Keresztesi Polixéna iskolapszichológus a pedagógusokat érintő kiégésszindrómáról

Hogyan ismerheti fel a pedagógus magán, illetve másokon a manapság oly gyakran előforduló jelenséget, amelyet kiégési (burnout) szindrómaként ismer a szakirodalom? Mik lehetnek ennek a tünetei? – kérdeztük Keresztesi Polixéna kolozsvári iskolapszichológustól.

Mint a szakember kifejtette, a kiégési szindróma tünetegyüttesét 1974-ben írta le Herbert J. Freudenberger pszichoanalitikus, aki úgy fogalmazott, hogy a burnout vagy kiégési szindróma krónikus, érzelmi megterhelések, hosszan tartó stressz hatására fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés. Ez az állapot a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, és a munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűd jellemzi.

Gyengeségérzet, reményvesztettség

„Az emberekkel foglalkozó szakmák, így a pedagógusi pálya is magában hordozza a kiégési szindróma veszélyét, azt az állapotot, amikor a motivált, érzelemgazdag, aktív, energikus személy telítődik a problémákkal, amelyek nap mint nap jelentkeznek tevékenységében. A kiégés következményei nagyon hasonlítanak a stressz okozta következményekhez, de azért a kettő mégsem egészen ugyanaz” – mutatott rá a pszichológus. Mint sorolta, felismerhető fizikai tünetként a leggyakoribb az állandósult fáradtságérzet és gyengeség érzése, amihez úgynevezett pszichoszomatikus tünetek (lelki eredetű fizikális problémák) is társulhatnak, mint a fejfájás, hátfájás, gyomorpanaszok.

Gyakran étkezési és alvászavarokkal is jár, valamint legyengül az immunrendszer, és betegségérzet alakul ki. Érzelmi tünetnek tekinthető a tehetetlenségérzés, belső ürességérzés, érdeklődés- és motivációvesztés. Amenynyiben folyamatos érzelmi megterhelés éri az embert, akkor előbb a kimerülés jelei mutatkoznak, majd ezt követően érzelmi kiégés, belefásulás jelentkezik. „A reményvesztettség olyan szintet érhet el, hogy az illető a korábban kitűzött célokat elérhetetlennek ítéli meg, és ez kudarcérzést és a saját képességeiben való kételkedést vált ki. Viselkedési tünete lehet a kiégésnek a gyakori munkakerülés vagy a munkaidő lerövidítése, a hatékonyság csökkenése, illetve a menekülés a felelősség alól. Jellemző az elzárkózás mások elől, a gyógyszer-, alkohol- és szerfogyasztás a helyzetek kezelésében” – hívta fel a figyelmet a szakember.

A kiégés sajátos okai Romániában

A lelki egészség, a mentális jólét a mindennapi sikeres munka elengedhetetlen feltétele, különösen igaz ez azok esetében, akik nap mint nap gyerekekkel foglalkoznak. Sokféle oka lehet annak, hogy a pedagógus kiég, nem érdekli már annyira a munkája, a romániai oktatási rendszer keretei között nyilvánvaló ok lehet az alulfizetettség, leterheltség, túlhajszoltság is. „Először elmondanám, hogy a kiégés folyamatjellegű, fokozatosan alakul ki, és mindig több tényező áll a hátterében. A kiégést kiváltó, fokozó külső tényező lehet a túlzásba vitt munka pihenés és lazítás nélkül (a kiégés jobban fenyegeti azokat, akik általában pörögnek), a túl sok felelősség vállalása szakmai segítség, támasz nélkül, a hiányos teljesítménymérés (visszajelzés, megerősítés hiánya) is.

És persze ide tartozik az alacsony jövedelem, az erkölcsi elismerés hiánya, a túlzott megfelelési igény, valamint az adminisztratív terhek, a homályos munkahelyi elvárások, korlátozott előrejutási lehetőségek, a bizonytalanság” – fogalmazott Keresztesi Polixéna, aki szerint ugyanakkor természetesen fontosak a kiégést kiváltó belső okok, amelyek a személyiség sajátosságaival kapcsolatosak. Itt megemlítette a perfekcionizmust (folytonos elégedetlenség, soha semmi nem elég jó), azt, hogy az illető önmagának túl magas mércét állít fel (nem reális célok elérése), a törekvést, hogy mindent kontrolláljon. Ha az illető nehezen adja ki a kezéből a munkát, felelősséget, ha borúlátó a világhoz és saját magához való hozzáállása, ha nehéz élethelyzetekkel szembesül vagy huzamosabb ideig tartó személyes problémákkal küzd, könynyen jelentkezhet nála a kiégés.

A szakember fontosnak tartotta kiemelni, hogy a romániai oktatási rendszer keretei között számos sajátos okot is felsorolhatunk a kiégés általános okai mellett. A pedagógusok  folyamatos bizonytalanságban élnek, gyakran évente, félévente vagy akár egyik napról a másikra változik  törvény, metodológia, versenyvizsga-kritériumok, kreditrendszer bevezetése – ami kötelező képzéseken való részvételt jelent. „Ez pedig folyamatos alkalmazkodást igényel, és állandó készenlétben, feszültségben tartja őket. Az állandó változás igen komoly stresszforrást jelent, és az ehhez való alkalmazkodás pedig a tanárok zöme számára komoly erőfeszítést és pszichés leterhelést jelent” – hívta fel a figyelmet a szakember.

A család és a közösség mint támasz

„A szakirodalom szerint a kiégési szindróma az aktív munka 5–10. éve után jelenik meg, ezért inkább a középkorosztályt és az idősebb korosztályt érinti. Fiatalabbaknál viszonylag ritkább, de természetesen nagymértékben befolyásolja az egyén személyisége: az alkalmazkodóképesség, a probléma felismerésének, megelőzésének és kezelésének képessége, a stresszkezelési stratégiák alkalmazása. Szerencsére találkozunk lelkes, aktív pedagógusokkal, korosztálytól függetlenül” – mondta a pszichológus.

Arra is kitért, hogy a kiégés előfordulását elsősorban nemek szerint vizsgálták, és arra a megállapításra jutottak, hogy segítő foglalkozású nők körében gyakrabban figyelhető meg a jelenség, mint férfiaknál. Ennek egyik oka, hogy a nők többször és mélyebb stresszt élhetnek meg különböző szerepeiket illetően (egyszerre kell helytállniuk a munkahelyen, anyaként stb.). Ha egy pedagógus belefárad a munkájába, szükségszerűen átadja ezt az érzést tanítványainak is. Ha pedig frusztrálttá válik, és csökkennek az önmagával szembeni elvárásai, ez a diákokkal kapcsolatban is érvényesül: nem vár el már annyit tőlük, mint amennyit kellene.

A szakember azt is elmondta, hogy a kiégéssel kapcsolatos kutatások szerint az emocionális kimerülés közvetlenül hat a teljesítmény csökkenésére. Ennek következményeképpen a kiégési szindrómában szenvedő pedagógus gyakran türelmetlen, ingerült, nehezen alkalmazkodik az új helyzetekhez, mereven alkalmazza a tanítási és fegyelmezési módszereket és ez egyértelműen negatívan hat a tanítási munkára, a tanár-diák kapcsolatra, így természetesen az osztályon belüli hangulatra, munkastílusra is.

Keresztesi Polixéna arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkaközösségnek óriási a szerepe a jelenség kezelésében, hiszen egy összeforrott közösség komoly érzelmi támaszt jelenthet mindenki számára, ezért jó, ha időnként iskolán kívüli csapatépítő tevékenységeken vesz részt a tanári kar. „Természetesen a családi támasz is elengedhetetlen. Ugyanakkor érdemes megfontolni, hogy milyen módszerek segítségével előzhető meg, kezelhető a jelenség. Az egyik, hogy lassítsuk le magunkat – különítsük el a munkaidőt a szabadidőtől. Tudatosítsuk magunkban szakmai kompetenciánkat – fedezzük fel erősségeinket, ez lendületet adhat” – tanácsolta az iskolapszichológus.

Vélekedése szerint az is segít, ha megtanulunk nemet mondani – ne vállaljunk túl sokat. Fontos az is, hogy értékeljük újra céljainkat és prioritásainkat – gondoljuk át, mi az, ami fontos számunkra. „Próbáljunk ki új dolgokat, tanuljunk stresszkezelési technikákat. Az is jól jön, ha segítséget kérünk és fogadunk el, megosztjuk érzéseinket és gondolatainkat barátokkal, családtagokkal vagy akár szakemberrel” – javasolta Keresztesi Polixéna.