A Borbála-nap hiedelmei és szokásai hasonlóak a Luca-napéhoz, de a magyar nyelvterületen csak szórványosan terjedtek el. Például Borbála-napkor nem szabad fonni, mert Borbála bedobná az ablakon az orsót, a fonál kóccá válna, és a marhák lábára tekeredne, azok pedig megsántulnának.

Borbála-napkor is jártak „kotyolni” a fiúk. Mondókájuk végeztével leguggoltak a következő felkiáltással: „Igy üjje meg a kentek kotlósa a tojást!”

Akárcsak az egész téli ünnepkörben, Borbála-napkor sem hoz szerencsét a házra a női látogató, ha mégis odatévedne, seprűvel verik ki.

Borbálakor vagy Lucakor csíráztattak búzát, mely karácsonyra kizöldülve a következő év termésére jósolt. Ugyancsak e napon is szoktak gyümölcságat vízbe tenni, hogy karácsonyra kizöldülve a leány férjhezmenetelére jósoljon.

Szent Miklós-napi alakoskodás

A piros köpenyes, nagy szakállú, jóságos Mikulás – és az őt kísérő krampusz – a gyermekeket ajándékozó és számon kérő figura a városi polgárságtól a falusi értelmiség közvetítésével jutott el a parasztsághoz. Népszerűsítésében az óvodák és iskolák nagy szerepet játszottak. Az orosz „gyed moroz” tükörfordításaként az 1950-es években a Télapó elnevezést kívánták a Mikulás helyett bevezetni.

A Mikulás szó a Miklós név szlovák megfelelője, csak a 19. század végén került a köznyelvbe, akárcsak a Mikulást kísérő krampusz, ördögszerű figura neve, mely a nyelvészek szerint bajor–osztrák eredetű. A szokást osztrák eredetűnek tartja a kutatás. Miklós-napi alakoskodásra, alakoskodókra azonban már ennél korábbi adataink is vannak.

A Dunántúlon a közelmúltig élt az a szokás, hogy Miklós napján a legények, sőt nős férfiak bekormozott arccal, kifordított bundában láncot csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a nagyobb lányokat is.

Egyes településeken a férfiak maskarába öltöztek, fejükre harisnyát húztak, kenderkócból szakállat készítettek. A kezükben levő csörgős bottal nagyokat csördítettek a padlóra, hogy minden bajtól, betegségtől megvédjék a lakókat. Miklós-járáskor sok helyen két-két alakoskodó vett részt. Az egyik Szent Miklósnak, a másik ördögnek öltözött.

A Miklóst alakító legény hosszú bundát viselt, kenderszakállat ragasztott, derekát lánccal kötötte körbe, botot vitt a kezében. Az ördög rossz ruhába öltözött, néha szalmából púpot is készítettek a hátára. Kolompot vitt magával. Az „ördög” vesszőkorbáccsal fenyegette a gyerekeket, a nagyobb lányokra rá is vert. Az ördögök hátán szalmából készített púp volt, a házban bottal ütötték egymást, jelezve, hogy a rosszak mindig megkapják a büntetésüket.

Középkori diákhagyomány

A Miklós-napi alakoskodás másik formája feltehetően középkori diákhagyományból ered.
A püspököt megszemélyesítő figura kíséretével felkereste a házakat, a gyerekeket vizsgáztatta, megimádkoztatta, büntette és jutalmazta. E szokásnak lehet a változata a lányok tréfás gyóntatása a fonóban. A tréfás gyóntatás szereplője volt a püspök a nyakában krumpliolvasóval, a kezében bekormozott fakereszttel; a két ministránslegény; a harangozó kezében csengővel és rossz bögrével, amiben parázs volt a füstöléshez.

A szereplőkhöz tartozott még a két ördög. A püspök kártyából olvasta a „litániát”. Eztán kezdődött a „gyónás”. A lányok, menyecskék sorra oda kellett hogy menjenek és feleljenek a kérdésekre. Például: Ki a szeretőd? Aludtál-e vele? stb. Ha nemmel felelt, a ministráns csengetett, és a két ördög bejött, a lányt kivitték az udvarra, és jól összefogdosták.

Egyébként nemcsak Mikuláskor, hanem Borbála- és Luca-napkor Európa-szerte ismertek az ijesztő, büntető, adományozó alakoskodók. Lányokkal és a fonással kapcsolatos a Miklós-napi fonalvizsga: kalotaszegi 19. századi leírás szerint „Miklós napján a leányos házakat az ifjú legények rendre járják, megvizsgálják a darab fonalakat, s azon leányt, ki november első napjától kezdve minden héten egy darab fonalat nem mutathat, hamuval tömött zacskóval megütögetik”.

Az ajándékozás ma ismert formája a múlt század közepén terjedt el. Az 1930-as években az Ipoly menti falvakban beszéltek arról, hogy már régebben is tettek a gyerekek ablakba helyezett csizmáiba, cipőibe krumplit vagy cukorkát. Az időjárással kapcsolatban a bukovinai magyarok úgy tartják, hogy ilyenkor már jön a havazás: „Miklós megrázta a szakállát”. Baranyában hasonlóan vélekednek, de azt is tartják, hogy a Miklós-napi időjárás mutatja meg a karácsonyit.

Termékenységvarázslás Luca napján

Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi hiedelem és szokás kapcsolódna, mint Luca napjához. Ez a nap éppúgy alkalmas volt termékenységvarázslásra, mint házasság-, halál- és időjárásjóslásra, bizonyos női munkák tiltására, valamint a lucaszék készítésére.

Akárcsak a téli ünnepkör más napjain, ilyenkor is jósoltak az első látogatóból a várható állatszaporulatra. „Ha Luca reggelén férfi jár nálunk, akkor a szaporodás bika lesz, s ha nő jár leghamarább nálunk, akkor a szaporodás ünő lesz. Luca-nap reggelén, mikor felkelünk, mindig várjuk, hogy ki jő leghamarább nálunk. Hogy a báránykák nyőstények lesznek, s a borjúcskák ünőcskék lesznek, vaj bikák lesznek” – tartották a Gyimesekben.

E napon a cél elsődlegesen a tyúkok termékenységvarázslása volt. Ehhez kapcsolódott a nők munkatilalma is. Úgy tartották, ha ezen a napon fonnának vagy varrnának, akkor ezzel bevarrnák a tyúkok fenekét. A praktikák, mágikus eljárások és szövegek a tyúkok szaporaságát, tojáshozamának növekedését igyekeztek elősegíteni.