Bemutatják a jövő iskoláját Erdélyben, a világ legjobb tanára is ellátogat a csíkszeredai nemzetközi konferenciára

Iránymutatás. Romániában egyedülálló digitális tanterem működik októbertől a szovátai Domokos Kázmér Szakközépiskolában, a termet a High-Tech Suli program keretében alakították ki •  Fotó: Szováta város önkormányzata/Facebook

Iránymutatás. Romániában egyedülálló digitális tanterem működik októbertől a szovátai Domokos Kázmér Szakközépiskolában, a termet a High-Tech Suli program keretében alakították ki

Fotó: Szováta város önkormányzata/Facebook

A digitális oktatás fejlesztésének lehetőségeiről, az alkotó jellegű pedagógiáról, a romániai oktatási rendszer digitalizációjáról is szó lesz a szombaton Csíkszeredában tartandó nemzetközi konferencián. Ferencz-Salamon Alpár szervező a Krónikának kifejtette, azért választották témaként a 21. századi oktatási környezetet, mert úgy gondolják, paradigmaváltás szükséges e téren, hiszen az oktatási környezet nemcsak fizikai, hanem nagyon fontos, a mai fiatalság számára létfontosságú virtuális tér is. A rendezvény elsősorban azt a célt is szolgálja, hogy bemutassa, mi fán terem a modern technológia, hiszen a nálunk modernnek vélt okostábla Nyugaton már nem számít korszerűnek.

Kiss Judit

2023. február 16., 18:162023. február 16., 18:16

A világ legjobb tanára címmel 2019-ben kitüntetett finn pedagógus is jelen lesz Csíkszeredában azon a nemzetközi fórumon, amelyet az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza és a Spektrum Oktatási Központ rendez a hétvégén. Ferencz-Salamon Alpár oktatásszakértő, a pedagógusok háza igazgatója a Krónika megkeresésére elmondta, Erasmus-projektjük zárókonferenciája lesz a 21. századi tanulási környezetek témáját körüljáró rendezvény. A projektet közösen valósította meg a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Háza, a szintén csíki Spektrum Oktatási Központ, valamint három neves felsőoktatási intézmény: az észtországi Tallin egyeteme Neveléstudományi Intézetének digitális műhelye, Finnországból a jyväskyläi egyetem, valamint az ausztriai Linzben működő Johannes Kepler Egyetem szakértői.

Előtérben az élményalapú oktatás

A szervező hozzátette, a finnországi egyetem tanárképző intézete nagyon magas szinten képviseli a multidiszciplinaritást és az élményalapú oktatást – ez a szakterületük.

Észtország az egyik legjobban digitalizált ország a világon, tehát nagyon jártasak a digitális tanrend tekintetében,

a linzi egyetem pedig a geogebra és az akörüli virtuális és hibrid oktatási körülmények kutatásával foglalkozik. Ez a konzorcium alakította ki a Free-ED (free-ed.eu) elnevezésű projektet, amelynek a zárókonferenciáját tartják a hargitai megyeszékhelyen. „Mivel Romániában fontos téma a PNRR, azaz az országos helyreállítási tervbe illeszkedő pályázati csomagokon keresztül megvalósítandó tanintézmény-felszereltségi program, és mivel az esélyegyenlőség kapcsán felszereltséget, oktatási környezetet lehet modernizálni, arra gondoltunk, hogy a 21. századi oktatási környezet témáját próbáljuk ezzel a konferenciával körbejárni” – mondta el lapunknak Ferencz-Salamon Alpár.

Az oktatási környezet nem csak az osztálytermet jelenti

A korábban Hargita megyei főtanfelügyelőként, azelőtt iskolaigazgatóként tevékenykedő szervező kifejtette, a rendezvényre 180-an iratkoztak fel, több mint ötven tanintézetből:

érkeznek résztvevők Hargita, Kovászna, Maros megyéből, a szebeni pedagógusok házának képviselői is jelen lesznek, tanintézetek vezetői, pedagógusok, trénerek, polgármesteri hivatalok képviselői, informatikusok – tehát nagyon széles skálát fog be az esemény.

Ferencz-Salamon Alpár oktatásszakértő, a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Háza igazgatója •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Ferencz-Salamon Alpár oktatásszakértő, a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Háza igazgatója

Fotó: Veres Nándor

Ferencz-Salamon Alpár kifejtette, azért választották témaként a 21. századi oktatási környezetet, mert úgy gondolják, hogy paradigmaváltás szükséges ezen a téren, hiszen az oktatási környezet nemcsak fizikai tér, hanem ugyanakkor egy nagyon fontos, a mai fiatalság számára létfontosságú virtuális tér is. „De az oktatási környezetet nem csak az osztályterem jelenti, hanem az azon kívüli világ is. A pályázati szükségletekből származó informálódási igényt, illetve az oktatási környezet jó definiálását kombinálva alakítottuk ki a konferencia programját” – emelte ki Ferencz-Salamon Alpár. Mint sorolta, az előadók között az észtországi és finnországi egyetem oktatói is szerepelnek, többek közt a magyarországi dr. Fenyvesi Kristóf, aki a finnországi Jyväskyläi Egyetem kutatója. Fenyvesi egy világszintű, a STEAM (Science, Technology, Engineerig, Arts and Mathematics) módszerrel – azaz a tudományok, technika, művészetek, matematika kombinációján alapuló interdiszciplináris módszerrel – dolgozó élményműhely kidolgozója.

