korábban írtuk

Kidobott levélszavazatokat találtak Marosvásárhely közelében – Márki-Zay megsemmisítené az összes levélvoksot
Kidobott levélszavazatokat találtak Marosvásárhely közelében – Márki-Zay megsemmisítené az összes levélvoksot

Kidobott, részben elégetett levélszavazatokat találtak a Marosvásárhellyel szomszédos Jedden egy illegális szemétlerakóban. Sajtóinformációk szerint valamennyi voksot a magyar ellenzékre adták le.

korábban írtuk

Feljelentést tett a Nemzeti Választási Iroda a kidobott erdélyi levélszavazatok miatt
Feljelentést tett a Nemzeti Választási Iroda a kidobott erdélyi levélszavazatok miatt

Feljelentést tett a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön a sajtóhírekben szereplő, útszélre dobott levélszavazatokkal kapcsolatban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász
2025. július 09., szerda

„Ránk számíthatsz!” mottóval zajlik, erős nemzetközi részvételt ígér az idei Tusványos

„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.

„Ránk számíthatsz!” mottóval zajlik, erős nemzetközi részvételt ígér az idei Tusványos
2025. július 09., szerda

A Maros megyei rendőrség öt nap után reagált egy romák közötti szászrégeni tömegverekedésre

Két szászrégeni banda tagjai verekedtek össze szombaton a szászrégeni strandon. Az eseményről nem számolt be a Maros megyei rendőr-főkapitányság, ám miután egy helyi román lap részletesen írt a történtekről, kedden több személyt őrizetbe vettek.

A Maros megyei rendőrség öt nap után reagált egy romák közötti szászrégeni tömegverekedésre
2025. július 09., szerda

Több száz rendőr folytat hajtóvadászatot a barátnőjét felgyújtó férfi ellen a Mezőségen

Mintegy 400 rendőr és csendőr keresi a 37 éves Emil Gânj Maros megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta a házat barátnőjére, aki a tűzvészben életét vesztette. A férfi felkutatása egész éjjel folytatódott.

Több száz rendőr folytat hajtóvadászatot a barátnőjét felgyújtó férfi ellen a Mezőségen
2025. július 09., szerda

Ételmérgezés gyanújával került kórházba egy diáktábor több mint egy tucat lakója

Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.

Ételmérgezés gyanújával került kórházba egy diáktábor több mint egy tucat lakója
2025. július 08., kedd

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök

Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök