A kórházból küldött videóüzenetet gyermekotthonai lakóinak a koronavírussal fertőzött Böjte Csaba

•  Fotó: Facebook/Böjte Csaba

Fotó: Facebook/Böjte Csaba

Videóüzenetben köszönte meg a neki küldött jókívánságokat, valamint mondta el az esti imát vasárnap a Magyarországon koronavírus-fertőzéssel ápolt Böjte Csaba ferences szerzetes.

Krónika

2020. november 22., 21:442020. november 22., 21:44

2020. november 22., 22:202020. november 22., 22:20

A vasárnap este közösségi oldalán posztolt felvételen a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője nagy szeretettel köszönti az általa alapított erdélyi gyermekotthonok lakóit, munkatársait, közölve azt is, hogy jobban van.

„Gondoltam, jó, ha együtt elmondjuk az esti imát, szeretnék imádkozni a kedves doktorokért, akik gondoznak, valamint a nevelőitekért” – szólt a gyerekekhez Csaba testvér, akinek állapota szemmel láthatóan javult.

A ferences szerzetes „Krisztus király közbenjárását kérte” azért, hogy a gyerekek jól aludjanak, hogy a karanténnal, bezártsággal, online oktatással kapcsolatos nehézségeket el tudják viselni. 

„Mindegyikünknek van keresztje, kisebb, nagyobb, de hordanunk kell. Fontos, hogy nagyon-nagyon szeressük egymást. Jézus Krisztus nem vállalta volna a karácsonyt, a nehézségeket, ha nem hitt volna bennünk, ő bízik bennünk” – hangzott Böjte Csaba videóüzenetében. Csaba atya adott pillanatban elnézést kért azért, hogy pizsamában áldja meg a gyerekeket, és mosolyogva hozzátette: „így is érvényes”. A ferences szerzetes végezetül megköszöni a gyerekeknek, hogy imádkoznak érte, arról biztosítva őket, hogy ő is imádkozik mindennap.

A szerzetes maga jelentette be közösségi oldalán november 16-án, hétfőn, hogy koronavírussal fertőződött meg. Akkor azt írta, ebből ő annyi érzékel, hogy sokat köhécsel, és fáradtnak érzi magát. Megjegyezte: nem mehet az emberek közé, nem tarthat szentmisét, de valószínűsítette, hogy nem is tudna egy órán át köhögés nélkül beszélni. Két nappal később Böjte Csabát magyarországi kórházba szállították.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 02., szerda

Ezer Székely Leány Napja a csíksomlyói hegynyeregben

Július 5-én, szombaton újra megszervezik az Ezer Székely Leány Napját a csíksomlyói hegynyeregben, a tiszteletbeli házigazda szerepét idén Csíkszentkirály község tölti be.

Ezer Székely Leány Napja a csíksomlyói hegynyeregben
2025. július 02., szerda

Védeni kell az időseket az „unokázós” csalóktól

Védtelenek az idősek a csalókkal és az internet csapdáival szemben, ezért a fiatalabbaknak, az unokáknak kell odafigyelniük nagyszüleikre – hívta fel a figyelmet szerdai Facebook-posztjában a belügyminisztérium.

Védeni kell az időseket az „unokázós” csalóktól
2025. július 02., szerda

Quad alá beszorult férfi holttestére bukkantak az Erdélyi-szigethegységben

Szedi áldozatait a quadok (ATV) helytelen használata erdei, illetve mezei utakon. Kedd éjszaka egy Fehér megyei településen találtak holtan egy quad alá beszorult bukaresti férfit.

Quad alá beszorult férfi holttestére bukkantak az Erdélyi-szigethegységben
2025. július 02., szerda

Közel 3 millió lej bevételt generáltak a rabok a nagyváradi börtönnek, és nekik is csurrant-cseppent

Nagyvárad utcáin járva-kelve gyakran találkozni a rabszállító járművekkel, amelyek nagyon sokszor dolgozni viszik a fogvatartottakat. Mint kiderült, jövedelmező tevékenységről van szó: a rabok egyetlen év alatt 3 millió lejt „hoztak a konyhára”.

Közel 3 millió lej bevételt generáltak a rabok a nagyváradi börtönnek, és nekik is csurrant-cseppent
2025. július 02., szerda

Különleges zenés játszóteret avattak Szatmárnémetiben

Felavatták Szatmárnémetiben az új zeneparkot, ahol a gyerekek és felnőttek is különleges hangszereket próbálhatnak ki – közölte a Facebookon a város polgármesteri hivatala.

Különleges zenés játszóteret avattak Szatmárnémetiben
2025. július 02., szerda

Erdészeti razzia Háromszéken: 121 bírságot róttak ki az ellenőrző szervek

Június utolsó napjaiban nagyszabású erdészeti razziát szerveztek Háromszéken: a rendőrség, a csendőrség és az erdőőrség dolgozóinak közös akciója nyomán három erdészeti bűncselekmény lepleztek le, és 121 bírságot szabtak ki.

Erdészeti razzia Háromszéken: 121 bírságot róttak ki az ellenőrző szervek
2025. július 02., szerda

Gyergyószéken építhet autópályát az eddig csak óvásokban jeleskedő román cég

A közelmúltban inkább csak óvásokkal akadékoskodó román vállalat építheti meg az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya gyergyószéki szakaszát.

Gyergyószéken építhet autópályát az eddig csak óvásokban jeleskedő román cég
2025. július 02., szerda

Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi bányakatasztrófa károsultjainak segélyezését

Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbányánál történt katasztrófa károsultjainak segélyezését: egyelőre a víz alá került bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak folyósítanak egyszeri, félmillió forintos támogatást.

Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi bányakatasztrófa károsultjainak segélyezését
2025. július 02., szerda

A kolozsvári önkormányzat a házi kedvencek felé nyit, Apahidán dokumentumautomata működik

Kolozsvár lehet az első város az országban, ahol a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményeinek épületébe a házi kedvencek is bemehetnek.

A kolozsvári önkormányzat a házi kedvencek felé nyit, Apahidán dokumentumautomata működik
2025. július 01., kedd

Kéthetes késés: növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon

Hétfőtől növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon, hogy behozzák a késéseket – számolt be keddi helyszíni sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat igazgatója.

Kéthetes késés: növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon