A Vatikánból Csíkszeredába kerül a Misericordia című magyar képzőművészeti installációt – közölte az MTI-vel Hervé-Lóránth Ervin, az első római magyar street art műalkotás ötletgazdája.
2016. november 19., 14:182016. november 19., 14:18
A nyolc magyar és három olasz képzőművész alkotásaiból készült nagy méretű installációt 12 darab egymás mellett sorakozó, háromdimenziós nagybetű alkotja, amelyekből a latin misericordia (irgalmasság) szót lehet kiolvasni.
Több mint egy hónapig Róma belvárosában, az Angyalvárral szomszédos téren állt, ahonnan a Szent Péter térre, tehát a Vatikánba vezető sugárút indul. Ez volt az első alkalom, hogy a pápai állam közelében a street art, vagyis a városi utcaművészet egy alkotását helyezték el, egyben ez volt az első alkalom, hogy az olasz főváros közterületén magyar installáció mutatkozott be.
A Hervé-Lóránth Ervin képzőművész, a Római Magyar Akadémia (RMA) kulturális attaséja és megbízott igazgatója vezette projekt szorosan kötődött a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság szent évéhez és a 2016-os Szent Márton-emlékévhez. Az alkotást Csíksomlyón, az úgynevezett passióúton helyezik el, ahol pünkösd ünnepén avatják fel.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.
szóljon hozzá!