Tél végi vitaminforrás: az édes és savanyú káposzta

Ízletes, rengeteg vitamint tartalmaz még tél vége felé is a káposzta ezerféleképp elkészíthető és ugyanakkor pénztárcabarát. Egyik legrégebbi zöldségételünk, amit ma is sokféleképp készítve, szívesen fogyasztunk, és sok esetben nem tudjuk, hogy ezzel milyen jót teszünk a szervezetünknek.

2013. március 01., 08:172013. március 01., 08:17

A káposzta nemcsak a szegények megmentőjeként és az ókor egyik kedvelt medicinájaként ismert, hanem mint a gazdagság szimbóluma, legalábbis Amerikában, ahol újév idején illik egy nagyobb adag káposztát enni annak reményében, hogy a zöld levelek okán majd pénz áll a házhoz. A káposztát néhány napig tárolhatjuk a kamrában, de a hűtőben akár egy hétig is eltarthatjuk. Úgy is tárolhatjuk, hogy a vékony csíkokra vágott zöldséget blansírozzuk, majd miután kihűlt, és a felesleges nedvesség is távozott belőle, akkor zacskókba csomagolva lefagyasztjuk. Külső levelei jó E-vitamin-források.

A nyers fejes káposzta nagyon sok C-vitamint tartalmaz, valamint magas vas-, és kalcium tartalma. Ezen kívül A-, B6-, B12-, D-, E- és K-vitamin található benne, az ásványi anyagok közül pedig mangán, réz, cink, foszfor és magnézium is fellelhető benne. A káposztában található kén is, ennek köszönheti jellegzetes illatát. A kén azonban nemcsak a káposztát azonosító illatért felelős, hanem segíti a szervezet baktériumokkal szembeni ellenállását. A kalóriában szegény, ám rostokban és vitaminokban gazdag káposzta tökéletes fogyókúrázóknak, a belőle készült sovány levesre épül a káposztaleves-diéta.

Amerikai káposztasaláta (nagy adag)

Hozzávalók: 1 fej káposzta, 1 nagyobb sárgarépa, 1 hagyma,
1 nagy pohár tejföl, 5 púpozott evőkanál majonéz, 6 evőkanál cukor, 4 evőkanál almaecet,
2 evőkanál mustár, bors, só.
Elkészítés: A káposztát, a répát és a hagymát sajtreszelőn lereszeljük, majd összeforgatjuk a többi hozzávalóval. Egy éjszakán át pihentetjük a hűtőben.

Lucskos káposzta

Hozzávalók: 1 nagy vagy 2 kicsi zsenge fejes káposzta, 1 csokor kapor, 1 nagy pohár tejföl, 2 kávéskanál almaecet, só, 1 evőkanál finomliszt, 80 dkg sertéscomb, 1 fej hagyma.
Elkészítés: A hagymát felkockázzuk, kevés olajon megdinszteljük, majd a viszonylag nagy kockákra vágott húst kifehérítjük rajta, kevés vízzel felöntjük és puhára pároljuk. A káposzta külső leveleit leszedjük, több darabra vágjuk, és egy nagyobb lábasba fektetjük. Vízzel felöntjük, hogy ellepje, sózzuk és puhára főzzük. Kevés ecetet is adunk hozzá. Amikor kész a káposzta, akkor behabarjuk, kaporral megszórjuk, a hússal tálaljuk.

Csirkével gazdagított tavaszi egytál

Hozzávalók: 1 kg csirkecomb,
1 nagy cikk fokhagyma, 12 dkg húsos szalonna, 2 szál újhagyma, 5 dl húsleves, 2 dl tejföl, 1 kis fej, friss fejes káposzta, 30 dkg borsó.
Elkészítés: A szalonnát felkockázzuk, a csirkecombokat kicsontozzuk. Serpenyőben kisütjük a szalonna zsírját, erre jön a hús, amit dinsztelünk. Hozzáadjuk a karikára szelt újhagymát és a fokhagymát. Felöntjük húslevessel, majd kis lángon főzzük. Ezután jön bele a fejes káposzta, amit cikkekre vágunk. Beleteszszük a serpenyőbe, hozzátesszük a borsót, s egy kis levest adunk még hozzá, ha kell. 10-15 percet főzzük, fedő alatt, majd tejföllel behabarjuk. Ha kell, sózzuk, tejföllel tálaljuk.

Csirkemell almás káposztával

Hozzávalók: 1 db közepes méretű hagyma, 2 evőkanál vaj, 80 dkg savanyú káposzta, 1,5 dl zöldségleves (húsleveskockából is jó), só, őrölt fekete bors, 1 db savanykás alma, 60 dkg csirkemellfilé,
3 evőkanál olaj, 3 evőkanál balzsamecet, kevés cukor.
Elkészítés: A hagymát megtisztítjuk, kis kockára aprítjuk, majd a vajon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a savanyú káposztát és a zöldséglevest. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt bő fél óráig dinszteljük. Közben a megmosott alma magházát eltávolítjuk. A gyümölcsöt vékony cikkekre vágjuk. Az almadarabokat belekeverjük a káposztába, majd körülbelül 5 percig együtt dinszteljük. A filézett csirkemelleket megmossuk, a nedvességet letöröljük róla, majd sóval, őrölt borssal alaposan bedörzsöljük. Egy edényben felhevítünk 3 evőkanálnyi olajat. A csirkemelleket mindkét oldalukon hirtelen megpirítjuk, ezután lassú tűzön kb.
8 percig tovább sütjük. A káposztát az ecettel és cukorral ízesítjük, és a sült csirkemellekkel tálaljuk.

Klasszikus rakott káposzta

Hozzávalók: 1 kg savanyú káposzta, 60 dkg darált sertés hús, 20 dkg húsos füstölt szalonna,
3 fej hagyma, 20 dkg rizs, 1 evőkanál pirospaprika, só, bors, 1 nagy pohár tejföl.
Elkészítés: A savanyú káposztát puhára főzzük, majd leszűrjük.
A hagymát és a füstölt szalonnát apró kockára vágjuk. Párolt rizst készítünk úgy, hogy kevés olajon a rizst kicsit lepirítjuk, majd másfél-kétszeres sós vízzel felöntve megpároljuk. A szalonnát felkockázzuk, kiolvasztjuk, rátesszük a hagymát, és pirítjuk. Hozzáadjuk a darált húst, fűszerezzük, és készre pároljuk. Egy tepsi aljára tesszük a káposzta felét, ráterítjük a párolt rizst, utána a darált húst, majd befedjük a maradék káposztával. Tejfölt teszünk a tetejére, 35-40 perc alatt készre sütjük.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás