Halétellel az érelmeszesedés ellen

Igazán jó halászlét csak pontyból lehet készíteni, ami elsősorban ennek a fajnak a nagyobb zsírsavtartalmával magyarázható, a halászlé ízét adó fűszermolekulák ugyanis zsírban oldódnak. Az azonban tévedés, hogy a pontyban nincsenek jótékony élettani hatású zsírsavak.

Kiss Judit

2012. július 27., 09:202012. július 27., 09:20

 „A pontyhús legfőbb táplálkozásbiológiai értékét a könnyen emészthető fehérje mellett a benne található zsírsavak adják” – mondja dr. Horváth László, a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékének emeritus professzora – olvasható az Origón.

Meggátolja a magas
vérnyomás kialakulását

„Döntően többszörösen telítetlen, hosszú szénláncú zsírsavakról van szó, amelyeknek nagy szerepe van az érfalak rugalmasságának megőrzésében. Ezek a zsírsavak segítenek megelőzni az érelmeszesedés, valamint a magas vérnyomás kialakulását.” A ponty haltenyésztésben-halászatban kivívott szerepét igénytelenségének, gyors növekedésének és sajátos viselkedésének köszönheti.

Táplálék keresése közben ugyanis felkavarja az iszapot, üledéket. A zavaros, tápanyagokban gazdag vízben fokozódik az algatermelődés, ez pedig táplálékkal látja el az apró, alsóbbrendű rákokat, amelyek a vízi táplálékláncban főként a fiatalabb, 1-3 éves pontyok táplálékát jelentik. Az üledék felkavarását a szaknyelvben bioturbációnak nevezik, amely nemcsak magának a pontynak kedvez, hanem végső soron az összes többi halfajnak is, ezért kijelenthetjük, hogy gazdaságos haltenyészet ponty nélkül nem létezne” – tudtuk meg dr. Horváth Lászlótól.

A tenyésztett pontyok zsírosabbak

Természetes körülmények között – áttételesen – az alga a ponty hasznos, telítetlen zsírsavainak fő forrása. „Tógazdasági körülmények között tenyésztett pontyok azonban nemcsak természetes táplálékot fogyasztanak, hanem, mivel a ponty mindenevő, kiegészítésképpen gabonafélékkel (kukorica, búza, árpa) is takarmányozzák az állományokat. Ezért az ily módon tenyésztett pontyok zsírtartalma természetes módon magasabb. Egy természetes körülmények között élő ponty zsírtartalma 5-10 százalék körüli, a túltakarmányozottaké pedig elérheti 15-20 százalékot is, de még ezek a gabonaeredetű, egyszeresen telítetlen zsírsavak (például olajsav) is egészségesnek minősülnek” – mondja a professzor.

„Azt, hogy a halak a szív- és érrendszer szempontjából hasznos zsírsavakat tartalmaznak, tengeri népeket vizsgálva fedezték fel. Megfigyelték például, hogy az eszkimóknál egykor alig fordult elő szívinfarktus. Amióta ők is egyre inkább követik a nyugati étrendet, azóta a körükben is megnőtt a szív- és érrendszeri betegségek gyakorisága. Ez azt bizonyította, hogy az alacsony gyakoriságú szív- és érrendszeri megbetegedések oka nem genetikai, hanem táplálkozási eredetű, a vízi élőlényekben gazdag étrenddel volt magyarázható. Hasonló jelenség figyelhető meg a japán étkezési kultúrában is” – mondja dr. Horváth László.

Hideg vízi tengeri halaknál igazolták azt is, hogy a bennük lévő hasznos, többszörösen telítetlen zsírsavak elsősorban a parányi vízinövényekben, az algákban termelődnek. A jótékony hatású zsírsavak azután a táplálékláncon keresztül felhalmozódnak a planktonrákokban, majd a velük táplálkozó halakban. Hasonló folyamat játszódik le az édesvizekben is. A természetes táplálékon felnövő pontyok esetében szintén magas a többszörösen telítetlen zsírsavak aránya, míg ha mesterséges táplálékot is kapnak, több, kevésbé értékes telített és egyszeresen telítetlen zsírsav is keletkezik. „Bár a takarmányozott pontyok esetében kisebb a jótékony hatású, többszörösen telítetlen zsírsavak aránya, de még így is sok, az olívaolajban található zsírsavakkal azonos, élettanilag szintén előnyös, egyszeresen telítetlen zsírsavat találunk” – mondja az egyetemi tanár.

Telített, telítetlen,
egyszeres, többszörös

A zsírokat felépítő zsírsavakat hosszú cérnaszálként kell elképzelni, a hosszuk attól függ, hogy hány szénatomot tartalmaznak egymás után. A hosszuk mellett a zsírsavakat a szénatomok közötti kettős kötések számával szokás jellemezni. Ennek alapján megkülönböztetnek kettős kötést nem tartalmazó telített, egy darab kettős kötéssel rendelkező egyszeresen telítetlen és több kettős kötést tartalmazó többszörösen telítetlen zsírsavakat.

Sok telített zsírsavat tartalmaznak az állati zsírok, még a soványnak tűnő húsok is, a növényi források közül például a kókusz- és a pálmazsír. A telített zsírok károsítják a szív- és érrendszert azáltal, hogy növelik a vérben a „rossz” (LDL-) koleszterin szintjét, így hozzájárulnak az érelmeszesedés, a magas vérnyomás, a stroke, a szívinfarktus és a trombózis kialakulásához. Telítetlen zsírsavak a növényi olajokban, valamint a halakban, halolajban, tenger gyümölcseiben találhatók.

A többszörösen telítetlen zsírsavakra (omega-6 és omega-3 zsírsavak) minden életkorban szükség van, de kisgyerekkorban különösen, mert az idegrendszer és a retina egészséges fejlődéséhez, működéséhez nélkülözhetetlenek. Ezek a zsírsavak ráadásul védik a szív- és érrendszert, és gyulladáscsökkentő hatásuk is van.

A kutatások szerint azok a népek, amelyek nagyobb mennyiségben fogyasztanak telítetlen zsírsavakat, kevésbé szenvednek szív- és érrendszeri megbetegedésektől, mivel e zsírsavak hozzájárulnak a megfelelő koleszterin- és trigliceridszint kialakításához. A táplálkozási szakemberek szerint az volna az optimális, ha elfogyasztott táplálékunkban a telített, az egyszeresen telítetlen és a többszörösen telítetlen zsírsavak aránya 1:1:1 lenne.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás