Ballagók a felnőtté válás útján

Szeretetteljes,
biztonságos légkör

„Az érettség általában nem esik egybe az érettségi idejével. Hogy mennyire érett egy mai diák, egyéntől függő. Mégis úgy gondolom, hogy összességében véve a mi társadalmunk végzős diákjai megállják a helyüket a világ bármely pontján. Ennek van társadalomtörténeti, helyi, szociokulturális, nemzetiségi, családon belüli neveléssel és ezzel párhuzamosan az iskolai neveléssel kapcsolatos magyarázata is” – vélekedett a pszichológus.

Mint kifejtette, függetlenül attól, hogy az érettségi vizsgán ki milyen teljesítményt nyújt, kevésbé vagy maximálisan felkészültnek érezheti magát a jövőorientációját illetően.  Simon Kinga-Katalin kitért arra is, hogy az iskola mint formális nevelési intézmény és mint a szocializációs folyamat második legfontosabb színtere értelemszerűen nagymértékben segítheti a fiatalok felnőtté válását, önállósodását. Már maga az iskolába járás is elősegítheti ezt, ha a diák nem otthonról jár el naponta, hanem kollégiumban, diákotthonban vagy albérletben lakik.

Az önállósodás folyamatáról szólva a szakember azt is kifejtette, fejlődés-lélektani szempontból egyfajta autonómiatörekvés már a harmadik életév körül megjelenik, sőt ma már jóval korábban, kétéves kor körül, ha az előző időszakban a kisgyermek megtapasztalta a szeretetteljes, biztonságos légkört a szülő-gyerek közti elfogadó és segítő, támogató kapcsolatban.

„A felnőttkor küszöbén az önállóságra való igény, az ilyen irányú próbálkozások sikere sokban  függ egyrészt a fiatalok egészen kisgyermekkori, sőt csecsemőkori, magzati fejlődésmenetétől, másrészt azoktól a pedagógusoktól, akik az iskolában támogató, erősítő légkört teremtenek a diákok számára” – fejtette ki a szakember.

Bármelyik tanítási órán, osztályfőnöki órán lehetőséget teremthet a pedagógus a diákok önállósági törekvéseire, ha olyan helyzeteket biztosít számukra, amelyben biztonságos keretek között megélhetik az önálló feladatmegoldás, sikerélmény megtapasztalását, ha a tanárok hagyják kibontakozni a gyerekek képességeit, ha figyelembe veszik egyéni érdeklődésüket.

„Például, ha egy diák nagyon gyenge matematikából, de csodálatos zenei képességei vannak, akkor azt a matektanárnak el kell fogadnia, sőt meg kell találnia a módját, hogy ez a diák is a legjobbat hozza ki magából a matematikaórán. Ez pedig nehéz feladat. És néha az is nehéz lehet, hogy a pedagógus engedje a diáknak megtapasztalnia a sikertelenséget is – ha tudja, hogy ez segíti őt önállósodási törekvéseiben.

A továbbtanulás miatt
elhúzódik az önállósodás

Úgy tűnik, egyre inkább kitolódik az a korhatár, amikor a gyerekek leválnak a családról, kiröpülnek a családi fészekből. Vajon ennek csak társadalmi okai vannak – divat a több egyetem végzése, karrierépítés, kései házasságkötés –, vagy valóban később válnak képessé a mostani gyerekek az önálló életre? – kérdeztük a pszichológust. Egy 2010-es kutatási beszámoló alapján a szüleivel él minden harmadik 25 és 34 év közötti férfi és minden ötödik hasonló korú nő az Európai Unióban – olvasható az EU statisztikai hivatala elemzéséből.

A statisztikát 2008-as adatokból készítették. A 18 és 24 év közötti fiatalok körében ez a szám sokkal magasabb. Ebben a korcsoportban a férfiak 82, a nőknek pedig a 71 százaléka lakik még szüleivel. Az összesen 51 millió európai fiatal felnőtt (18–34 évesek), 46 százaléka nem hagyta még el a szülői házat. A felmérés szerint ez a tendencia főként a dél- és kelet-európai országokban jellemző, az északi államokban a fiatalok hamarabb a saját lábukra állnak. Az egyik leggyakoribb ok az önállósodás elhúzódására, főként a 18–24 év közöttiek körében, a továbbtanulás.

„A szakirodalomban ezt az állapotot úgy nevezik, hogy szociálisan és gazdaságilag infantilis helyzet, kiegészíteném az emocionális infantilizmussal is. Sok esetben sajnos az értelmi intelligenciát tekintve teljesen érett fiatal felnőttekről beszélhetünk, viszont ez nem jár mindig együtt az érzelmi intelligenciával. Erről azért fontos tudni, mert előfordul, hogy valaki szociális és gazdasági szempontból önállósult életet él, érzelmileg viszont még ott csüng az édesanyja kebelén. Nem gondolom, hogy a továbbtanulás okozta megkésett önállósulás akkora aggodalmat okozhatna” – vélekedett a szakember.

Mint kifejtette, szerinte legfontosabb a fiatal felnőttek egységes biztonságérzetéből fakadó önálló élet megteremtése, aminek első és alapvető feltétele a szülőktől való érzelmi leválás. A több egyetem végzése korunk, az információs és tudásközpontú társadalmi berendezkedés egyik velejárója, mint ahogyan az élethosszig tartó tanulás is. Összességében tehát valóban elsődleges oka lehet a „kitolódott önállósulásnak” a továbbtanulás, karrierépítés, valamint a kései házasságkötés – ez összefüggésben van az ambivalenciaként értelmezett individualizációs folyamat meglétével a globalizálódott világunkban.

Nem kell a régi fiatalokkal
összehasonlítani a maiakat

„Az, hogy valóban később válnak képessé a mostani gyerekek az önálló életre, nézőpont kérdése, és nem hiszem, hogy „fair” lenne évtizedekkel, sőt évszázadokkal ezelőtti fiatalok önállósodási életéhez viszonyítani. A mai kor mai fiataljának legnagyobb kihívása az önállósodási folyamatban a dinamizmus, rugalmasság és a lehető legjobb alkalmazkodóképesség a villámgyorsan fejlődő világunk eseményeihez és tendenciáihoz. Nem vagyunk könnyű helyzetben mi, felnőttek, és ők sem, a fiatal felnőttek. Amíg ezelőtt 50 évvel, ha valaki megtanult egy mesterséget, elindult egy munkapályán, akkor azon a szakterületen maradva, sőt egyazon munkahelyen, legfennebb 2-3 váltással elérte az időskort” – fejtette ki a pszichológus.

Mint rámutatott, ezzel szemben ma egy átlagember ahhoz, hogy exisztenciális igényeit kielégíthesse, valószínűleg nagyon sok munkahelyen megfordul élete során, sőt egy nemrég olvasott amerikai felmérésből kiderül, hogy a mai ember még szakmaterületét illetően is átképezi magát, két-három, de nemegyszer 3-4 szakirányban is. Az, hogy mennyiben felelős az iskola, a tanügyi rendszer a családról leválás kitolódásában, öszszetett kérdés. A szakember vélekedése szerint mindenkinek megvan a felelőssége adott időben és helyzetben.

„A legfontosabb, hogy a belőlünk fakadó legjobb képességeinkhez mérten mindig ott legyünk a leginkább jelen, ahol éppen vagyunk, s akkor nagy baj nem lehet. Nem hiszem, hogy felelősségre kellene vonni az iskolát, tanügyi rendszert, szocializációs közeget, inkább azt mondom, hogy ki, ahol van, hozza ki magából a maximumot, pedagógusként, szülőként, tanügyminiszterként, törvényhozóként egyaránt” – szögezte le Simon Kinga-Katalin.