2009. november 17., 12:222009. november 17., 12:22
A rendezők úgy gondolták a Szent Iván éji hagyományt (nyári napéjegyenlőség) ősszel a Szent Márton napi népi hagyományhoz kötött őszi Múzeumok Éjszakája egészíthetné ki.
A Krónika nem csak a nyári Múzeumok éjszakáján (Krónika –Kávé – Képriport – 6. rész), hanem ezen az első őszi Múzeumok Éjszakáján is Budapesten járt.
Betekintett a Világörökség részévé nyilvánított budapesti Andrássy úthoz közel eső, 1894-ben épült gyönyörű szecessziós épületbe, a Magyar Fotográfusok Házába (érdemes a korhűen visszaállított belső térre is pillantást vetni), majd elsétált a Nemzeti Múzeumhoz, ahol a kiállítások megtekintése előtt, vagy után a Nemzeti Múzeum kertjében felállított sátrak előtt a látogató falatozhatott,esetleg forralt bort kortyolgathatott.
Ezt követően pedig az ilyenkor ingyenesen használható BKV járatok egyikén megközelítette a Természettudományi Múzeumot, ahol élőzene kíséretében tekinthették meg az odalátogatók az Év természetfotósa kiállítást.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.