Negyedbeli kisbolthálózat. Ádáz harc folyik a romániai vásárlókért
Fotó: zabkagroup.com/ro/
Új kisboltlánc hódít Romániában, amely a kis- és nagyvárosok lakónegyedekben működő üzleteinek lesz kiemelt konkurenciája, de falun is terjeszkedne. A lengyelországi Zabka Froo nevű hálózata Bukarest után Erdélyben is megjelenik.
2024. augusztus 30., 19:412024. augusztus 30., 19:41
Lekörözheti a Profi, a Mega Images és a LaDoiPași kis üzletekből álló láncának népszerűségét a romániai piacra frissen benyomult multinacionális lengyel óriásvállalat, a Zabka Froo elnevezésű új kisbolthálózata.
A jelenleg 18 bukaresti és egy Piteșt-i bolttal rendelkező lengyel üzletlánc első körben mintegy 200 – maximum 50-70 négyzetméternyi felületen működő – üzlethelyiséggel bővíti portfólióját, és hamarosan elkezdi erdélyi terjeszkedését is.
Összehasonlításként: a Romániában tevékenykedő mintegy kilenc üzletlánc összesen 4500 hiper- és szupermarketet működtet az országban. A lengyel kisbolthálózat új romániai modelljét a következő években honosítanák meg, amely elsősorban a kis- és nagyvárosok lakónegyedeit célozza meg.
A Zabka Froo honlapjának tájékoztatása szerint a Lengyelországban napi 3 millió ügyféllel rendelkező üzletlánc a lengyel mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek legnagyobb forgalmazója. Kérdés, hogy a romániai piacon mennyire nyitnak a belföldi termékek beszállítói felé, vagy Romániában is a lengyel áruk masszív importőreként, forgalmazójaként határozzák meg cégpolitikájukat.
A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét – írta az Economica.net gazdasági portál az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) adatai alapján.
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
Nem hagyta jóvá a Közvetlen Külföldi Befektetéseket Vizsgáló Bizottság azt a tranzakciót, amelynek keretében a magyar állami energetikai vállalat, az MVM átvenné a német E.On romániai gáz- és villamosenergia-ellátási üzletágát.
A deficitcsökkentő csomagok gyors egymásutánban történő elfogadása közben nem szabad megfojtani azokat, akik a költségvetés adóbevételeit biztosítják – írta hétfő este a Facebook-oldalán a gazdasági miniszter.
Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Románia fúziója – közölte az UniCredit Bank.
Az egyre megfizethetetlenebb kolozsvári lakások hozama a legalacsonyabb az országban a nagyvárosok között, jelenleg Temesvár vagy Nagyvárad sokkal jobb hosszú távú befektetési alternatíva – állítják ingatlanpiaci szakértők.
A GDP 9 százalékát meghaladó tavalyi költségvetési hiány lefaragása érdekében meghozandó megszorító intézkedések az állami hatóságokat sem kerülik el.
Nem az eredeti formájában fogadják el a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló törvénytervezetet, miután az heves vitákat váltott ki a társadalomban és politikai körökben – értesült az Economica.net.
A kötelezettségvállalások betartása és a döntések következetessége az egyetlen módja annak, hogy Románia hosszú távon visszanyerje hitelességét és kiszámíthatóságát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.
Durván beszólt Ilie Bolojan miniszterelnöknek Daniel Zamfir, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint vannak más lehetőségek is az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására, mint a kormányfő által bejelentettek.
szóljon hozzá!