Keveset sportolnak és agyilag túlpörögnek a mai gyerekek

A szakemberek szerint a mai gyerekek idegrendszerének sokkal több ingert kell feldolgoznia, és ehhez minél több mozgásra lenne szükség. Ehhez képest általában egy tanterembe zsúfolva, a szabad levegőn csak keveset tartózkodva töltik napjaikat az iskolában, ahol a 45 perces tanórák általában már ingerszegények számukra.

2011. december 02., 05:492011. december 02., 05:49

A mostani gyerekek mások

„A mostani gyerekek mások, mint a régiek. Sokkal több ismerettel kerülnek iskolába, mert már a korai időszakban sok információt gyűjtenek tévéműsorokból és filmekből, értenek a számítógéphez, a memóriájukban pedig rengeteg képet tárolnak. Ám a sok ismeret begyűjtése elveszi az időt a mozgástól, így e téren hátrányban vannak a korábbi generációkhoz képest” – mondta el az Origónak Gyarmathy Éva, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

Pedig a mozgásészlelésnek, a térérzékelésnek, a kézügyességnek vagy az egyensúly-érzékelésnek a szakemberek szerint kulcsszerepe van a kisiskolás teljesítményében. Az ujjak tudatos mozgatása például szerepet játszik az olvasásban, mert az ujjak által szerzett tapasztalatok válnak téri viszonyokká, amely által a betűk, számok, összefüggések felismerhetők. A bukfenc, a hinta, az egyensúlyozást fejlesztő gyakorlatok az idegrendszer harmóniáját, a koncentrációs képességet alapozzák meg.
Ugyancsak különbség a mai gyerekek és a korábbi generációk között, hogy a maiak nyelvi képességekben elmaradottabbak. Mivel vizuális világban élünk, a gyerekek fejében kevesebb nyelvi anyag van, de sokkal több kép.

„Nem az a baj, hogy egy gyerek tévét vagy DVD-t néz, a baj a mennyiséggel van. Ha érdeklődnek valami iránt, nézzék meg, de mellette legyen mesélés, felolvasás is. Nem kell hosszan, de érdemes naponta 2-3-szor is felolvasni egy-egy rövid mesét. Ez ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy a nyelvi anyagból saját képzet alakuljon ki, ami a szövegértés alapja lesz” – mondja a pszichológus.
„A mai gyerekek ráadásul kevesebbet vannak szabad levegőn, többnyire kis helyiségekben bezsúfolódva töltik a napot. Másképp táplálkoznak, a kisiskolások már kólát, idegrendszert stimuláló italokat fogyasztanak. Ezek a változások pedig visszahatnak a magatartásra, a tanulásra is” – mondja dr. Gereben Katalin, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar tanára.

Változatosabbá kellene tenni a tanítási módszereket

„A mai gyerekeket rengeteg inger éri, idegrendszerüknek rengeteg információra kell reagálniuk. Miközben az agyuk állandóan pörög, információt dolgoz fel, a módszeres gondolkodás nem alakul ki. Az agy állandó pörgése miatt a mai gyerekek gyengébbek türelemben, késleltetésben és önkontrollban is. Ilyen szempontból az iskolát közelíteni kellene a mai gyerekekhez, ugyanis nem csak a hiperaktív gyereknek ingerszegény egy 45 perces tanóra” – mondja Gyarmathy Éva.

Örök vita, hogy vajon a gyereket érő ingerek számát kellene csökkenteni, vagy az iskolát, a tanítási módszereket kellene változatosabbá tenni. Mint a pedagógusok vélekednek, mindenképpen szükség lenne arra, hogy a szülő is jobban odafigyeljen a gyerekre. Például hétköznap, normál körülmények között, ha szóban mesélnek a gyerekeknek, jellemzően nem tudnak odafigyelni rá. De ha elmennek táborozni, a szabad levegőn 2-3 nap alatt lehiggadnak, és az ingerküszöbük lecsökken annyira, hogy áhítattal hallgatják a mesét.

A tanulási zavarra vonatkozó diagnózis

„A tanulási probléma nagyon tág gyűjtőfogalom. Elképzelhető, hogy egy gyereknek azért vannak nehézségei az iskolában, mert nem lát vagy nem hall jól. De vannak, akiknél általános fejlődési lemaradásról van szó – ők a gyengébb képességű gyerekek. Akadnak, akiknek a környezeti, szociokulturális hátterük miatt vannak nehézségeik, másoknak a várandósság vagy a szülés során fellépett nehézségek miatt gyengébb az idegrendszerük. Vannak olyan gyerekek is, akiket egyszerűen nem érdekel a célirányos tanulás, végül pedig vannak speciális tanulási zavarokkal – diszlexiával, diszgráfiával, diszkalkuliával, figyelemhiányos hiperaktivitással – küzdő gyerekek, akik az iskolás korcsoport 5–8 százalékát teszik ki” – mondja Gereben Katalin.

Gyarmathy Éva szerint 8 éves korig nem ajánlott semmilyen tanulási zavarral kapcsolatos diagnózis felállítása, a gyermek agya ugyanis ekkor még különösen képlékeny, a hiányok egy kis odafigyeléssel, segítséggel könnyen korrigálhatók. Segítség nélkül azonban a hiány könnyen zavarrá alakulhat. „Nem az a baj, ha a gyerek fejlődése eltér a többiekétől. A baj az, hogy ha valamilyen területen lemarad, nem kap segítséget” – mondja a pszichológus. Szerinte egészen kicsi kortól figyelni kell a gyerek mozgását, és ha valamiben a szülő ügyetlennek látja, a hiányosságot fejlesztéssel kell csökkenteni. „A mai gyerekeknek háromszor többet kellene ugrálniuk, bukfencezniük, labdázniuk, mint a korábbi generációknak, a részképesség-hiányosságokkal küzdő gyerekeknek pedig ötször több mozgásra lenne szükségük” – fejti ki Gyarmathy Éva.

Kulcsfontosságú az első hat év

„A legtöbb tanulási probléma alapja már óvodáskorban is látszik. Kulcsfontosságú, amit a gyerek az első hat évben otthonról hoz, és ebben jól látszik, hogy a mai gyerekeknél hiányosságok vannak. A szülők nem mesélnek, nem énekelnek eleget a gyerekekkel, nem mozognak, nem kirándulnak, helyette leülnek együtt a tévé elé. Pedig amennyit csak lehet, mozogni kellene a gyerekeknek” – mondja Jávor Csaba tanító.

A szülőknek továbbá szerepük van a gyermek önkontrolljának kialakulásában is, ami egy 45 perces tanóra végigüléséhez elengedhetetlen. „A belső fegyelem a külső fegyelem eredménye. Ha a szülő nem fegyelmezi a gyereket, nem alakul ki a belső irányítás. Szükségesek, de mértékkel kell bánni a korlátokkal, mert a túlzott külső dresszúra túlzott belső dresszúrává alakul” – mondja Gyarmathy Éva.

Labdázás, gyurmázás, rajzolás

Mivel a gyerek nemcsak a szemével, hanem a kezével és a testével is tanulja a látást, megismerést, sok tapasztalatra, mozgásra van szüksége, használnia kell a kezét például labdázással, gyurmázással, rajzolással. A mozgás mellett egészen kis kortól ajánlott valamilyen egyszerűbb stratégiai játék, táblajáték is. „Lehet az egy szimpla malom- vagy dámajáték, a lényeg, hogy megtanulja az irányokat, lépéseket, fejlődjön a gondolkodása. És természetesen sokkal izgalmasabb, ha azt a malmot nem a számítógépen játssza a gyerek, hanem esetleg magunk gyártotta táblán olyan kavicsokkal, amelyeket együtt gyűjtünk hozzá” – mondja Gyarmathy Éva.

Ha a gyereknek valamilyen téren úgynevezett részképességzavara van, az osztálytanító feladata a megfelelő szakemberhez (logopédushoz, gyógypedagógushoz, fejlesztő szakemberhez) irányítani. „De az igazi tanulási zavar – diszlexia, figyelemhiányos hiperaktivitás, diszgráfia – nagyon ritka, a legtöbb gyermeknél csak hiányosságok vannak, amelyek fejlesztő környezetben gyorsan eltűnhetnek. Kis odafigyeléssel a hiányból nem lesz zavar” – mondja a pszichológus.
 

Sportoló gyerekek étrendje

A gyerekek egészséges fejlődéséhez alapvetően fontos a rendszeres fizikai aktivitás, azonban a növekedéssel kapcsolatos szükségletek különböznek a felnőttek táplálkozási igényeitől. Az élelmezéstudományi kérdést az Európai Élelmezési Információs Tanács folyóirata, a Food Today legújabb száma foglalta össze. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO álláspontja szerint az 5–17 éves gyerekeknek naponta átlagosan egy órát ajánlott fizikai terheléssel, lendületes vagy erős mozgással eltölteni. Ez nem csupán az erősödéshez szükséges, de az izomzat és a csontok fejlődése mellett a mozgás szabályozásának kialakításához is elengedhetetlen.

Az európai HELENA-tanulmány idén közölt adatai szerint a tizenéves fiúknak csak 57 százaléka, a hasonló korú lányoknak pedig csupán 28 százaléka mozog naponta legalább 60 percet. A sokat mozgó, sportoló gyerekeknek olyan kalóriabevitelre van szükségük, hogy a fizikai aktivitás energiaigényén kívül fedezze a növekedés és erősödés szükségletét is. Ha ez bármilyen okból nem megfelelő, mind a fizikai, mind a szellemi fejlődés visszamarad. Ilyenkor a szervezet elsősorban a test izomszövetét használja fel. A mozgás energiaigényéhez a szénhidrát az első számú forrás. Főleg a teljes értékű szénhidrátok fogyasztása javasolt. A szervezet a szénhidrátból cukrot, glukózt szabadít fel, amely azonnal felhasználódik a szükséglet szerint.

A felhasználatlan glukóz glikogén formájában raktározódik az izmokban. Ha több „üzemanyagra” van szükség, a glikogén glukózzá változik. A hosszú fizikai igénybevételt követelő sporttal foglalkozó gyerekeknek napokkal a nagy terhelés előtt célszerű több szénhidrátot enniük. Fontos elégséges fehérjét is fogyasztani, de téves azt hinni, hogy több fehérje, hús evése gyorsabban növeli az izmokat. Ehhez több edzés kell. A sportoló gyerekeknek ezentúl több vasra és kalciumra van szükségük, az utóbbi az erős csontok fejlesztéséhez kell. A zsírok lényeges energiaforrások, és a bennük oldódó vitaminok miatt kellenek. A sportoló gyerekeknek bőségesen kell folyadékot, elsősorban vizet inniuk. Legjobb az izzadással járó sóveszteség miatt megfelelő sótartalmú ásványvizet inni.


 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás