A Temesvári ACS Poli élvonalbeli labdarúgócsapata csütörtökön 3-1-re nyert a másodosztályos Aradi UTA vendégeként a Liga 1-es szereplésért kiírt osztályozó visszavágóján, így a Bega-parti együttes 5-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot.
Egygólos előnybe került a Temesvár ACS Poli labdarúgócsapata az élvonalbeli szereplésért rendezett osztályozó UTA elleni első mérkőzésén.
A Concordia Chiajna a következő futballszezonban is a romániai élvonalban folytatja, a Temesvári ACS Poli osztályozót játszik a bennmaradásért, míg a Pandurii Târgu Jiu kiesett az élvonalból – derült ki a Liga 1 alsóházának utolsó fordulójában.
Három csapat harcol a bennmaradást biztosító ötödik, illetve az osztályozót érő hatodik helyért az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszásának hétvégi zárófordulójában.
Összesen 3500 néző látta május 21. és 28. között a vasárnap az Ivo Dimcsev Songs from my Shows című koncertjével zárult, tizedik alkalommal szervezett TESZT (Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó) előadásait – közölték a szervezők.
Intimitás, hangokkal való kommunikáció és szavak nélküliség – vasárnap este zárul a tizedik Temesvári Eurórégiós Színházi Találkozó, a TESZT.
A testi és lelki kitárulkozásról szólt a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó negyedik napja, amelyen újabb meglepetéssel szolgáltak a szervezők.
Az ősi rivális Temesvár – jelenleg ASU Poli néven szereplő – együttese otthonából vitte el a három pontot az Aradi UTA labdarúgócsapata, amely így az egyenes ágú feljutást jelentő második helyen maradt az összetettben.
A kettősségek fesztiváljának tűnik a tizedik születésnapját ünneplő Temesvári Eurórégiós Színházi Találkozó (TESZT), amely vasárnap este az EXIT című koprodukcióval kezdődött.
Jubilál a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT). A május 21-én kezdődő, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház által rendezett fesztiválon a legfontosabb talán az, hogy nyitottak, befogadóak legyünk – mondta Gálovits Zoltán művészeti vezető.
Az Európai Unió pénzforrásaiból újul meg a temesvári római katolikus püspöki székesegyház. A püspökség több turistát remél a beruházástól.
Immár 22 éves hagyomány, hogy május első felében ünnepel a bánsági, azon belül a temesvári magyarság.