Újabb szégyenletes rekordokat döntöget egy nyugat-romániai autópálya: tizenkettedszer is tovább tolták a Temesvár–Belgrád-sztráda itteni szakasza megvalósíthatósági tanulmányának leadási határidejét.
Legkevesebb 35 tiltakozót előállított a rendőrség a vasárnapi belgrádi tüntetés után, amelyet a baloldali ellenzék szervezett, mert úgy véli, a december 17-i választáson szavazatlopás és számos csalás történt. A tömegoszlatás közben két rendőr megsérült.
A baloldali összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listájának képviselői szerint választási csalás történt a vasárnapi előrehozott parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választásokon Szerbiában.
A magyar miniszterelnök és a miniszterelnök-helyettes is gratulált a szerbiai parlamenti választásokon győztes erőknek az előzetes eredmények nyilvánosságra hozatala után.
Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg az előre hozott parlamenti választásokon, meglesz az abszolút többsége az országos parlamentben – közölte Aleksandar Vucic szerb államfő.
A határrendészek feltartóztattak a Temes megyei Kunszőllős térségében 16 nepáli állampolgárt, akik a zöldhatáron keresztük próbáltak meg eljutni Szerbiába.
Közel 14 millió eurós keretből erősítik meg a Románia és Szerbia közötti határt a 2021-2027-es Interreg-IPA Románia-Szerbia együttműködési program keretében.
A szerb fegyveresek nyolc nappal ezelőtti támadása egy nagyobb, Észak-Koszovó elcsatolására vonatkozó terv része volt – közölte Albin Kurti koszovói miniszterelnök hétfőn.
Kevesebb mint 24 óra alatt összesen kilenc nepáli és pakisztáni állampolgárt tartóztattak fel a hét végén a határrendészek a román–szerb határon.
Marco Rossi szövetségi kapitány nem döntetlen kiharcolására készítette fel a magyar labdarúgó-válogatottat, amely csütörtökön Szerbia vendégeként játszik csoportrangadót az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
Nem léphetett be Goran Bregović szerb előadóművész és zenekara vasárnap a Moldovai Köztársaságba, ahol este egy fesztiválon kellett volna fellépniük.
Amennyiben a NATO főparancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő nem tudja kezelni az Észak-Koszovóban kialakult helyzetet, adott esetben a szerbiai hadsereg nem késlekedik majd közbelépni – hangsúlyozta a szerb vezérkari főnök pénteken.
A szerb elnök nem vesz részt azon a brüsszeli találkozón, amelyre Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hívta meg őt és Albin Kurti koszovói miniszterelnököt – közölte maga Aleksandar Vucic kedden Palicson.
Zalánki Gergő csapata, az olasz Pro Recco megvédte címét a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában.
A hétvégén két napra ideiglenesen újra megnyitják az Ótelek–Szerbittabé határátkelőt a Bega-csatorna töltésén kerékpárral közlekedők számára. A határátkelő állandó megnyitásáról hat évvel ezelőtt született kormányközi megállapodás a két ország között.
A legmagasabb fokú harckészültségbe helyezte a szerbiai hadsereget Aleksandar Vucic szerb elnök, a hadsereg főparancsnoka, mert több észak-koszovói településen is zavargások törtek ki.
Belehalt sebeibe hétfőn az a diáklány, akit tizenkét nappal ezelőtt egy belgrádi iskolai ámokfutás során lőtt fejbe a 13 éves elkövető.
Eddig több mint 8500 illegális lőfegyvert, majdnem 400 ezer lőszert és 784 robbanószerkezetet adtak le a szerb rendőrségnek, annak az akciónak a keretében, amelyet a belügyminisztérium indított el az illegális fegyvertartás felszámolása érdekében.