Kollégáival az egész világot járják, hiszen élményműhelyük nagyon népszerű, így az egész világra való kitekintés szemszögéből fog beszélni az oktatási környezetekről Csíkban Fenyvesi Kristóf.

Az észtországiak főleg telejelenléti robotokról tartanak előadást – a robotika náluk nagyon előrehaladott kutatási és fejlesztési terület, széles körben alkalmazzák az oktatásban: elemi szinttől egészen középiskolai szintig alkalmazható nemcsak programozásban, hanem szövegértésben és számos más területen.

A világelső finn oktatás példája

Ferencz-Salamon Alpár arra is felhívta a figyelmet, jelen lesz a rendezvényen Jukka Sinnemäki, a finnországi Jyväskyläi Keresztény Iskola pedagógusa, aki 2019-ben megkapta a világ legjobb tanára címet, vagyis a Global Teacher Award-ot. A finn oktatási szakember – aki több ízben tette már tiszteletét székelyföldi oktatási rendezvényeken – megalkotta a matematika tanításának új módját, amely sokkal jobb tanulási eredményeket hozott.

Jukka Sinnemäki szerint ha egy tanár nem tud tisztességesen megélni a fizetéséből, az azt mutatja, hogy az ország vezetői nem értékelik nemzetüket és a gyerekek oktatását.

Ferencz-Salamon Alpár arra is kitért, hogy Jukka Sinnemäki a linzi Johannes Kepler Egyetem doktorandusza, a diákok és pedagógusok jóllétének témáját kutatja, és a finnországi iskola tanítója – Finnországban ugyanis elsőtől hatodikig tanító oktatja a gyerekeket. A csíkszeredai konferencián a saját innovatív oktatási környezetéről fog előadást tartani; a finnországi oktatási rendszert tartják egyébként a legjobbnak a világon.

„A finneket elkezdte nem érdekelni, hogy miként teljesítenek a diákok a PISA-teszteken, hanem azt tartják, hogy elsősorban a gyermekközpontúság és a jóllét biztosítása a fontos, nem pedig a PISA-felmérésen elért eredmények.

Létezik egyfajta PISA-szkepticizmus Finnországban, ők az élethez, természethez közeli, jelenségorientált oktatás és ennek módszertana mellett teszik le a voksukat” – fejtette ki a rendezvény szervezője. A híres finn oktatásban sokszor elválaszthatatlan egymástól a természet megismerése, a természetben való jártasság, valamint az iskolai élet. „Ott minden iskola maga alakítja ki a saját pedagógiai ajánlatát, hogy mit tart fontosnak tanítani, milyen szempontok szerint, sőt azt is az iskola dönti el, hogy kézírást tanít-e vagy gépelést a gyerekeknek. Tehát nagyon individualizált a finnországi oktatás” – hívta fel a figyelmet Ferencz-Salamon Alpár.

A hétvégi konferencia egyik előadója Jukka Sinnemäki, a finnországi Jyväskyläi Keresztény Iskola pedagógusa, aki 2019-ben megkapta a világ legjobb tanára címet •  Fotó: Jukka Sinnemaki/ Facebook Galéria

A hétvégi konferencia egyik előadója Jukka Sinnemäki, a finnországi Jyväskyläi Keresztény Iskola pedagógusa, aki 2019-ben megkapta a világ legjobb tanára címet

Fotó: Jukka Sinnemaki/ Facebook

A finnországi pedagógus Tanulási környezet, amely támogatja a tanulást, a kreativitást és az egyenlő esélyeket címmel tart előadást. A konferencián értekezik a digitális oktatás magyarországi szakértője, Horváth Ádám is, a Maker’s Red Box tantárgyközi projekt szakmai igazgatója Valóság, digitális világ és alkotópedagógia címmel tart előadást.

A projekt keretében olyan eszköztárat fejlesztettek ki A jövő városa címmel, amelyben a gyerekek a jövőbeni iskolát tervezik meg, építik fel, fejlesztik, programozzák a kreatív pedagógia alapú módszertan alapján.

Mindemellett lebonyolítják a magyarországi High-Tech Suli programot is, amely programozható eszközökkel, okos kijelzővel és modern moduláris bútorzattal szerel fel iskolákat. „Ilyen Hight-Tech Suli osztályteremből van egy Erdélyben is, az RMPSZ támogatásával és ajánlatára szerelték fel a szovátai Domokos Kázmér Szakközépiskolában. Azért javasoljuk ezt, mert Szovátán működik a Teleki Oktatási és Módszertani Központ” – ismertette Ferencz-Salamon Alpár. A szovátai tanintézetben tavaly októberben avatták fel a magas technológiával felszerelt tantermet, amelyben megtalálhatóak különböző számítógépek, 3D nyomtatók, digitális tábla, amely a tanárok továbbképzését is magába foglalja. A szovátai Domokos Kázmér iskolacsoport Erdélyben elsőként élhetett ezzel a pályázati lehetőséggel.

Korszerűsítési eligazítás tanintézetek, önkormányzatok számára

A konferencia programjában szerepel a Világbanknak dolgozó román szakember előadása is: prof. dr. Daniel Bőjte digitális fejlesztési szakértő a hazai digitalizációs és a pályázati kiírások nyújtotta lehetőségekről fog értekezni. Arról, hogy a digitalizációs, modernizációs törekvések miként működnek jelenleg, Ferencz-Salamon Alpár példaként említette: Hargita megyében a megyei tanács konzorciumot szervezett önkormányzatokkal, hogy valamennyi tanintézetet modern technológiával szereljenek fel a PNRR nyújtotta forrásokból. „A konferencia elsősorban azt a célt szolgálja, hogy megmutassa, mi a modern technológia. Ma már a modernnek vélt okostábla nem számít modernnek, hanem az okos kijelző a modern technológia, ami a vetítést, a prezentációs digitális eszközöket illeti. Nem mindegy, hogy mit nevezünk moduláris bútorzatnak: a moduláris bútorzat könnyen mozgatható, különböző formákba csoportosítható, ezek túlszárnyalták a klasszikus barna tetejű asztalok rendszerét és egy új szemléletet támogatnak: a csoportmunkát, kollaborációt” – emelte ki. Mint kifejtette,

ezeket próbálják megmutatni a konferencián, hogy a tanintézetek, önkormányzatok lássák az újszerű dolgokat, hogy milyen eszközök beszerzésében gondolkodjanak, amikor a pályázaton nyert pénzt el szeretnék költeni.

Milyen alkalmazások léteznek, miként működik az okostábla, és hogy a kijelzőkön, bútorzatokon kívül milyen járulékos más eszközök fellelhetők. A 3D nyomtató már nem újdonság Nyugaton, de a digitális írásvetítő vagy a törésálló laptop sem. Ferencz-Salamon Alpár közölte, azért szeretnék mindezt bemutatni, hogy ne a régi, újnak vélt technológiákra költsék a pénzt a hazai önkormányzatok, intézmények.

korábban írtuk

Megérkezett a pedagógusok bérezési programjának frissítése, talán a bérek sem késnek
Megérkezett a pedagógusok bérezési programjának frissítése, talán a bérek sem késnek

Szerda este elküldték az iskoláknak a tanügyi alkalmazottak Edusal nevű bérezési programja frissítését – közölte az oktatási tárca.

korábban írtuk

Nő az elégedetlenség az oktatási és az egészségügyi rendszerben
Nő az elégedetlenség az oktatási és az egészségügyi rendszerben

Nő az elégedetlenség az oktatási, az egészségügyi, valamint a szociális ágazatban, az ezekben dolgozók érdekeit képviselő szakszervezetek mind tiltakozásba kezdtek, illetve kezdenek a napokban. Elsősorban bérkövetelései vannak az érdekvédelemnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 31., csütörtök

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata

Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata
2025. július 31., csütörtök

Nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután az új csőrendszer nem tudta felfogni a Korond-patak megnövekedett vízhozamát

Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.

Nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután az új csőrendszer nem tudta felfogni a Korond-patak megnövekedett vízhozamát
2025. július 31., csütörtök

Csak az elmúlt két hónapban több mint 40-szer riasztották a hatóságokat medvék miatt az egyik erdélyi városban

A brassói önkormányzat az elmúlt két hónapban több mint 40 beavatkozást hajtott végre medvék jelenlétére vonatkozó bejelentések miatt – jelentette be Dan Ghiţă alpolgármester a városi közgyűlés ülésén.

Csak az elmúlt két hónapban több mint 40-szer riasztották a hatóságokat medvék miatt az egyik erdélyi városban
2025. július 31., csütörtök

Nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet a marosvásárhelyi egyetemi gyógyszertár, tiltakozik az RMDSZ

Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.

Nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet a marosvásárhelyi egyetemi gyógyszertár, tiltakozik az RMDSZ
2025. július 30., szerda

Török vállalat építheti meg a partiumi gyorsforgalmi út egyik szakaszát

A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.

Török vállalat építheti meg a partiumi gyorsforgalmi út egyik szakaszát
2025. július 30., szerda

Művészettörténész: újra kell értelmezni a kolozsvári Telefonpalotához hasonló „szürke kockák” értékét

Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.

Művészettörténész: újra kell értelmezni a kolozsvári Telefonpalotához hasonló „szürke kockák” értékét
2025. július 30., szerda

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny
2025. július 30., szerda

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban

Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban
2025. július 30., szerda

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját

Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját
2025. július 30., szerda

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony

Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony