Fotó: Haáz Vince
Stabil az állapota a crevediai robbanásban súlyos égési sebeket szenvedett három betegnek, de kilátásaik nem változtak, tekintve, hogy testfelületük több mint 90 százaléka megégett – közölte szerdán Alexandru Rafila.
2023. augusztus 30., 13:382023. augusztus 30., 13:38
Az egészségügyi miniszter szerint a három súlyos állapotban lévő páciens – akik közül egy a bukaresti Bagdasar Arseni sürgősségi kórházban, ketten a bukaresti sürgősségi klinikán fekszenek – állapota stabil, de „ez nem jelenti azt, hogy változtak a kilátások. Testfelületük több mint 90 százaléka megégett, és ez komoly problémát jelent a kilátásaik szempontjából” – nyilatkozta az Antena 3-nak.
Alexandru Rafila szerdán a bukaresti sürgősségi klinikán ápolt betegeket látogatta meg, és beszámolója szerint „röviden beszélgetett” néhány sérült hozzátartozóival.
Az alkotmánybíróság megszervezéséről és működéséről szóló 1992/47-es törvényt módosító tervezetet nyújtott be a parlamentbe a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a jövőbeni „választási visszaélések” megelőzése érdekében.
A Központi Választási Iroda (BEC) május 3-án, szombaton és 4-én, vasárnap is közli az elnökválasztási részvétellel kapcsolatos adatokat.
Több mint 16 millió szál csempészett cigarettát és közel 500 kilogramm dohányt foglaltak le a rendőrök az év első három hónapjában – tájékoztatott szombaton a román rendőrség.
Az ország mintegy felét érintő első- és másodfokú viharriasztásokat bocsátott ki szombaton felhőszakadások és légköri instabilitás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A kiadások csökkentését és a beruházások növelését folytatni kell – állapította meg Tánczos Barna pénzügyminiszter azzal kapcsolatban, hogy idén március végén 2,28 százalékra nőtt a GDP-arányos költségvetési hiány.
A legfelsőbb bíróság teljes egészében hatályon kívül helyezte a ploiești-i ítélőtábla közigazgatási részlegének csütörtöki ítéletét, megállapítva, hogy a bíróságok nem vizsgálhatják felül az alkotmánybírósági határozatokat.
A romániaiak több mint 60 százaléka szerint az ország rossz irányba tart, ezért a választók elvárják a következő államfőtől, hogy valós és mélyreható változást idézzen elő – állapította meg a legutóbbi felmérésekre hivatkozva az ASPES.
Véget ér vasárnap a húsvéti vakáció, hétfőtől folytatódik a tanítás az iskolákban.
Az alkotmánybíróság is megfellebbezte pénteken a tavalyi elnökválasztást érvénytelenítő határozatát felfüggesztő csütörtöki bírósági ítéletet – adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Alig több mint egy hét alatt, április 8. és 17. között több mint 130, a 2024. decemberi elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat megsemmisítésére vagy felfüggesztésére irányuló keresetet nyújtottak be a román táblabíróságokon – írja a <a href="https://hotnews.ro/
szóljon hozzá!