A holland királyi légierő két F-16-os vadászgépe érkezett meg szerdán a feteşti-i európai pilótakiképző központba – közölte a román védelmi minisztérium.
Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő a harminckét F-35-ös repülőgép beszerzéséről szóló törvényt.
Döntő házként fogadta el szerdán a szenátus a harminckét F-35-ös repülőgép beszerzéséről szóló törvénytervezetet.
Sorin Moldovan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője kedden kijelentette, hogy 2030-ban érkeznek Romániába az első amerikai F-35-ös vadászgépek, amelyek beszerzéséről aznap fogadott el törvénytervezetet a képviselőház.
Magyar Gripen vadászgépek üldöztek román F-16-osokat a román légtérben, majd ugyanezt fordítva is lejátszották Magyarország fölött – mindez természetesen csupán egy gyakorlat keretében történt.
Iráni célpontokat támadott az izraeli légierő szombat hajnalban. A légitámadás több órán át, több hullámban tartott, a gépek katonai célpontokat, elsősorban rakéta- és légvédelmi rendszereket bombáztak – közölte az izraeli média.
Újabb három F-16 Fighting Falcon típusú vadászgép szállt le csütörtökön az aranyosgyéresi légi támaszponton azok közül, amelyeket Norvégiától vásárolt Románia – tájékoztatott a védelmi minisztérium.
A román hadsereg radar felügyeleti rendszere csütörtökön 17 óra körül egy kisebb légi célpontot jelzett a Fekete-tengeren, a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu településtől mintegy 150 kilométerre keletre – tájékoztatott a védelmi minisztérium.
Ukrajna az idei év végéig újabb dán F-16-os vadászgépeket kap – jelentette be Troels Lund Poulsen dán védelmi miniszter a Ritzau hírügynökségnek adott interjújában, amelyből a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál idézett hétfőn.
Tíz év múlva kezdődhet meg a román légierő F-16-os vadászgépeinek fokozatos lecserélése az ötödik generációs F-35-ösökre – derül ki a bukaresti védelmi tárca által kidolgozott törvénytervezetből.
Jogszabályokat módosít Románia, hogy katonai technológiát vásárolhasson az amerikai kormány által más államok kormányainak kínált külföldi katonai finanszírozási mechanizmuson (FMF) keresztül.
Az F-16-os vadászrepülőgépek megérkezése Ukrajnába azt jelenti, hogy „több lelőtt rakéta és repülőgép lesz, amelyeket az orosz bűnözők ukrán városok megtámadására használnak” – szögezte le Olekszandr Szirszkij főparancsnok vasárnap este.
Ukrajna megkapta a negyedik generációs, amerikai gyártmányú F-16-os repülőgépek első tételét – jelentette július 31-én a Bloomberg az ügyet ismerő, meg nem nevezett személyekre hivatkozva.
A német kormány hétfőn újfent visszautasította az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének azon követelését, hogy Berlin vadászrepülőgépeket adjon át Kijevnek.
Orosz dezinformációnak minősítette a román védelmi minisztérium azokat az állításokat, hogy Ukrajnának átadott F-16-os vadászrepülőgépek romániai repülőtérről felszállva hajtottak volna végre gyakorló repülést.
Franciaország Mirage 2000-5 típusú vadászrepülőket szállít Ukrajnának, hogy támogassa az Oroszország elleni háborúban – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök csütörtök este.
Megnyílt az út azelőtt, hogy Románia mintegy 70 millió dollár értékben Sidewinder rakétákat vásároljon az Egyesült Államoktól, miután a washingtoni illetékesek rábólintottak a tranzakcióra.
Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egy orosz katonai gyors támadóhajót – jelentette az ukrán katonai hírszerzés (HUR).