Fotó: Facebook/VMSZ
Négy települést kivéve mindenhol a Szerb Haladó Párt nyerte meg a vasárnap tartott önkormányzati választásokat Szerbiában, három helyen – Topolyán, Magyarkanizsán és Zentán – a Vajdasági Magyar Szövetség szerezte meg a legtöbb szavazatot, míg a délnyugat-szerbiai Tutinban egy bosnyák párt győzött.
2024. június 03., 10:262024. június 03., 10:26
2024. június 03., 10:412024. június 03., 10:41
Annak ellenére, hogy az önkormányzati választásokat a baloldali ellenzék követelésére tartották meg néhány hónappal korábban, mint hogy lejárt volna a helyi vezetések megbízatási ideje, számos helyen éppen az ellenzék nem indított jelölteket. Így történt Belgrádban is, ahol a december 17-i választás után nem sikerült megalakulnia a városi közgyűlésnek, ugyanis egyik párt sem tudta biztosítani a kellő többséget.
Koalíciós partnereivel decemberben 54 helyet tudott volna biztosítani a 110 tagú közgyűlésben, az előzetes eredmények szerint most várhatóan 63 helye lesz, és a fővárost továbbra is Aleksandar Sapic fogja vezetni polgármesterként.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) 23 vajdasági, magyarok lakta településen indult önállóan. Pásztor Bálint pártelnök korábban közölte, a VMSZ célja, hogy megtartsa azt a három települést – Topolyát, Magyarkanizsát és Zentát –, amelyet a korábbi években is ez a párt vezetett. Az előzetes eredmények szerint ez sikerült, amit a választásokat követő, vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján Pásztor Bálint is megerősített.
A politikus megköszönte a választópolgárok támogatását, valamint mindazok munkáját, akik az utóbbi időszakban azon dolgoztak, hogy a párt minél jobb eredményt érjen el.
– húzta alá. Hozzátette: a többi észak-vajdasági településen a VMSZ a második számú politikai erő az SNS után.
„Mindenhol folytatjuk az együttműködést a Szerb Haladó Párttal, hiszen ennek a két pártnak stratégiai szövetsége működik ebben az országban, ugyanúgy, ahogy a Vajdasági Magyar Szövetség magyarországi szövetségese a Fidesz, úgy a szerbiai szövetségese a Szerb Haladó Párt, azt gondoljuk, hogy ez a koalíció jó eredményeket hozott az elmúlt tíz évben, és mindenhol folytatni fogjuk ezt az együttműködést” – közölte.
A vasárnapi voksoláson az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt a voksok 51 százalékát szerezte meg, míg a Vajdasági Magyar Szövetségre a választópolgárok 27 százaléka adta a voksát. A baloldali ellenzék, Szabadka az erőszak ellen nevű listája a voksok 15 százalékát szerezte meg, míg a horvát kisebbségre a lakosság 4 százaléka szavazott.
Az önkormányzati választások végleges eredményeit az urnazárást követő 96 órán belül közlik, míg a helyi közgyűléseknek a végleges eredmények kihirdetését követően 30 napon belül kell felállniuk.
Magyarország mindent megtesz a soros európai uniós elnökség alatt a bővítés felgyorsítása érdekében, és minden támogatást megad ahhoz is, hogy Moldova minél hamarabb csatlakozhasson a közösséghez – közölte Szijjártó Péter Chișinăuban.
Már korábban a rendőrség látókörében volt a Georgia állambeli iskolai lövöldözés tizenéves elkövetője – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) csütörtökön az egy nappal korábban elkövetett, négy halálos áldozatot követelő erőszak részleteiről.
Oroszország nem utasítja el a gáz tranzitját Ukrajnán keresztül, ám ha Kijev ezt megtagadja, Moszkva nem kényszerítheti rá – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum csütörtöki plenáris ülésén.
Románia határozottan elítéli az Izrael elleni terrortámadásokat, és felszólítja az összes érintett felet, hogy járuljon hozzá a biztonság helyreállításához és a tűzszüneti megállapodás megkötéséhez a régióban.
Egy diák nyitott tüzet társaira és tanáraira egy Georgia állambeli középiskolánál szerdán, a lövöldözésben négyen meghaltak, legkevesebb kilenc ember megsebesült – közölték a hatóságok.
Benyújtotta lemondását Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter – jelentette be szerdán a kijevi parlament elnöke, Ruszlan Sztefancsuk.
Az eddigi adatok szerint 41-en meghaltak, és több mint 180-an megsebesültek abban a támadásban, amelyet kedden hajtott végre Oroszország a közép-ukrajnai Poltava városa ellen – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon.
A határon túli egyéni választókerületek létrehozása ellen indít online aláírásgyűjtést a Demokratikus Koalíció (DK) – közölte a párt frakcióvezető-helyettese. A magyar kormány többször cáfolta, hogy ilyen lépésre készülne.
Ferenc pápa eddigi leghosszabb, Délkelet-Ázsia és Óceánia országait érintő körútján kedden megérkezett Indonéziába, utazása első állomására.
Jelentős előretörést ért el a Donyec-medencében az orosz hadsereg, dacára a Kurszk megye elleni ukrán támadásnak – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn a tanévnyitó alkalmából tartott találkozón.
szóljon hozzá!