Az UEFA bejelentése szerint Kassai Viktor vezeti a Real Madrid–Bayern München Bajnokok Ligája-negyeddöntő jövő keddi mérkőzését.
Több mint 1 500 római katolikus és protestáns vett részt a hagyományos római katolikus körmeneten Marosvásárhely főterén.
Országszerte 1 083 alkalommal kellett beavatkozniuk a feltámadás éjszakáján a tűzoltóknak, 103 tűzeset oltásánál volt szükség a segítségükre – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget az országos katasztrófavédelem.
Száztizenhét éves korában elhunyt Emma Morano, a világ legidősebb embere. Ő volt az utolsó ember, aki még a 19. században született.
A hagyományokhoz híven idén is rendezett sorokban várta több ezer hívő vasárnap reggel a csíkszeredai Szabadság téren, hogy püspöki áldásban részesüljenek a kosarakban hozott ünnepi eledelek.
A kormány által kidolgozandó módszertanon, de a helyi jó példákon is múlik, hogyan lehet gyakorlatba ültetni az egészségügyi és szociális intézményekben az anyanyelvhasználati törvényt – véli Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
Teljesen fölösleges és semmilyen gyakorlati haszna nincs annak az országos szintfelmérő vizsgának, amelyet a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok számára szerveznek már negyedik éve – állítják a lapcsaládunk által megkérdezett pedagógusok.
Megkezdődött vasárnap reggel Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazás, az ország keleti felében helyi idő szerint 7 órakor megnyitották a szavazóhelyiségeket.
Észak-Korea sikertelenül próbált ki vasárnap reggel egy mindeddig meg nem határozott típusú rakétát – közölte a dél-koreai vezérkari főnökség.
Az RMDSZ minden olyan kezdeményezést üdvözöl és támogatni fog, amellyel bármilyen színezetű kormány központi vagy akár régiós szintről hatásköröket és intézményeket utal át önkormányzati szintre – jelentette ki Cseke Attila RMDSZ-es szenátor.
A Ferencváros női kézilabdacsapata hazai pályán 27-26-ra kikapott a Bukaresti CSM-től a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szombati visszavágóján, így nem lesz ott a budapesti Final Fourban.
A választási kampány főpróbája zajlik, és az már most látható, hogy a 2018-as voksolás sorsdöntő lesz – mondta a Magyar Időknek Orbán Viktor miniszterelnök.
Szélsőjobboldali háttérre utaló nyom bukkant fel a Borussia Dortmund (BVB) német labdarúgócsapat elleni pokolgépes támadás ügyében – írta szombaton a Der Tagesspiegel című berlini lap.
A határok megnyitását követelték magyar és külföldi tüntetők Röszkén szombaton, a kormányellenes demonstráció a tranzitzónánál fejeződött be. A Fidesz szóvivője szerint Magyarország nem változtat bevándorláspolitikáján.
Legalább 22 ember életét követelte a szíriai Aleppónál szombaton egy buszkonvoj elleni öngyilkos merénylet – közölte a szíriai televízió.
Több mint 300 fogvatartott kap eltávozási engedélyt a börtönből a húsvéti ünnepek alkalmával – tájékoztatott az Országos Börtönigazgatóság szóvivője, Carmen Uţoiu.
Részleteket hoztak nyilvánosságra a szervezők a 3. Székelyföldi Tudományos Kongresszusról, amelyet április 20–22. között Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön szerveznek.
Kovászna, Kolozs és Bihar megyében is egyre nagyobb gondot okoz, hogy a tervezett árcsökkentés miatt fokozatosan tűnnek el az olcsó orvosságok. A krónikus betegek a legérintettebbek.