2010. november 19., 11:252010. november 19., 11:25
A közleményben a szakemberek rámutatnak, hogy az az egyszerű tanács, hogy szokjon le a dohányzásról, nem elég ahhoz, hogy a dohányos valóban meg is tegye ezt a lépést. A dohányzás ugyanis fizikai és lelki függőséget okoz, a leszokás pedig mehet könynyebben és nehezebben, annak függvényében, hogy mennyire erős a motivációja annak, aki le akar szokni káros szenvedélyéről.
Más országokban az orvosi segítség hatékonynak bizonyult a dohányzás abbahagyásánál, és növekedett azoknak a száma, akik sikeresen leszoktak káros szenvedélyükről. A Dohányzás, stop! elnevezésű program keretében ingyenes gyógyszeres kezelést biztosítanak azok számára, akik úgy döntöttek, felhagynak káros szenvedélyükkel. A 2010-es évre 5 137 000 lejt különítettek el erre a célra, ebből az összegből november 1-jéig 13 ezren kaptak ingyenes kezelést.
Azoknak a dohányosoknak, akik 2009-ben teljes egészében igénybe vették a program nyújtotta ingyenes kezelést, 40 százaléka szokott le a káros szenvedélyéről. Az Egészségügyi Minisztérium arra számít, hogy a 2010-es évben többen szoknak le a dohányzásról, mint az előző esztendőben, lévén, hogy az is motiválja az embereket, hogy egyre kevesebben engedhetik meg maguknak a dohányzást. „Minél előbb hagyja abba valaki a dohányzást, annál nagyobb az esélye, hogy végleg sikerül megszabadulnia szenvedélyétől, és a megbetegedés esélye is csökken” – áll a közleményben. A minisztérium 2011-ben is támogatja a dohányzásról való leszokást segítő programot.
A passzív dohányzásnak kitett embereknél emelkedik a halláskárosodás kockázata – idézte amerikai kutatók megállapítását kedden a BBC hírportálja . A Tobacco Control című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány több mint háromezer amerikai felnőtt bevonásával készült. A szakértők úgy vélik, hogy a dohányfüst a fülben lévő kiserekben rontja a vér áramlását, emiatt a szervben oxigénhiány alakul ki, és toxikus anyagok halmozódhatnak fel. A károsodás eltérő jellegű, mint amit zajhatás vagy egyszerűen az öregedés okoz. Korábbi vizsgálatok dohányzóknál már mutattak ki összefüggést a hallás romlása és a cigarettázás között, passzív dohányosoknál azonban most első alkalommal derült fény a kapcsolatra.
A Miami Egyetem és a Floridai Állami Egyetem kutatói 3307 nem dohányzó önkéntes hallástesztjét elemezték. A vizsgálatba bevont emberek vérében ellenőrizték a nikotin egyik melléktermékének, a kotinin nevű vegyületnek a szintjét, hogy megállapítsák, ki és milyen mértékben volt passzív módon cigarettafüstnek kitéve. Kiderült, hogy a passzív dohányosoknál sokkal nagyobb volt a halláskárosodás kockázata, mint azoknál, akik nem ilyen környezetben töltötték idejüket. A passzív dohányzás az alacsony, közepes és magas hangfrekvenciákon is mintegy harmadával növelte a hallásromlás kockázatát.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.