2010. november 05., 11:142010. november 05., 11:14
Az egyetem Mentálhigiénés Kutatóközpontjából Dr. Diana Leach vezette a kutatást, melyből kiderült, hogy azok a munkanélküliek, akik rossz munkahelyre kerültek, sokkal inkább mutatták a depresszió jegyeit, mint akik nem helyezkedtek el továbbra sem.
Az eredményekről a Mental Health Week számolt be. „A kutatásunk kiderítette, hogy a rossz munkahelyeken – ahol nem érzik magukat biztonságban, nincs jövőképük, feszült légkörben dolgoznak az emberek – rosszabb lelkiállapotba kerülhetnek a dolgozók, mintha munkanélküliek maradnának” – mondta Dr. Leach.
A kutatások általánosságban azt mutatják, hogy a munkába álló emberek lelkileg jobb állapotban vannak, mint a munkanélküliek. Ezúttal azonban arra a megállapításra jutottak, hogy ez nem ennyire egyszerű, a munkáltatóknak sokkal körültekintőbbnek kellene lenniük a kiadott feladatok kapcsán.
„A korábbi megfigyelések során arra összpontosítottak, hogy a munkavállalás miként javítja az emberek közérzetét, úgy vélték, hogy a munkába állással javul a szociogazdasági és egészségi állapotuk, valamint a körülményeik.
Ez azonban nem feltétlenül teljesül. Minőségi állást kell kapniuk ahhoz, hogy rendeződjön a lelkiállapotuk. Ez rávilágít arra, hogy mennyire fontos a jó munkakörnyezet, ahol mindenki számíthat a támogatásra, biztonságban érezheti magát, reális elvárásokat állítanak elé” – mondta Dr. Leach.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.