2012. február 10., 09:542012. február 10., 09:54
A fűtésrendszer a székelyderzsi unitárius egyházközség Legyen meleg a gyülekezetben! programjának része – e program keretében a gyülekezet vezetősége és hívei tűzték ki célul az egymással és a templommal való kapcsolat megerősítését, a törődést és az odafigyelést.
Az ünnepi átadáson részt vett Borboly Csaba, a megyei közgyűlés elnöke, valamint Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár is. Demeter Sándor Loránd unitárius lelkész köszönetét fejezte ki a megyei tanácsnak, a helyi önkormányzatnak és közösségnek. „Ahol bíznak, ott bátran tudnak élni. Öröm, hogy ilyen értékeink vannak, fontos a hagyományok éltetése, de ennek a műemléknek a napi használata is fontos a közösség számára, ezért nagy szükség volt a beruházásra” – hangsúlyozta Borboly Csaba tanácselnök köszöntőjében.
A beruházás összértéke 50 ezer lej, amelyből 30 ezer lejt a megyei tanács, 10 ezer lejt pedig a Hargita Megyei Tanács Műemlékvédelmi Közszolgálata biztosított. A munkálatokat Tövissi Zsolt műemlékvédelmi tapasztalatokkal rendelkező építészmérnök tervei alapján végezte el a székelykeresztúri Veress Electric vállalat, az infrapaneleket Csíkszentkirályon gyártotta az Activ Infra Heating Kft.
Ez egyébként jelenleg Románia egyetlen magyar jellegű műemléke, amely UNESCO-védettséget élvez. A 13. századi szentélyhez, a 15. században épített székelyderzsi vártemplom különlegességeihez tartozik a 13. századból származó, falba épített rovásírásos tégla, továbbá a 15. századi falképek, amelyek egyikén a Szent László-legenda látható.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.