A lutheránusokkal való megbékélés újabb jeleként Ferenc pápa hétfőn Svédországban elismerte a Luther Márton által elindított reformáció kedvező hatásait.
2016. november 06., 11:432016. november 06., 11:43
2016. november 06., 12:062016. november 06., 12:06
Ferenc pápa az első katolikus egyházfő, aki közel 30 év óta Svédországba látogat. A lundi evangélikus székesegyházban tartott történelmi jelentőségű közös istentiszteleten azt is hangsúlyozta, hogy a lutheránus és a katolikus egyháznak helyre kell hoznia a múlt hibáit, és a kölcsönös megbocsátásra kell törekednie.
Ferenc pápa hétfőn érkezett Svédországba, hogy a protestánsokkal együtt ünnepelje a reformáció 500. évfordulóját. A katolikus egyházfőt Stefan Löfven kormányfő fogadta, majd XVI. Károly Gusztáv királlyal és Szilvia királynéval találkozott, illetve a lundi székesegyházban tartott ökumenikus istentiszteleten mondott szentbeszédet. „Ökumenikus szempontból ez nagyon fontos látogatás” – mondta a pápa az őt kísérő újságíróknak még megérkezése előtt a repülőgép fedélzetén.
Az evangélikusok és a katolikus teológusok 50 éve kezdtek párbeszédet, a pápa pedig konkrét akciók segítségével szeretné egymáshoz közelíteni az 1,2 milliárd katolikus hívőt és protestáns testvéreiket. Bár a katolikus dogmával szembeni lutheri tanok lefektetése a Vatikán szemszögéből nem feltétlen ünneplendő esemény, a katolikus egyházfő mostani látogatása részét képezi annak a szentszéki erőfeszítésnek, amely a többi kereszténnyel való kapcsolatok javítását, és az egymással való párbeszédet célozza. Az, hogy a pápa jezsuita, különös jelentőséget ad a látogatásnak, hiszen a jezsuita rend egykor éppen azért jött létre, hogy megvédje a katolikus hitvallást a protestáns reformerekkel szemben.
A pápa a svédországi látogatása előtt adott interjúban Luther Mártont dicsérte. „Luther nagy lépést tett előre annak érdekében, hogy Istent a nép kezébe helyezze” – jegyezte meg a Bibliát németre fordító Luther Márton német szerzetesről. A két jezsuita folyóiratban megjelent interjúban az egyházfő kiemelte a „vér ökumenizmusát”: „amikor a keresztényeket üldözik vagy legyilkolják, azért teszik, mert keresztények, nem pedig azért, mert lutheránusok, kálvinisták, anglikánok, katolikusok vagy ortodoxok”.
A pápa a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) elnökével és főtitkárával vezette le a reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat nyitányának szánt ökumenikus megemlékezést. A Lutheránus Világszövetség 74 millió hívőt számlál, míg a Luther által kiváltott egyházszakadás után létrejött számtalan új egyháznak becslések szerint 800 millió híve van.
Luther Márton német szerzetes 1517-ben indította el a reformációt, amikor megírta 95 tételét, amelyekben bírálta a katolikus egyházat a római korrupció, így az egyházi kiváltságok megvásárlása, a nepotizmus, az uzsora és a búcsúcédulák árusítása miatt.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.
szóljon hozzá!