Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
Erdélyi turnéra indul Édeskeserű című produkciójával június 21-én a Magyar Állami Népi Együttes. A négynapos előadássorozat első állomása Marosvásárhely lesz – tájékoztatta a Hagyományok Háza az MTI-t csütörtökön.
Egy csíksomlyói család és a hozzájuk betérő vendégek, zarándokok történetén keresztül mesél a pünkösdi búcsúról, a kegyhelyhez kapcsolódó jelenségekről, hagyományokról, szokásokról Péter Beáta Búcsújárás című drámája, amelyet június 7-én mutatnak be.
Ütőshangszerek és a zene történetén keresztül mutatja be gyerekeknek az emberiség fejlődéstörténetét a Dobbanó Hangok interaktív előadás, amelyet Ferencz Áron álmodott meg. A sepsiszentgyörgyi születésű zenész a kezdeményezés céljáról beszélt.
Feloszlik a Margaret Island, az elmúlt tíz év egyik legnépszerűbb magyar zenekara. A csapat közösségi oldalán jelentette be, hogy október 2-án a Budapest Parkban tartja búcsúkoncertjét.
Nyolc év után visszatér Budapestre a Metallica. A világhírű amerikai metálcsapat jövőre folytatja M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amelynek keretében 2026. június 11-én és 13-án is fellép a Puskás Arénában, ugyanakkor Bukarestben is koncertezik.
Az Oscar-díjas Sam Mendes bejelentette készülő négy Beatles-filmje szereposztását – számolt be a Variety.com.
Erdélyi turnén lép fel április elején a népszerű Parno Graszt zenekar: Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában lépnek fel.
Elhunyt életének 86. évében a bánffyhunyadi születésű Buzás Pál zongoraművész, tanár, karnagy és népzenegyűjtő, az erdélyi zenei élet, a magyar kulturális élet meghatározó személyisége – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Március 25., Bartók Béla zeneszerző születésnapja lehet ezentúl a magyar zene napja.
Örömünnep a kolozsvári Pietati evangélikus templomban: a kolozsvári Bach-maraton előestéjén, pénteken este került sor a Hahn-barokkorgona szentelési ünnepségére és az azt követő ünnepi hangversenyre.
Középiskolás diákok számára hirdetnek zenei tehetséggondozó versenyt. A 7. alkalommal megszervezett SOKaDALOM tehetségkutatóra a szervezők népi, klasszikus és könnyűzenei műfajban várják a produkciókat, a megmérettetés célja a szakmai iránymutatás.
A Petőfi-bicentenárium eseménysorát követően 2025-ben is folytatódik Laczkó Vass Róbert színművész és Székely Norbert zongoraművész nagy sikerű, Petőfi live! című zenés előadásának erdélyi és magyarországi körútja.
Több mint 1000 zenész – köztük Annie Lennox, Damon Albarn és Kate Bush – kedden néma albumot adott ki tiltakozásul.
Szerb Antalról szóló zenés irodalmi estet mutat be Szatmárnémetiben Prieger Zsolt, az Anima Sound System együttes vezetője és Magyar Bori népdalénekes a Magyar Kultúra Hete programsorozat részeként.
A Romániai Magyar Zenetársaság szervezésében 2025. január 3. és 7. között rendezték meg azt a zongora mesterkurzust és versenyt, amely a fiatal erdélyi tehetségek zenei fejlődését támogatta.
Az előző évekhez képest a 2025-ös év kissé szegényesebbnek ígérkezik a koncertekre vágyó erdélyiek, romániaiak számára.
A 2023-as Kultúrafogyasztási Barométer elnevezésű felmérés szerint a romániai előszeretettel néznek online filmeket, néha múzeumba is ellátogatnak, ám a színházlátogatási kedvük viszonylag alacsony.