2013. január 18., 07:142013. január 18., 07:14
Céljuk azon körülmények felmérése, amelyek lehetővé teszik, hogy a pálosok több évszázados szünet után ismét a székelyföldi hívek szolgálatába álljanak. „Úgy érzem, szükségünk van erre a rendre. Nemcsak azért, mert az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, hanem mert mély székelyföldi gyökerekkel is rendelkeznek” – jelentette ki Darvas Kozma József.
Az esperes úgy fogalmazott, a pálosok által képviselt életszemlélet és az ebből fakadó üzenet sokatmondó a 21. század válságba jutott társadalmának, hiszen ők az Isten- és emberszeretetnek, a munka megbecsülésének, az emberek hitben való megtartásának fontosságát közvetítik felénk. „Éppen az ő jelenlétük serkenthet minket arra, hogy értékeinket megbecsüljük, és odaadóan próbáljuk Istent és embertársainkat szolgálni. Úgy vélem, a székelyföldi társadalomnak éppen erre a kovászra volna szüksége. Jelenlétükkel egyszerűen felcsillanthatják az emberekben a reményt” – véli az esperes. Hozzátette, a pálosok a 13. század végétől voltak jelen Erdélyben, jelenlétük a 15. századig teljesedett ki. Nyomaik egész Székelyföldön felfedezhetők.
Darvas Kozma József hangsúlyozta, január 31-én a magyarországi pálos tartomány két elöljárója érkezik a térségbe: Bátor Botond, a magyar pálos rend tartományfőnöke, valamint Balla Barnabás gazdasági gondnok. Látogatásuk során fel akarják mérni a lehetőségeket, hogy mikor és milyen formában tudnának visszatelepedni Erdélybe. Az elképzelések szerint április elsejéig tartózkodnának itt, szálláshelyük Hargitafürdőn lenne.
„Fontos, hogy legyen egy olyan környezet és hely, ahol őket szívesen fogadják, és nem zavarnak senkit. Természetesen egy bizonyos infrastruktúrára is szükségük van. Ehhez a hozzánk tartozó hargitafürdői, újonnan épített plébánia a legmegfelelőbb” – nyomatékosított a pálosok esetleges letelepedésével kapcsolatban az esperes. Kiemelte, nem szabad azt megengedni, hogy egy ilyen értékes rend, mely egykoron Székelyföldön is tevékenykedett, és amelyet erőszakkal felszámoltak, eltűnjön az emberek tudatából.
„A nemrég megjelent, A pálos rend története című kiadványommal is próbáltam egyengetni, előkészíteni jövetelüket, hogy majd a mag termékeny földre hulljon” – jegyezte meg az esperes. Ebből kiderül, hogy a pálos rend az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes remeterend. Hivatalos neve: Szent Pál első remete szerzeteseinek rendje. A rendet Boldog Özséb (1200–1270 között élt) esztergomi kanonok alapította 1250-ben. Központja jelenleg a lengyelországi Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van, a magyar tartomány székhelye pedig Pécsett. Magyarországon Budapesten (a Szent Gellért-sziklatemplomban), Márianosztrán (Pest megyei község) és Petőfiszálláson (Bács-Kiskun megye) vannak pálos közösségek.
Rédai Botond
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.