Romolhat a hallás a fájdalomcsillapítóktól

Nagyobb a halláskárosodás kockázata azoknál a nőknél, akik hetente legalább kétszer vesznek be olyan fájdalomcsillapítókat, mint az ibuprofen vagy az acetaminofen – állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.

2012. szeptember 21., 09:562012. szeptember 21., 09:56

Az eredmények azt mutatták, hogy minél többször vett be valaki ilyen szert, annál nagyobb volt nála a hallásvesztés valószínűsége, különösen nagy kockázatot találtak azoknál, akik hetente legalább hat nap vettek be ibuprofent, és az összefüggés az 50 év alatti nőknél volt erőteljesebb. Az aszpirin szedése és a halláskárosodás között nem találtak kapcsolatot a tanulmányban.

„Noha ezek a fájdalomcsillapítók könnyen hozzáférhetők, mégiscsak gyógyszerek, melyeknek mellékhatásaik vannak” – mutatott rá Sharon G. Curhan, a bostoni Brigham és Női Kórház munkatársa, a kutatók egyike. Curhan és csoportja 62 ezer nő adatait elemezte, akik a Nővérek Egészsége Tanulmány elnevezésű vizsgálatsorban vettek részt 1995 és 2009 között.

A másfél évtized alatt mintegy 10 ezer nő számolt be hallása romlásáról. A hetente két-három alkalommal ibuprofent szedő nőknél 13 százalékkal nagyobb volt a hallásvesztés kockázata azokhoz képest, akik hetente legfeljebb egyszer vettek be ilyen szert, az acetaminofen esetében pedig 11 százalékkal emelkedett a kockázat. A hetente legalább hat alkalommal a két fájdalomcsillapító valamelyikét szedő nők körében 21-24 százalékkal volt gyakoribb a halláskárosodás azokhoz képest, akik legfeljebb egyszer vettek be a gyógyszerekből.

A kutatócsoport magyarázata szerint ezek a fájdalomcsillapítók csökkenthetik a belső fülben található csigába (cochlea) jutó véráramot. A kutatás eredményei az American Journal of Epidemiology című szaklap legfrissebb számában jelentek meg.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás