2012. augusztus 31., 09:372012. augusztus 31., 09:37
A szakemberek több mint félmillió, 10 és 19 év közötti kaliforniai gyerek körében vizsgálták az általában csak felnőtteknél jelentkező betegség előfordulását. Eredményeiket a Journal of Pediatric Gastroenterology and Nutrition című szakfolyóiratban tették közzé.
Úgy találták, hogy a különösen elhízott lányoknál nyolcszor nagyobb eséllyel keletkezett epekő a normál testsúlyúakhoz képest, míg a kevésbé elhízottaknál hatszoros volt a kockázatnövekedés mértéke. A fiúk esetében kisebb volt a kockázat emelkedése, a nagyon kövéreknél háromszorosára nőtt az epekő valószínűsége, a kevésbé kövéreknél pedig a duplájára. Az epekő azoknál a gyerekeknél is gyakrabban fordult elő, akik nem számítottak elhízottnak, de túlsúlyosak voltak, a fiúk esetében a túlsúly 50 százalékos kockázatnövekedéssel járt, míg a lányoknál csaknem megháromszorozódott kialakulásának valószínűsége.
Öt epekőből négyet az epehólyag magas koleszterinszintje okoz, amely fokozatosan kővé szilárdul meg. Az epekövek kisebbik hányadát okozhatja a magas bilirubinszint, amely a vörösvértestek lebomlásakor képződik. Az epekövesség visszatérő hasi fájdalmakat, görcsöket okoz. Ha az epevezetéket elzárják a belé kerülő kövek, súlyos gyulladás vagy fertőzés alakulhat ki az epehólyagban, májban vagy a hasnyálmirigyben, ami kezeletlenül hagyva halálos lehet.
„Bár az epekő viszonylag gyakori a kövér felnőtteknél, gyerekeknél és kamaszoknál történelmileg ritka volt. Egyre gyakrabban találkozunk a kamaszok között cukorbetegséggel, magas vérnyomással és magas koleszterinszinttel is” – idézte Corinna Koebnick kutatásvezető figyelmeztetését a The Daily Telegraph című brit napilap.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.