Fotó: Sxc.hu
2012. június 29., 08:582012. június 29., 08:58
Fehér, sárga, lila és fekete változata is létezik, de a leggyakoribb a piros málnaszem. Latin neve Rubus idaeus, a „rubus” pirosat, az „idaeus” pedig Ida hegyéről származót jelent. A Kréta szigetén lévő Ida-hegyről származik állítólag a málna, de egy másik legenda szerint az Ida nevű erdei nimfa vére színezte meg az eredetileg fehér gyümölcsöt, melyet a síró, kisgyermek Jupiternek akart szedni. A középkortól nagy mennyiségben gyűjtötték erdős területek szélén, tisztásokon, irtásokon, és kolostorokban termesztették, nemesítették.
Az egyik legnehezebben szállítható és tárolható gyümölcs. A puha, érzékeny málnaszemek a legapróbb nyomásra is összetöppednek, ráadásul a málna gyorsan penészedik is. Előnye, hogy jól bírja a mélyhűtést, ha tálcán előfagyasztjuk, igazi gurulós málna lehet, miután kivettük a fagyasztóból. A málnaszedés körülményes munka, az ágak szúrósak, a szemek leszedését pedig fontos jól időzíteni, mert túléretten lepotyognak. Vacokkúpnak hívják a termést tartó apró pöcköt, mely a málnavesszőn marad, miután a málnaszemet lehúztuk róla.
A kissé sérült málnaszemekből isteni turmix készülhet, a gyerekek kedvence a málnaszörp, de finom a jó házi málnalekvár vagy különleges dzsem is. Aromáját süteményekben is jól megőrzi, linzerben, tortákban is nagyon kellemes, de különféle pohárkrémek alkotóeleme is lehet. Sőt: lehet belőle málnazselé és öntet is, utóbbi palacsintához, vargabéleshez, gofrihoz vagy egyszerűbb muffinokhoz is nagyon sikeres kiegészítő, különleges, friss ízével feldobja az ételt. Könnyű nyári gyümölcslevest is készíthetünk málnából, de remek turmixba is.
Hozzávalók: 50 dkg málna vagy szeder (lehet vegyesen is, úgy még finomabb), 1 pohár natúr joghurt, kevés fahéj, ízlés szerint méz, kevés víz
Elkészítés: A gyümölcsöket – nyersen! – leturmixoljuk, majd szűrőn átpasszírozzuk, hogy a magja ne kerüljön a levesbe. Érdemes vele időt tölteni, sokat javít az élvezeti értékén. Az átpasszírozott gyümölcskrémhez hozzáadjuk a joghurtot, a fahéjat, a mézet, valamint annyi vizet, hogy még krémes állagú maradjon. A kész levest betesszük a hűtőbe. Fogyasztás előtt díszítjük egy kiskanál joghurttal, amit villával csiga formára meghúzhatunk. Ha maradt a gyümölcsből, néhány szemet beleszórunk, és már fogyaszthatjuk is.
Hozzávalók: érett málna, víz, cukor
Elkészítés: A megtisztított, megmosott málnát összezúzzuk, és egy nagy uborkás üvegbe teszszük. Másnap vászonruhán leszűrjük, jól kinyomkodjuk, és minden liter tiszta gyümölcsléhez 5 dl vizet és 1 kg cukrot adunk. Összekeverjük, felforraljuk, és 5 perc főzés után forrón palackozzuk, majd száraz gőzben kidunsztoljuk.
Hozzávalók: kb. 12 szelethez: 1 készen vásárolt piskótatekercs (kb. 40 dkg). A töltelékhez: 2 citrom, 2 tojás, 15 dkg cukor, 5 dl tej, 1 csapott evőkanál liszt, 20 dkg málna. A díszítéshez: málnaszemek és mentalevelek.
Elkészítés: a citromokat megmossuk, egy fél citromhéjat lereszelünk, a citromok levét kicsavarjuk. A málnát – ha kell – szitában nagyon óvatosan leöblítjük, lecsurgatjuk. A tejet felforraljuk, a lisztet kevés hideg tejjel jól eldolgozzuk, és a forrásban levő tejhez keverjük. Ha kihűlt, hozzátesszük a citromlét, a citromhéjat. A tojássárgájákat a cukorral habosra keverjük, a tejhez adjuk, végül hozzákeverjük a kemény habbá vert tojásfehérjét.
Egy-két órán át hűtjük. Amikor a krém jól kihűlt, a piskótatekercset tiszta konyharuhára fektetjük, majd óvatosan, hogy el ne törjön, kihajtogatjuk. Megkenjük a citromkrémmel, tetejére szórjuk a málnaszemeket, feltekerjük. Tálalótálra tesszük, és 4-5 órán át tovább hűtjük. Tálalás előtt meghintjük porcukorral, tálaláskor felszeleteljük, málnaszemekkel és mentalevelekkel díszített tányéron kínáljuk.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.