2012. szeptember 21., 09:472012. szeptember 21., 09:47
Hozzávalók: 1,2 kg körte, 1,2 kg alma, 1 citrom leve, 2 csapott mokkáskanál őrölt fahéj, fél mokkáskanál őrölt szegfűszeg, 1 kg befőzőcukor.
Elkészítés: A gyümölcsöket meghámozzuk, a magházat kivágjuk, a már feldarabolt gyümölcsöt citromos vízbe tesszük, hogy ne barnuljon meg. Lábosban egyet rottyantuk rajta, hogy kevés levet engedjen, után leturmixoljuk. Hozzáadjuk a befőzőcukrot, a fűszereket és 1 citom levét, az egészet összeforraljuk, kb. 5 percet főzzük, majd forrón üvegekbe töltjük. Ezzel a cukoradaggal meglehetősen édes lett, aki savanykásabban szereti, kevesebb cukrot tegyen bele.
Hozzávalók: kb. 16 szelethez: 25 dkg liszt, 12,5 dkg vaj, 1 tojás, 10 dkg cukor, fél l száraz fehérbor, 1 kg kemény körte, 2-3 csomag színtelen tortazselé.
Elkészítés: A lisztet a vajjal, a tojással, 5 dkg cukorral és egy csipet sóval, gyors mozdulatokkal öszszedolgozzuk. Cipóvá formázzuk, fóliába csomagoljuk, és 1 órára betesszük a hűtőbe. A bort felforraljuk a maradék cukorral, és lassú tűzön kb. 10 percig rotyogtatjuk. Közben a körtéket meghámozzuk, kettévágjuk, magházukat kiemeljük. Beletesszük a boros lébe, és 15 percig puhítjuk. A körtéket a lében hagyjuk, amíg a tészta megsül. A sütőt előmelegítjük. Kivajazunk és kilisztezünk egy kb. 24 cm átmérőjű tortaformát. Belenyomkodjuk a tésztát úgy, hogy kb. 2 cm magas pereme is legyen. A tésztát villával többször megszurkáljuk. Sütőpapírt fektetünk a tésztára, és lencsét szórunk rá. Így tesszük a sütőbe, és kb. 20-25 percig sütjük. A lencsére azért van szükség, hogy nehezék legyen, és a tészta ne hólyagosodjon fel. Kivesszük a tésztát, eltávolítjuk a lencsét, a körtéket magházukkal lefelé ízlésesen elrendezzük a tortán. A körte főzőlevét felforraljuk, belekeverjük a tortazselét, és a körtékre öntjük. Hagyjuk teljesen megdermedni. Tejszínhabbal, szeletelve kínáljuk.
Hozzávalók: 20 dkg füstölt sajt, 1 hagyma, 1 főtt tojás, 1 csokor petrezselyem, 1 teáskanál bazsalikom, 120 ml majonéz, 4 körte.
Elkészítés: 20 dkg füstölt sajtot kis darabokra vágunk, 1 hagymát, 1 főtt tojást, 1 csokor petrezselyemzöldjét összevágunk. 1 teáskanál bazsalikommal és 120 ml majonézzel összekeverjük a hozzávalókat. 4 db körtét félbevágunk és kicsumázzuk. Ráhalmozzuk a tölteléket, és minimum 2 órára hűtőszekrénybe tesszük.
Hozzávalók: csipetnyi só, kevés olaj, 2 evőkanál liszt, 1 db tojás, kevés tej, 1 db körte, fél citrom leve, mazsola ízlés szerint, 1 csomag vaníliás cukor, vaj, olaj a sütéshez.
Elkészítés: A körtét megmossuk, meghámozzuk, vékony csíkokra szeleteljük, és meglocsoljuk citromlével. Kevés olajat öszszekeverünk pici sóval, tojással és tejjel. Hozzáadjuk a lisztet, csomómentesre kikeverjük (a tészta ne legyen nagyon folyós, inkább sűrűbb legyen).
A maszszához adjuk a körtét, és a mazsolát. Serpenyőben felmelegítjük az olajat, és amikor forró, a tésztát beleöntjük (mint a palacsintát). Mivel a tészta sűrűbb, letakarjuk fedővel, jól átsütjük, és amikor az alsó fele már barna, megfordítjuk a tésztát (ha sikerül egészben), az alját pedig ismét barnára sütjük. Amikor már éppen kész, 2 nem éles késsel apróra szaggatjuk a tésztát, közben egy kis darabka vajat a serpenyőbe dobunk, az egészet megszórjuk a vaníliás cukorral, és még egyszer kevergetve átpirítjuk.
Hozzávalók: 2 rúdhoz: 50 dkg szőlő, 2 nagyobb körte, 20 dkg dió, 10 dkg kristálycukor, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 10 evőkanál vaj, 1 csomag réteslap, 10 dkg zsemlemorzsa, 3 dl tejföl.
Elkészítés: A szőlőt megmossuk, lecsepegtetjük, majd a szemeket kettévágjuk és kimagozzuk. A körtét meghámozzuk, négyfelé vágjuk, kivágjuk a magházát, a húsát kb. fél cm-es szeletekre aprítjuk. A diót durvára vágjuk. A kristálycukrot összekeverjük a fahéjjal. A vajat felolvasztjuk. A réteslapokat lisztezett deszkán kiterítjük, két részre osztjuk, a két tekercshez. Laponként megkenjük olvasztott vajjal, majd a vajas lapok fél oldalára rászórjuk a zsemlemorzsát. A sütőt előmelegítjük. A tepsit vajjal kikenjük. A töltelék hozzávalóit a cukros fahéjjal egy tálban összekeverjük, majd egy-egy csíkban elosztjuk a zsemlemorzsán. A tetejét megkenjük a tejföllel, és óvatosan, de szorosan feltekerjük a rudakat. A tepsibe fektetjük, a tetejüket megkenjük a maradék olvasztott vajjal. A sütőben aranysárgára sütjük kb. 35-40 perc alatt. Kivesszük, és a tepsiben hagyjuk langyosra hűlni. Felszeleteljük, és porcukorral megszórva tálaljuk.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.