Evés, mozgás, kézművesség, élmények és oktatás – ez az öt fő témakör áll a FortiVacation nevű, az erdélyi szász erődtemplomokat megmenteni, hasznosítani hivatott kezdeményezés mögött.
Abszolút szerencsétlen megnyilatkozás volt Klaus Iohannis „jónapotkívánokozása”, amelyet nem a német kisebbség nevében, hanem államfőként tett – fogalmaz a Krónikának adott interjúban Paul Jürgen Porr.
Bár eredetileg augusztus elsején szerették volna megnyitni a turisták előtt a felújított szászkézdi parasztvárat, a munkálatok bürokratikus átvételének késése miatt ezt leghamarabb csak szeptember elsején tehetik meg.
Hamarosan befejeződik a 14. században épült szászkézdi parasztvár felújítása, mely során többéves késést halmoztak fel, de augusztusban végre elkészül az UNESCO-listás Maros megyei település büszkesége. Ezek után titkos alagutat is megnyitnának.
Idén augusztus 2–4. között szervezik meg Nagyszebenben az erdélyi szászok világtalálkozóját. A második kiadásához érkező rendezvénysorozaton fellép a brassói születésű, magyar gyökerekkel is rendelkező németországi rocklegenda, Peter Maffay.
Az etnikai kisebbségek román nemzet iránt kifejezett tiszteletének napja – ilyen nevű új hivatalos „ünnepnapot” kaphat Románia, ha a bukaresti parlament elfogadja az ezt szorgalmazó, nemrég benyújtott törvénytervezetet.
Augusztus 3–6. között rendezik meg idén a Haferland, azaz Zabföld Napokat. A 11. kiadásához érkezett fesztivált tíz erdélyi szász településen szervezik meg.