Feltételeket szab a Versenytanács a Mega Image és a Profi közötti tranzakcióhoz

Feltételeket szab a Versenytanács a Mega Image és a Profi közötti tranzakcióhoz

A Versenytanács valószínűleg arra fogja kérni a Mega Image üzletláncot, hogy értékesítse valamivel kevesebb mint száz üzletét a Profi átvétele érdekében azokon a településeken, ahol a két üzletlánc átfedésben van.

2024. augusztus 30., péntek

Kisboltokkal hálózná be a romániai lakónegyedeket a lengyel óriásvállalat

Új kisboltlánc hódít Romániában, amely a kis- és nagyvárosok lakónegyedekben működő üzleteinek lesz kiemelt konkurenciája, de falun is terjeszkedne. A lengyelországi Zabka Froo nevű hálózata Bukarest után Erdélyben is megjelenik.

Kisboltokkal hálózná be a romániai lakónegyedeket a lengyel óriásvállalat
2024. március 25., hétfő

Kevés az esélye a hétvégi boltzár romániai bevezetésének

Nem szabhatja meg az állam az embereknek, hogy mikor mehetnek vásárolni – vélekedett hétfőn a hétvégi boltzárról a mezőgazdasági miniszter, aki szerint egy tanulmány alapján hoz majd erről döntést a koalíció.

Kevés az esélye a hétvégi boltzár romániai bevezetésének
2024. március 04., hétfő

Egyszerű a titka a Romániában is hódító kínai webáruház népszerűségének

Talán nincs olyan internethasználó, akivel ne jött volna szembe az erőteljesen terjeszkedő, viszonylag új kínai webáruház, a Temu neve vagy hirdetése.

Egyszerű a titka a Romániában is hódító kínai webáruház népszerűségének
2024. február 24., szombat

Az üzlet sava-borsa: a top 10-es legnagyobb romániai fűszergyártók fele Erdélyben működik

A legnagyobb romániai fűszergyártókat felvonultató top 10-es listára felkerült vállalkozások fele Erdélyben tevékenykedik, köztük az iparág piacvezetője is.

Az üzlet sava-borsa: a top 10-es legnagyobb romániai fűszergyártók fele Erdélyben működik
2024. február 20., kedd

Öröm Stockholmban: jövő héten szavazhat Budapest a svéd NATO-csatlakozásról – Svéd fegyverek érkezhetnek Magyarországra

Stockholm üdvözli, hogy a magyar parlament a jövő héten szavazhat Svédország NATO-csatlakozásáról – jelentette ki Pal Jonson svéd védelmi miniszter keddi sajtótájékoztatóján.

Öröm Stockholmban: jövő héten szavazhat Budapest a svéd NATO-csatlakozásról – Svéd fegyverek érkezhetnek Magyarországra
2024. január 31., szerda

Gazdát cserélt a Cora, áruházai év végéig beolvadnak a Carrefour üzletláncba

Év végéig befejeződik a romániai Cora-üzletek integrációja az új tulajdonos, a Carrefour hálózatába. A francia cégóriás összesen 10 nagyáruházat és 9 kisebb üzletet vett át a belga társaság romániai leányvállalatától.

Gazdát cserélt a Cora, áruházai év végéig beolvadnak a Carrefour üzletláncba
2023. november 02., csütörtök

Gyászhuszárok ideje: történelmi csúcson a temetkezési vállalatok nyeresége, és a java csak ezután jön

Ilyen az élet: a halál is jövedelmező foglalatosság, a jövőre nézve kiváló befektetési lehetőség egyesek számára. A romániai temetkezési vállalatok üzleti forgalma idén történelmi csúcsokat dönt, és ez várhatóan évről évre így lesz.

Gyászhuszárok ideje: történelmi csúcson a temetkezési vállalatok nyeresége, és a java csak ezután jön
2023. október 30., hétfő

Felvásárolja a Profi romániai üzletláncát a Mega Image-t üzemeltető Ahold Delhaize

Felvásárolja a Profi romániai üzletláncát üzemeltető Profi Rom Food vállalatot az Ahold Delhaize, a globális élelmiszer-kiskereskedelmi piac egyik legnagyobb szereplője, amely jelenleg 19 márkát birtokol világszerte, köztük a Mega Image-t.

Felvásárolja a Profi romániai üzletláncát a Mega Image-t üzemeltető Ahold Delhaize
2023. március 06., hétfő

Felháborodást váltott ki, hogy az egyik áruházlánc felszámolná a hagyományos pénztárakat, a PSD meglovagolná a közhangulatot

Általános felháborodást váltott ki a romániai lakosság körében az Auchan francia kiskereskedelmi üzletlánc bejelentése, ami szerint lemondanak a hagyományos pénztárakról, a vásárlóknak pedig maguknak kell beszkennelniük az árut az automata pénztáraknál.

Felháborodást váltott ki, hogy az egyik áruházlánc felszámolná a hagyományos pénztárakat, a PSD meglovagolná a közhangulatot
2023. január 29., vasárnap

Szinte valamennyi termék olcsóbb a Lidl romániai boltjaiban, mint a magyarországi üzletekben

Jóval, akár 60 százalékkal is drágábbak ugyanazok a termékek a Lidl magyarországi boltjaiban, mint Romániában a Világgazdaság által végzett ár-összehasonlítás alapján, amely azt mutatja, hogy alig találni olyan árukategóriát, ami az anyaors.

Szinte valamennyi termék olcsóbb a Lidl romániai boltjaiban, mint a magyarországi üzletekben

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!