2012. június 22., 08:412012. június 22., 08:41
Még kapható eper, közben megjelent a málna, a cseresznye, a meggy, a piros illetve fekete ribizli, a fáról szedhető eper, a szeder és az áfonya. Ez utóbbiak nem kifejezetten pirosas színűek, de finom lekvár készíthető belőlük.
Annak, hogy a gyümölcsöket miként lehet társítani, rengeteg variációja létezik. Egyrészt házasíthatók a piros, gyümölcsök egymással, de keverhetőek, kicsit lazíthatóak nem ennyire színes társaikkal. Jó alapot képezhet az alma, a barack, a mangó vagy a banán. Sok esetben az íz mellett a pektintartalom növelése is lehet a cél, bár a ma kapható, pektinnel turbósított befőzőcukrok esetében ez nem annyira lényeges. Készíthetünk erdeigyümölcs-lekvárt málnából, szederből, áfonyából és ribizliből.
Kreálhatunk Fekete-erdő dzsemet csokoládéval gazdagított meggyből, összeházasíthatjuk az áfonyát vagy az epret banánnal, esetleg a cseresznyét egy kis almával, az utolsó epreket áfonyával, vagy feldobhatjuk a szokásos kajszilekvárt málnával. Alkohollal is lehet gazdagítani a befőtteket. Ebben az esetben a már kész, tűzről levett lekvárba keverjük bele az alkoholt. Leggyakrabban rummal dolgozunk, de egy kis Cointreau vagy más gyümölcslikőr is lehet az a kis plusz, amivel egyedivé tesszük a lekvárunkat.
Klasszikus – desszertekhez, gyümölcsös dolgokkal jól harmonizáló – fűszer a fahéj, a szegfűszeg, a szerecsendió, illetve a csillagánizs. De egy kis zöldborssal, zöld fűszerekkel is megbolondíthatóak a lekvárok, dzsemek. Bazsalikommal gazdagíthatjuk az epret, bátrabbak egy kis tárkonnyal, kakukkfűvel, citromfűvel is kísérletezhetnek. Aztán persze ott van a klasszikus chili és gyömbér, a szokatlan, de csábító csokoládé vagy akár a marcipán.
A csokoládéból és a marcipánból a gyümölcs egytizedével megegyező mennyiséget érdemes a lekvárba tenni. A csokoládét apró darabokban vagy reszelve jó hozzáadni a gyümölcshúshoz, a marcipánt is jó reszelve adni a lekvárhoz.
Ezekből az extra fűszerezésű lekvárokból érdemes először kisebb mennyiséggel kísérletezni.
A lekvárokat kenyérhez, kalácshoz, palacsintához használjuk elsősorban. Aztán ott vannak a nyári sütemények, amikhez nagyon jól megy a friss lekvár, a tejberizs is egészen másképp muzsikál, ha valamilyen nyárízű, saját lekvárral bolondítjuk meg. De például egy-egy grillezős hétvégén is kibonthatunk egy üvegnyi, talán kicsit savanykás lekvárt, sokan szeretik sült krumplihoz vagy magához a grillezett húshoz enni a lekvárt.
Almás cseresznyelekvár
Hozzávalók: 1 kg magozott fekete cseresznye, 40 dkg alma, 2 citrom leve, 70 dkg cukor.
Elkészítés: Egy nagy fazékba tesszük az alaposan megmosott, kimagozott cseresznyét, majd a szintén alaposan megmosott, megpucolt, magházától megszabadított almagerezdeket. Ehhez adjuk a citrom levét. Magas hőmérsékleten maximum 10 percig főzzük. Ezután hozzáadjuk a cukrot, és folyamatos kevergetés mellett 20-25 percig főzzük. Ha egy kiskanálnyit tálra téve hamar dermed a lekvárunk, akkor tisztára mosott üvegbe tesszük, celofánnal lezárjuk, végül szárazdunsztba tesszük.
Barackos málnalekvár
Hozzávalók: 1 kg kajszibarack, 50 dkg málna, 1,25 kg cukor, 1 evőkanál citromlé.
Elkészítés: A barackokat forrásban lévő vízbe helyezzük néhány másodpercre, majd kivesszük és lehúzzuk a héjukat. Ezután kimagozzuk, és a gyümölcshúst egy nagyobb fazékba tesszük, ehhez jön a málna. A gyümölcsöket öszszefőzzük, majd amikor forr, hozzáadjuk a cukrot. A cukorral is felforraljuk, majd még negyed órát főzzük. Kimosott üvegbe töltjük, celofánnal lezárjuk, és szárazdunsztba tesszük.
Cseresznye-egres dzsem
Hozzávalók: 2 kg cseresznye (jó érett, fekete), 1 kg egres, 1,5 kg cukor.
Elkészítés: A cseresznyét alaposan megmossuk, leszárazzuk és kimagozzuk. Az egrest is megmossuk, levágjuk a végeit. Egy fazékban a gyümölcsöket a cukorral nagyjából 20 percig főzzük. Forrón üvegekbe töltjük, majd celofánnal lezárjuk, szárazdunsztba tesszük.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.