A felújított közösségi ház a helyi templom szomszédságában foglal helyet
Fotó: Pinti Attila
A magyar kormány támogatásával felújított és kialakított közösségi házat avattak fel hétfőn a Székelyföld keleti peremén fekvő Gyimesbükkön, a helyi templom szomszédságában.
2018. május 21., 17:382018. május 21., 17:38
2018. május 21., 17:442018. május 21., 17:44
Az 1920-as években felépített, romos állapotba került egyházi épület teljes felújítását és közösségi házzá való átalakítását a magyar állam 50 millió forinttal (750 ezer lej) támogatta. A hétfői avatón az épületet Tamás József, a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke áldotta meg. Az eseményen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is beszédet mondott.
Az államtitkár megköszönte a gyimesi csángóknak a hűséget a hazához, a nemzethez, a magyar nyelvhez, a magyar kultúrához és a megőrzött hagyományokhoz. Hozzátette: ezt a hűséget próbálta a magyar kormány meghálálni a felújításhoz nyújtott segítséggel.
Az államtitkár kijelentette: számíthatnak Magyarország támogatására azok, akik közösséget teremtő, identitást megőrző létesítményeket hoznak létre Erdélyben. Salamon József gyimesbükki plébános felidézte, az épület „szükségtemplomként” működött, míg 1974 és 1976 között fel nem építették melléje Gyimesbükk központi plébániatemplomát. Korábban csak a település központjától távol, a Tatros folyóba ömlő patakok szűk völgyeiben voltak templomok a településen.
Soltész Miklós államtitkár megköszönte a gyimesi csángók hűségét
Fotó: Pinti Attila
A magyar többségű Gyimesbükk Erdély egyik legkeletibb települése. Vasútállomása a Magyarországot Moldvával összekötő vasútvonal egykori magyar határállomása volt. Gyimesbükköt a romániai megyék 1968-as kialakításakor a moldvai Bákó megyéhez csatolták, és elválasztották a Hargita megyéhez besorolt Gyimesközéplok és Gyimesfelsőlok településektől, amelyekkel együtt a Gyimesek néprajzi egységét alkotja.
Július 5-én, szombaton újra megszervezik az Ezer Székely Leány Napját a csíksomlyói hegynyeregben, a tiszteletbeli házigazda szerepét idén Csíkszentkirály község tölti be.
Védtelenek az idősek a csalókkal és az internet csapdáival szemben, ezért a fiatalabbaknak, az unokáknak kell odafigyelniük nagyszüleikre – hívta fel a figyelmet szerdai Facebook-posztjában a belügyminisztérium.
Szedi áldozatait a quadok (ATV) helytelen használata erdei, illetve mezei utakon. Kedd éjszaka egy Fehér megyei településen találtak holtan egy quad alá beszorult bukaresti férfit.
Nagyvárad utcáin járva-kelve gyakran találkozni a rabszállító járművekkel, amelyek nagyon sokszor dolgozni viszik a fogvatartottakat. Mint kiderült, jövedelmező tevékenységről van szó: a rabok egyetlen év alatt 3 millió lejt „hoztak a konyhára”.
Felavatták Szatmárnémetiben az új zeneparkot, ahol a gyerekek és felnőttek is különleges hangszereket próbálhatnak ki – közölte a Facebookon a város polgármesteri hivatala.
Június utolsó napjaiban nagyszabású erdészeti razziát szerveztek Háromszéken: a rendőrség, a csendőrség és az erdőőrség dolgozóinak közös akciója nyomán három erdészeti bűncselekmény lepleztek le, és 121 bírságot szabtak ki.
A közelmúltban inkább csak óvásokkal akadékoskodó román vállalat építheti meg az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya gyergyószéki szakaszát.
Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbányánál történt katasztrófa károsultjainak segélyezését: egyelőre a víz alá került bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak folyósítanak egyszeri, félmillió forintos támogatást.
Kolozsvár lehet az első város az országban, ahol a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményeinek épületébe a házi kedvencek is bemehetnek.
Hétfőtől növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon, hogy behozzák a késéseket – számolt be keddi helyszíni sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat igazgatója.
szóljon hozzá!