2012. augusztus 03., 09:342012. augusztus 03., 09:34
Balogh György a premier előtt az MTI-nek elmondta, hogy a film jeleneteinek nagy részét még hét éve Csongrádon és a város húsz kilométeres körzetében vették föl: forgattak a Körös-torokban, a Tisza árterében és a madárvilágáról híres Csaj-tónál és természetesen az eredeti helyszínen, a Kis-Balatonnál, valamint Budapesten is. Bár a nyersanyag szinte egy nyár alatt elkészült – 2006-ban volt szükség még néhány napnyi pótforgatásra –, a pénzhiány miatt az utómunkák elhúzódtak.
Magánbefektetőknek köszönhetően azonban áprilisban sikerült befejezni a filmet – közölte a rendező. Lenyűgöző természeti képek, fülbemászó dallamok, igazi családi film várja majd szeptember végétől a mozikban a nézőket. A próbavetítéseken nagyon kedvező volt a film fogadtatása, lekötötte a 6-7 éves gyerekeket, és tetszett azoknak is, akik látták az 1967-es Fejér Tamás rendezte, fekete-fehér tévésorozatot is – hangsúlyozta Balogh György. Tutajost a Sorstalanságból ismert Nagy Marcell alakítja. Matula bácsit Kovács Lajos, István bácsit Eperjes Károly, Náncsi nénit Pogány Judit játszsza, de feltűnik Rékasi Károly, Détár Enikő, Haumann Péter és Szacsvay László is.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.