Naponta három órát internetezik a romániai gyerekek 86 százaléka

A romániai gyerekek internethasználatára vonatkozó újabb, aggodalomra okot adó adatokat közölt a Mentsétek meg a gyermekeket elnevezésű egyesület, amely azt mérte fel, milyen gyakran navigálnak és mennyi időt töltenek a kicsik a világhálón. Az eredményeket a biztonságos internetezés világnapja (február 8.) alkalmából tették közzé.

Kiss Judit

2013. február 08., 09:372013. február 08., 09:37

A kutatásból kiderül, a romániai gyerekek egyre több időt töltenek internetezéssel, hétköznap 86 százalékuk három órát, szabadnapokon pedig több mint 4 órát tölt a világháló böngészésével. Dáné Gabriella kolozsvári iskolapszichológus a Krónika kérdésére úgy fogalmazott, hogy gyermekeink immár egy digitalizált világba születtek, életük szerves részét képezi az interneten található virtuális univerzum, melyben minden kattintásnyira található, minden elérhető, megvalósítható, melyben függetlenül, ellenőrzés, felügyelet nélkül mozoghatnak, barátkozhatnak, megoszthatnak.

Mint rámutatott, a gyerekek ugyanakkor még képtelenek helyesen értékelni a kapott információt, megkülönböztetni a lényeget a fölöslegtől vagy akár a téves információtól, és olyan felnőttproblémákkal találják szembe magukat, melyek kezelésére még nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel.

Követi a szülő, hogy mit csinál a gyermek?

A Romániában 22 éve működő, gyermekjogvédelemmel foglalkozó, nem kormányzati szervezet tanulmánya arra is fel kívánja hívni a figyelemet, hogy a gyerekek ki vannak téve annak a veszélynek is, hogy szexuális tartalmakat nézegessenek, illetve hogy a szülők nem figyelnek oda eléggé arra, hogy miket nézegetnek a kicsik a világhálón.

A mostani tanulmányból kiderült, a 2010-ben végzett felmérésekhez képest háromszor több gyerek internetezik a mobiltelefonján, és az internetezés átlagban immár 9 éves korban kezdődik egy romániai gyerek esetében. Az egyesület 1200 gyerek körében végezte a felmérést, amelyből kiderül, a megkérdezettek 90 százaléka csatlakozott már közösségi portálhoz. A gyerekek mintegy fele bevallotta, hogy a világhálón keresztül próbál barátokat szerezni, 45 százalékuk pedig már szóba állt idegennel az interneten, ezeknek fele pedig már találkozott is olyanokkal, akiket a virtuális térben ismert meg.

A megkérdezett internethasználó gyerekek 43 százaléka vallotta be, hogy erotikus jellegű képeket nézegetett a világhálón – ez az arány pedig kétszerese a 2010-es adatoknak. „Sajnos, a szülő sokszor nemhogy az ellenőrzést képtelen megvalósítani, de többnyire követni sem képes, hogy gyermeke mivel, kivel is tölt el napi több órát. Amennyire fontos szülőként tudnunk, hogy gyermekünk a városban hol, merre, kivel tölti idejét, ugyanolyan lényeges az interneten történő barangolás követése is” – hívta fel a figyelmet Dáné Gabriella.

A szakember úgy fogalmazott, hogy mindehhez egy olyan elfogadó, meleg légkört kell kialakítani, melyben a gyerek bizalommal fordul szüleihez, nyíltan tud beszélni élményeiről, problémáiról, így nem szorul arra, hogy nehézségeit különböző közösségi oldalakon kelljen megosztania.

Az „on-line élet” ellensúlyozása

A felmérés erdeményei arra is rávilágítanak, hogy a gyerekek internetezéssel töltött ideje elvesz a családdal együtt töltött időből (ez a megkérdezettek 57 százalékára érvényes), sőt 27 százalékuknál az alvási és evési időt is lerövidíti. A szülők nagy hányada – 79 százaléka – semmilyen módon nem korlátozza a gyerekek böngészését. Az egyesület azt kezdeményezi, hogy vezessenek be az iskolákban elméleti és gyakorlati útmutatást arra vonatkozóan, hogy miként lehet biztonságosan használni a világhálót.

A kolozsvári iskolapszichológus kifejtette, fontosnak tartja, hogy a szülők és a pedagógusok is segítsenek a gyermekeknek abban, hogy a virtuális világon kívül olyan elfoglaltságokat találjanak maguknak, olyan élményekben részesüljenek, melyek ellensúlyozzák az „on-line életet”. „Ugyanakkor azt is fel kell ismernünk, hogy elengedhetetlen a technikai segítség igénybevétele is, azaz olyan szűrők alkalmazása, melyek korlátozzák a gyerekek hozzáférését a nem megfelelő tartalmakhoz.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás