Hogy mire is utalok? Alapvetően a szakmai véleményeket gyakran felülíró, számos esetben egészen oktondi (félre)magyarázatokra, az oltástagadás zsigeri vagy időközben szerzett megnyilvánulásaira. A kép természetesen árnyalt, de nincsenek olyan sötét tónusok benne, amint azt a vírus- és/vagy oltástagadók terjesztik. Eközben kialakult a „bent a bárány, kint a farkas” patthelyzet. Egyesek részéről a szabad véleménynyilvánítás előtérbe helyezése a megalapozott szakmai következtetésekkel szemben. Az alábbiakban tíz pontban foglaltam össze az általam megfogalmazott következtetéseket, lényeget.

2. A magas fertőzöttséggel és újabb mutánsok létrejöttével járó koronavírus-járványban a védőoltás a leghatékonyabb módszer arra nézve, hogy az egyéni védettségen túl a közösségi védettség szintje magassá váljon. A védőoltások alkalmazhatósága számos szakmai szerv szűrőjén jutott át, akik felelősséget vállalnak, miközben nyilvánvalóan nem zárhatók ki politikai és gazdasági érdekek, esetleges tévedések sem.

Ezért jóval többet kellene beszélnünk az egyéni kötelezettségekről is, hiszen a társadalomnak mégiscsak joga az, hogy jogos elvárásai legyenek az általa támogatott polgárok részéről. Mivel a tét a társadalmat alkotó polgárok egészsége, életminőségük javulása, elvárható, hogy az egyéni jog a közösségi érdek alárendeltje legyen.

5. Egyéb betegségekkel, akár önsorsrontó állapotokkal szemben a fertőző járvány sohasem magánügy, hiszen a beteg vagy vírushordozó egyén kockázatot jelent mások számára. A fentiek jegyében teljesen jogosnak tartom a társadalom elvárását az állampolgárok oltakozásával kapcsolatosan. Az emberi élet védelme, a gazdaság fenntartása, a méltányos életmód kialakítása megkívánja mindezt.

6. Elfogadom, hogy az oltás nem lehet kötelező, még ha ingyenes is (az viszont már tragikomikus, hogy szerencsejátékon lehet nyerni a beoltottaknak). Akinél nem ellenjavallt, és mégsem óhajtja, pedig nem esett át igazolható módon a betegségen, és nem rendelkezik megnyugtató antitestszinttel, annak léteznek alternatív módszerek is: folyamatos tesztelés, a közösségi tér kerülése – legalább mások védelme érdekében.

7. Nem értek egyet azokkal, akik a beoltottakat pozitívan diszkrimináltaknak tekintik, és tiltakoznak adott helyzetekben a védettségi igazolvány vagy alternatív igazolás felmutatása ellen.

A beoltott és az oltást elutasító közé – járványbiztonsági szempontból – éppen úgy nem lehet egyenlőségjelet tenni, mint a férfi és a nő, a munkát vállaló vagy azt elutasító stb. egyének közé.

9. Ebben a modern kori „világháborúban”, amelyet a már-már önmaga fölé fejlődött emberiség a piciny koronavírus ellen vív meg, túlbeszélés helyett hiteles és következetes informálással, az álhírterjesztők elleni kemény fellépéssel, az intézkedések következetes betartásának szigorú ellenőrzésével lehet hatékonyan fellépni.

Kemény kezű vezetőkre, szigorú hatósági képviselőkre, következetes határozatokat hozó testületekre, önfeláldozó polgárokra van szükség a bajban. Nem karosszékben megfogalmazott bírálatokra, de még a paragrafusok lapozgatására sem. Háborúban más a helyzet, mint békeidőben. Miközben az sem tagadható, hogy sikeresebb kommunikációra lenne szükség, a hiteles információk túlsúlyára, helyenként több hozzáértésre és jobb szervezettségre.

Vagyis: az okos ember beoltatja magát, a buta nem tesz semmit az ellen, hogy elkapja a vírust. Sőt, még a rokonok, barátok, ismerősök körében tomboló járvány sem elég figyelmeztető jel számára. Álljon előttünk az egyszerű népi bölcsesség: „az okos ember más kárán tanul, a buta a sajátján, a hülye pedig semmiből sem”.

A szerző a marosvásárhelyi orvosi egyetem tanára