Mindenszentek és halottak napja a katolikusoknál

Világszerte a hétvégén ünneplik a mindenszentek, illetve a halottak napját a katolikus közösségek. Sok európai országban, köztük Erdélyben is szokás, hogy az emberek meglátogatják elhunyt hozzátartozóik sírját, virágot visznek és gyertyákat, mécseseket gyújtanak. A Kárpát-medencében a sírok virágokkal és koszorúkkal való feldíszítése a 19. század elejétől terjedt el német katolikus hatásra. E szokást nem csak a katolikusok, a protestánsok is átvették.

Mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum) azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve akik nem kaptak külön napot a naptárban. A mindenszentek napja a halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje.

A hajdani rómaiak őseiket és hőseiket istenként és félistenként tisztelték, szobrot emeltek, szentélyt állítottak számukra. Marcus Agrippa i.e. 27-ben építtette Pantheonnak nevezett hatalmas templomát, ahol a papok az összes isten tiszteletére áldoztak. A Pantheont aztán Rómában 610. (egyes források szerint 609.) május 13-án keresztény templommá alakították, és IV. Bonifác pápa a templomot az összes vértanú tiszteletére szentelte.

Innen ered a mindenszentek napja. A római hagyomány azonban nem az első volt a sorban, ugyanis a május 13-i dátum már korábban is ezen szentek ünneplésére szolgált. A kezdetek a 4. századra nyúlnak viszsza: Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János írásaikban beszámolnak a mindenszentek ünnepéről, melyet ekkor azonban még május 13-án, illetve a pünkösd utáni első vasárnap ültek meg.

E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja. Nyugaton 609-ben tűnt föl először ez az ünnep, mikor május 13-án a Szűz Mária, Vértanúk Boldogasszonya és minden vértanúk tiszteletére a már említett módon felavatták a Pantheont. Nemcsak vértanúkat, hanem valóban minden szentet november 1-jén először Angliában és Írországban kezdtek el ünnepelni a 700-as években.

November első napja a megemlékezés napjaként a 8. században, 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először, aki a kategóriát tovább bővítve a Szent Péter- bazilika egyik mellékkápolnáját nemcsak minden vértanúnak, hanem „minden tökéletes igaznak” a tiszteletére szentelte. A mindenszentek egyetemes ünneppé 844-ben, IV. Gergely pápasága alatt vált.

Az ünnepet még a 8. században május 13-ról november 1-jére tették át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék, ezzel ötvözve a régi hagyományt az újjal. 835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan is elismerte az új ünnepet, és attól kezdve a mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett.  A katolikus egyház az ünnepet tehát november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja.

A mindenszentek napja után következő napot, halottak napját 998 óta tartják november 2-án. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal „jóban lenni”, az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni.

A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy „szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat”. A november 2-i halottak napja konkrétan Sz. Odiló clunyi apáttól ered. Ő ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. 998-ban kiadott rendelete mindmáig fennmaradt. Az ezredvégi világvégevárás elmúltával azonban az ünnep megmaradt, egyre inkább elterjedt, és a 14. századtól Róma is átvette.