Tarhonya, a magyaros aprótészta

A tarhonyát, amely a régi időkben a csikósok, juhászok kedvelt eledele volt, készíthetjük egytálételként különlegesen fűszerezve, illetve idényzöldségek hozzáadásával is. A tarhonyatésztát liszt, só, víz és tojás alkotja, ugyanúgy, mint a csipetkét.

2013. február 08., 07:322013. február 08., 07:32

Az eredeti szegedi tarhonya fél kiló liszt, egy tojás, só és víz hozzáadásával készül, de a tojás mennyiségében, a liszt finomságában eltérnek az egyes receptek. Tarhonyát fogyasztanak Dél-Németországban és Törökországban is, farfel néven az askenázi zsidó konyha fontos körete. Valószínűleg török közvetítéssel került hozzánk. Már a 17. századtól van írásos nyoma, de az 1800-as évektől terjedt el széles körben. Hagyományosan nyáron készítették, hiszen ilyenkor volt alkalmas az időjárás a nagy mennyiségű tarhonya kiszárítására.

Tarhonyás ételek

Olcsó étel a tarhonyaleves, ehhez kis szalonnán lepirítjuk a tarhonyát, megszórjuk pirospaprikával és felöntjük vízzel. Zöldséglevesek, például zöldbableves tartalmasabbá tételére is használhatjuk. Sok helyen a lecsó elképzelhetetlen tarhonya nélkül, csakúgy, mint a jóféle borjúpaprikás vagy marhapörkölt, hiszen a tarhonya leggyakoribb felhasználása a pörkölt jellegű, szószos ételek körítése. Egytálételeket is készíthetnünk belőle idényzöldségekkel, tavasszal spárgával, télen sütőtökkel.

Csirkemáj pirított tarhonyával

Hozzávalók: 50-60 dkg csirkemáj, 2 közepes hagyma, 2 nagyobb zöldpaprika, 2 paradicsom, pirospaprika, 1 kávéskanál majoranna, 25-30 dkg tarhonya, sós víz, 1 pici hagyma, kevés olaj, kevés pirospaprika.
Elkészítés: A tarhonyához a vizet felforraljuk. A hagymát nagyon apróra összevágjuk, majd egy serpenyőben az olajon megfuttatjuk a hagymát és a tarhonyát. A tűzről levéve megszórjuk a pirospaprikával, ráöntjük a vizet, majd fedő alatt készre pároljuk. A májhoz a vöröshagymát kockákra vágjuk, a paprikát vékony csíkokra. A paradicsomot is felkockázzuk. Ebből készítünk egy lecsós alapot. Majd ha ez megvan, fűszerezzük, és hozzáadjuk a májat. Készre pároljuk. A tarhonyával tálaljuk.

Gombás-kolbászos tarhonya

Hozzávalók: 20 dkg füstölt szalonna, 10 dkg füstölt száraz kolbász, 15 dkg csiperkegomba, 15 dkg lecsókolbász, 2 db paprika, 2 db paradicsom, 2 fej hagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 db csípős cseresznyepaprika, 30 dkg tarhonya, 3 evőkanál zsír, 2 dl száraz fehérbor, 2 evőkanál tejföl, só, őrölt bors, pirospaprika, piros arany, babérlevél.
Elkészítés: A szalonnát és a hagymát apró kockára vágjuk, a füstölt kolbászt felkarikázzuk, a gombát megtisztítjuk, szeletekre vágjuk, a paprikát és a paradicsomot is felszeleteljuk, a lecsókolbászt meghámozzuk, feldaraboljuk. Egy lábosban a zsíron kiolvasztjuk a szalonnát, rádobjuk a hagymát, sózzuk,  megfonnyasztjuk. Beleadjuk a tarhonyát és a karikázott füstölt kolbászt, zsírjára pirítjuk, fokhagymanyomón átnyomjuk a fokhagymagerezdeket, ezt is beletesszük, felöntjük annyi vízzel, ami ellepi, így pároljuk néhány percig. Hozzáadjuk a paprikát és a paradicsomot, a babérlevelet, csípős piros aranyt, őrölt borsot és a cseresznyepaprikát is, meghintjük pirospaprikával, alaposan elkeverjük és felöntjük a borral. A tarhonya puhulásáig főzzük, ha kell, adunk még hozzá vizet, de inkább kevés bort. Beledobjuk a gombát és a lecsókolbászt, készre főzzük, legvégül hozzáadjuk a tejfölt.

Pásztortarhonya

Hozzávalók: 50 dkg tarhonya, 4-5 nagy fej krumpli, 3-4 fej hagyma, egy kis szál száraz kolbász, pirospaprika, só, csipetnyi bors.
Elkészítés: A hagymát apróra vágjuk, a krumplit kockákra, a kolbászt  tetszőleges vastagságúra szeleteljük. A tarhonyát az előre felforrósított olajban megpirítjuk, majd az apróra vágott hagymát ezen az alapon megdinszteljük. Ezt megfűszerezzük sóval, borssal, pirospaprikával, ízlés szerint. Ha ez megvan, jöhet a krumpli és kolbász bele, majd annyi vízzel felöntjük, hogy ellepje az egészet, de ez a mennyiség legyen 2-szer annyi, mint amennyi tarhonyát használtunk. Időközönként kavargassuk. Amikor a víz kezd el leforrni róla, szükség szerint öntsük fel újra, majd mikor a tarhonya megpuhult, hagyjuk, hogy a felesleges víz elforrjon. Közben kavargatjuk, nehogy odakapjon az alja. Nem kell, hogy teljesen szárazra forrjon le a víz, a krumpli és a tarhonya úgyis felszívja azt a kicsit, ami marad.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás