Előnyös a gyerekkori zenetanulás

A néhány évig tartó gyerekkori zenetanulás hosszú távon is előnyös az agyműködésre – állapították meg amerikai Northwestern Egyetem kutatói. Az új eredmények szerint a zenetanulás hatékonyabbá teszi a figyelmet, illetve az összetett hangok feldolgozását, aminek a beszédértésben is fontos szerepe van.

2012. augusztus 31., 09:352012. augusztus 31., 09:35

 A zenetanulás és az agyműködés fejlődése közötti kapcsolatot régóta vizsgálják a kutatók, ám elsősorban azoknál, akik hosszú időn keresztül zenéltek. A Northwestern Egyetem kutatói most azt vizsgálták, mi történik azokkal a gyerekekkel, akik pár év tanulás után abbahagyják a hangszeres zenét – hiszen ez történik az esetek túlnyomó részében.

A Journal of Neuroscience című szaklapban közölt kutatás 45 felnőtt résztvevőjét három csoportba osztották: az első csoport tagjai nem kaptak gyerekkorukban zenei képzést, a második csoportban lévők 1-5 éven át tanultak zenét, a harmadik csoport tagjai pedig 6-11 éven keresztül. E két utóbbi csoport tagjai átlagosan kilencéves korban kezdték a zenetanulást. A kísérleti személyeknek nyolc bonyolult akkordot – különböző magasságú, egyszerre megszólaló hangokat – játszottak le.

A kutatók várakozásaiknak megfelelően azt találták, hogy azokban, akik gyermekkorukban zenei képzést kaptak, intenzívebb idegi jeleket váltottak ki a hangok a hallópálya agytörzsi központjaiban. Korábbi vizsgálatok, amelyekben képzett zenészeket és kiskoruktól kétnyelvű embereket vizsgáltak, azt mutatták, hogy a hangokra adott nagyobb agytörzsi válasz jobb hangfeldolgozással és beszédértéssel jár együtt.

További különbség, hogy azok, akik legalább 1-5 éven át jártak zeneórára, hatékonyabban választották ki egy összetett akkord hangjai közül az alaphangot. Ennek nemcsak a zenei hangok érzékelésében van szerepe, a beszédértésben is lényeges. A képesség ugyancsak segít a hangok elkülönítésében, amikor valaki zajos környezetben tartózkodik. A gyerekkori zenei képzés tehát hosszú távon, a mindennapi életben is érzékenyebbé teszi a gyerekek hallását – emelték ki a kutatók.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.

Kárpát-medencei ételek versenye
Kárpát-medencei ételek versenye
2024. december 23., hétfő

Kárpát-medencei ételek versenye

2024. december 15., vasárnap

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”

Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.

Fontolgatják, hogy Unió-szerte korlátozzák a 15 év alattiak közösségimédia-használatát egy „emberibb gyerekkorért”
2024. október 26., szombat

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján

Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.

Behajtási ünnep és darufesztivál Szent Dömötör-napján
2024. október 19., szombat

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban

A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.

Marokkóban nem szupermarketben vásárol a lakosság – Kontrasztok és tapasztalatok az észak-afrikai országban
2024. augusztus 31., szombat

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát

Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.

Rendőrségi mérleg: tíz tipp, hogyan lehet megkönnyíteni a tolvajok dolgát
2024. augusztus 29., csütörtök

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)

Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.

Nappal ritkán látható ragadozót, a hiúzt kapta lencsevégre egy erdei kamera (VIDEÓ)
2024. augusztus 03., szombat

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány

Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.

Nálunk is megszívlelendő a dinnyefogyasztásra indított magyarországi kampány
2024. július 23., kedd

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak

Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.

Ha drasztikusan, heti 3 órára korlátozzák a gyerekek szabadidős képernyőhasználatát, óriási előnyök mutatkoznak
2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 17., szerda

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás

Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.

Alaposan megviseli az emberi szervezetet a drasztikus hőmérséklet-ingadozás