Ismét megbírságolta Bíró László csíkmadarasi polgármestert a magyar címeres zászló kitűzése miatt Adrian Jean Andrei, Hargita megye prefektusa, ezúttal 9000 lejre.
2013. november 12., 20:292013. november 12., 20:29
A kormánymegbízott ezzel együtt bírósági keresetet is benyújtott az elöljáró ellen jogerős törvényszéki ítélet végrehajtásának elutasítása miatt. Néhány hónap alatt ez a második alkalom, hogy a községvezetőnek felelnie kell amiatt, hogy a községházára kitűzte a címerrel ellátott piros-fehér-zöld lobogót.
Adrian Jean Andrei prefektus kedden közölte, az újabb bírsággal kíván válaszolni az elöljárónak „Románia törvényeinek semmibevétele, valamint egy jogerős törvényszéki határozat figyelmen kívül hagyása miatt”. A kormánymegbízott elmondta, az eljárást az indokolta, hogy a polgármester következetesen megtagadja a címeres lobogó eltávolítását, noha ennek kitűzését törvénytelennek ítélte a csíkszeredai bíróság és a Hargita megyei törvényszék. A prefektus jegyzőkönyvében a 2001/1157-es kormányhatározatra hivatkozik: az említett jogszabályok értelmében a román zászlót kötelező módon ki kell tenni az állami hivatalok, intézmények épületére, más államok lobogói pedig kimondottan csak ünnepek, illetve rendezvények alkalmával tűzhetők ki, ám minden esetben csak a román trikolór kíséretében.
Bíró László polgármester elmondta, fellebbezni fog a bírság ellen, hiszen Magyarország hivatalos állami lobogója három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld, vízszintes sávból áll, míg a címerrel ellátott nem hivatalos, az összmagyarság jelképe. „Sajnos a bíróság ezt nem volt hajlandó megérteni. Érthetetlen, hogy a prefektus folyamatosan a szimbólumok használata miatt akadékoskodik, úgy látszik, nincsen jobb dolga – jegyezte meg a polgármester az Agerpres hírügynökségnek. – A településen elsöprő többségben élő magyar közösség engem választott az önkormányzat élére, s ha én kell hogy eltávolítsam a közösségünk jelképeit a községházáról, akár le is mondhatok a polgármesteri székről. Valami nincs rendben ebben az országban, az egészen biztos.” Bíró aláhúzta, egy pillanatig sem kívánt provokálni vagy bárkinek is ártani, és úgy véli, a prefektus „hadjáratával” csupán annyit ér el, hogy eltereli a figyelmet a települést és a megyét érintő komoly problémákról.
Csíkmadaras polgármestere 2008-ban helyezte ki a magyar címeres lobogót a községházára, rá négy évre pedig a román média hatására indult hivatalos eljárás az ügyben. Hargita megye prefektusa ezt követően 4000 lejre bírságolta meg az elöljárót idén februárban. Végül hosszas jogi hercehurcát követően Bíró Lászlót 2500 lejes bírság kifizetésére és a magyar lobogó bevonására kötelezte a prefektusnak igazat adó törvényszék. Ennek a döntésnek október végén eleget is tett a polgármester, majd néhány nappal később ismét kitűzte a szóban forgó címeres zászlót a községházára.
Kedden egyébként december 10-ére halasztotta a bíróság a sepsiszentgyörgyi városzászlóval kapcsolatos pert, mert a felperesként részt vevő románok civil fóruma nem kapta meg az idézést, azt ugyanis rossz címre postázták, így az érdemi tárgyalás újra elmaradt. Amint arról beszámoltunk, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma októberben a feljelentő prefektúra mellett belépett a zászlóperbe, arra hivatkozva, hogy a zászlón nincsenek feltüntetve a román közösségre utaló jelképek.
Bíró Blanka, Rédai Botond
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
szóljon hozzá!