2012. április 13., 09:342012. április 13., 09:34
Az elhízás világszerte népbetegség, ezért egyáltalán nem mindegy, milyen stratégiát választanak az érintettek a fölösleges kilók leadására. Az Egyesült Államokban például minden harmadik ember elhízott, és 70 százalékuk igyekszik is megszabadulni a súlyfeleslegtől.
Az American Journal of Preventive Medicine című szakfolyóiratban közzétett, reprezentatív mintán alapuló kutatásból kiderült, hogy a túlsúlyos emberek közül azok fogytak leginkább, akik zsírszegényen táplálkoztak, rendszeresen mozogtak, és orvos által felírt fogyasztótablettát szedtek – olvasható az Origón. A diétásként hirdetett élelmiszerek, a vény nélkül kapható étrend-kiegészítők és a népszerű „csodadiéták” a kutatók szerint közel sem voltak ilyen sikeresek.
A bostoni Harvard Egyetem és a Beth Israel Deaconess Medical Center szakembereinek közös kutatásában több mint 4000 elhízott (30 vagy efölötti testtömegindexű) felnőtt vett részt, akiknek közel kétharmada próbált a felmérést megelőző évben valamilyen módon fogyni. A kutatók megállapították, hogy azok a résztvevők számoltak be a testsúlyuk 5 százalékának megfelelő vagy ezt meghaladó mértékű fogyásról, akik kevesebb zsírt fogyasztottak, többet mozogtak, és receptre kapható fogyasztószereket szedtek.
A legtöbbet (testsúlyuk legalább 10 százalékát) azok adták le, akik mindezt egy ellenőrzött súlycsökkentő program keretein belül tették. A fogyókúrás italok, étrend-kiegészítők és csodadiéták ezzel szemben nem hoztak ilyen sikereket: akik ezeket a termékeket fogyasztották, vagy csak bizonyos élelmiszereket megengedő, egyhangú étrendet követtek, nem számoltak be komolyabb, tartós súlyvesztésről.
A kutatás vezetője kiemelte, hogy a tapasztalatok szerint igen sokat segít, ha az elhízottak egy szervezett programba vágnak bele, így a többiek sikere motiválóan hat, továbbá elkerülhető a monoton étrend vagy a diétás készítmények gyakran túlzásba vitt fogyasztása is. Bár a receptköteles fogyasztótabletták az eredmények szerint hatékonyan segítik a fogyást, alkalmazásuk előtt sok szempontot, lehetséges mellékhatást célszerű mérlegelni. A tanulmány megállapításai ismét alátámasztják, hogy csodaszerek helyett továbbra is a helyes táplálkozás és a rendszeres mozgás a tartós és egészséges fogyás kulcsa.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
Görögország is intézkedéseket tervez foganatosítani, hogy megvédje a gyermekeket a közösségi médiától való függőségtől. Az EU-ban azt fontolgatják, hogy a szabályozásokat unió-szerte kiterjesztik.
Szent Dömötör-napi behajtási hagyományokat elevenítik fel a Hortobágyon, a hétvégén. A rendezvény keretében az érdeklődők a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatóság leglátványosabb eseményét a daruvonulást is megtekinthetik szervezett túrák keretében.
A marokkói Fez városában járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karának három küldöttje. Lengyelné Püsök Saroltával az észak-afrikai országban látottakról és tapasztaltakról beszélgettünk.
Szeretnéd, ha betörnének az otthonodba? Segítünk! Íme, tíz tipp, miként érheted el, hogy éppen a te ingatlanodra essen a választás – foglalja össze humorosan a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu sok ember figyelmetlenségét és nemtörődömségét.
Egy erdei kamera rögzítette a nappal ritkán látható hiúzok szép példányát Suceava megyében. Az európai hiúzállomány legtöbb példánya ma Románia területén él.
Országos kampány keretében népszerűsítik Magyarországon a dinnyefogyasztást. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb nyári kánikulai napok idején a görögdinnye a legjobb gyümölcs az elvesztett folyadék mellett az ásványi anyagok pótlására is.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.
Magas vérnyomást, ízületi fájdalmakat, asztmás betegeknél nehéz légzést, depresszióban szenvedőknél pedig visszaesést okozhat a gyors időjárás-változás. A Krónika által megkérdezett háziorvos szerint kiegészítő kezeléssel a tünetek megszűnnek.