Nem pihentet a képernyő

Alvászavarokat is okozhat, ha valaki közvetlenül lefekvés előtt internetezéssel, számítógépes játékkal vagy okostelefonjának, táblagépének használatával tölti az időt. Egy felmérés szerint a fejlett országokban a lakosság több mint 90 százaléka használ számítógépet vagy valamilyen elektromos készüléket (tévét, okostelefont, tabletet) a lefekvést megelőző egy órában.

2012. szeptember 14., 09:072012. szeptember 14., 09:07

Úgy tűnik, ez a szokás is hozzájárul ahhoz, hogy sokan közülük nem tudják pihentető alvással tölteni az éjszakát, hanem enyhébb vagy súlyosabb fokú alvászavarokkal küzdenek. Korábban több kutatás is megerősítette, hogy az elektromos készülékek mesterséges fénye éjszaka gátolja a jó alvás biztosításáért felelős hormonok termelődését: a számítógépek és tabletek fénye például jelentősen csökkenti a melatonin hormon szintjét, amely többek között a szervezet belső óráját szabályozza, és az alvási ciklust irányítja. Hasonló megállapításra jutottak nemrég az Applied Ergonomics című folyóiratban közzétett tanulmány szerzői is – olvasható az Origón.

A kutatás résztvevőit arra kérték, hogy különböző ideig olvassanak, játsszanak, vagy nézzenek filmet táblagépen, miközben a szakemberek mérték a résztvevők szemébe jutó fény mennyiségét. Az eredmények szerint egy fényes tabletképernyőt az éjszaka folyamán két órán keresztül nézve mintegy 22 százalékkal csökkent a szervezet melatoninszintje, de ugyanilyen hatással van a melatonintermelődésre a hagyományos számítógép éjjeli használata is.

A melatoninszint tartós csökkenése nemcsak alvászavarokat okozhat, hanem növeli az elhízás, a cukorbetegség és egyéb betegségek (pl. mellrák) kialakulásának kockázatát is. A szakemberek a biztonság kedvéért azt javasolják, hogy lefekvés előtt lehetőség szerint már ne használjunk táblagépet vagy számítógépet, de ha ez nem megoldható, akkor legalább csökkentsük minimumra a képernyő fényerejét. Éjszaka pedig célszerű teljesen mellőzni a készülékek használatát.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás