A hétvégén indulnak az első menetrend szerinti külföldi járatok a nagyváradi repülőtérről. Ősztől Németországba is lehet repülni a Körös-parti városból.
A háromévesnél kisebb gyermekek kikerülhetnek abból a nyilvántartásból, amely alapján kiszámolják a tömbházban élő családok által havonta fizetendő közös költséget.
A kisbabáknak adandó, hatkomponensű, úgynevezett hexavalens vakcinák március végétől, legkésőbb április elejétől lesznek elérhetőek, azaz akkor osztják ki a háziorvosoknak az oltóanyag első szállítmányát.
Öt évig biztosan nem vonják vissza az egészségügyi kártyákat az egészségbiztosítási pénztár vezetője szerint, pedig az új személyazonossági igazolványok bevezetése már jövő nyáron elkezdődhet.
Döntött a Hungarikum Bizottság: kiemelkedő nemzeti érték lett Kós Károly életműve, az aradi Szabadság-szobor, Torockó épített öröksége, valamint a nagybányai művésztelep és főiskola.
Szóbeli ígéretet kaptak a katolikus iskola diákjainak a szülei a keddi tárgyaláson arra, hogy a tanintézet megtarthatja önállóságát, és elindulhatnak a cikluskezdő osztályok.
Kedden várták Nagyváradra a Ferencváros vízilabdacsapatát, amely szerdán a LEN-Eurokupa döntőjének első összecsapásán mártózik meg a medencében. Ezt a mérkőzést a budapestieket edző Varga Zsolt éppen olyan fontosnak tartja, mint a népligeti visszavágót.
Az alkalmazási módszertanok halogatásával spórol a kormány – mint a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója keddi sajtótájékoztatóján rámutatott, hasonló okokból több, munkavállalásra ösztönző intézkedést nem léptethetnek életbe.
Fegyelemre van szükség – állapította meg Christoph Daum, Románia labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya, amikor kedden a rájuk váró, Dánia elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés helyett inkább csapatépítési kulisszatitkokról beszélt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a szavazatok 47 százalékával győzne, ha most vasárnap tartanák a parlamenti választást – derül ki a Sociopol közvélemény-kutató cég kedden nyilvánosságra hozott felméréséből.
„A következményektől függetlenül, gondolkodás nélkül benevezünk a Bajnokok Ligájába, valahányszor arra lehetőségünk lesz" – szögezte le Șerban Sere.
A miniszterek mandátumának időtartamára korlátozná az őket megillető mentelmi jogot Laura Codruţa Kövesi, a DNA főügyésze.
Sok még a teendő, amíg rá lehet majd csatlakoztatni az online pénztárgépeket az a dóhatóság szerverére. Jelenleg 2018 a határidő.
Szkeptikusan nyilatkoztak a Krónika által megszólaltatott egészségügyi szakemberek a belügyminisztérium új tervezetéről, amely az egészségügyi kártyát is felváltó elektronikus személyazonosító igazolvány bevezetését írja elő.
A Brit Virgin-szigetekről származó befektetőcsoport érdeklődik a Transilvania Nemzetközi Repülőtér iránt. Az üzletemberek a beutazási vízumra várnak, hogy Marosvásárhelyre utazhassanak. A hatóságok fenntartással fogadják az ajánlatot.
Az általánosan érzékelhető verspesszimizmussal ellentétben tájainkon a költészet cseppet sem veszített mágikus erejéből – nyilatkozta a Krónikának László Noémi költő annak apropóján, hogy kedden ünneplik a költészet világnapját.
Nagykoncerteket, sokszínű programokat és háromnapos bevezetést kínál a magyar gasztronómia világába a hetedik alkalommal megrendezendő Gyulai Kolbász- és Sódarmustra.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden egyaránt cáfolta, hogy a kormány visszavonná a lex Heineken törvényjavaslatot. Semjén szerint Borboly Csaba javaslatára jártak el.