2012. augusztus 31., 09:332012. augusztus 31., 09:33
„Természetesen a testmozgásnak csak átmeneti hatása van, de mint ilyen erősen ajánlható” – vélekedett Adrian Taylor kutatásvezető, az Exeteri Egyetem pszichológusprofesszora. Az elemzésbe bevont korábbi próbákban véletlenszerűen osztották be a cigarettáról leszokni akaró résztvevőket valamilyen testmozgásos tevékenységbe vagy éppen paszszív elfoglaltságba. Előbbi tevékenységek között gyors gyaloglás, kocogás vagy kerékpározás szerepelt, míg az utóbbiak vagy videózás vagy egyszerű üldögélés volt.
A kutatók azt találták, hogy testmozgás után a résztvevők kevésbé vágyódtak a cigaretta iránt, mint előtte. A kutatók szerint a mozgás elterelhette a dohányosok figyelmét a cigarettáról, másrészt a fizikai aktivitás javítja a hangulatot, így kevesebb késztetést érezhettek arra, hogy a dohányzással szerezzenek örömöt maguknak. Az önkéntesek egyike sem használt nikotinhelyettesítő terméket, például tapaszt vagy nikotinos rágógumit. Ennek azért van jelentősége, mert a nikotinpótló terápiák a testmozgástól függetlenül is enyhítik a cigaretta utáni vágyódást.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.